A nyílt örökbefogadás elméleti és gyakorlati problémái

Napjainkban az örökbefogadás jogintézménye – nem csak az inkubátorba helyezett gyermekek esetét tekintve, merthogy ezen újszülött gyermekek, ha vér szerinti szülőjük hat hétig nem jelentkezik értük, örökbefogadhatóvá válnak – népszerűnek tekinthető leginkább az olyan házaspárok számára, akiknek nem születhet gyermekük.

A tévhitekkel ellentétben az örökbefogadás nem a modern kor szüleménye. Mint jogintézményt nemcsak a klasszikus római jog, hanem – valamilyen formában – a korábbi keleti jogintézmények is ismerték. Az évezredek alatt a legkülönbözőbb célokat szolgálta, melyek szoros összefüggésben voltak a gazdasági-társadalmi rendszerrel. A „régi” és a modern társadalom közötti különbségtétel leginkább a célokban és motivációkban lelhető fel. A gyermeket Isten ajándékának tekintették, mindemellett a kereszténység megtiltotta a születéskorlátozást. A gyermekszülés így a nők számára „élethivatás” volt. A gyermektelenségre „Isten veréseként” tekintettek, s gyakran valamely bűn megérdemelt büntetéseként értelmezték. A meddőségért jellemzően elsősorban az asszonyt hibáztatták. Ha minden erőfeszítés ellenére sem sikerült a gyermekvállalás, örökbe fogadtak valakit, mert – magyar paraszti szólással – „nem akarták kutyára hagyni a nevüket”.

A 21. század, a modern világ az örökbefogadás célját viszont a következőképpen fogalmazza meg: „Az örökbefogadás célja az, hogy annak a gyermeknek, akinek nincsenek vér szerinti szülei, vagy a szülők a gyermeket nem tudják, vagy nem akarják nevelni, megfelelő, nevelésére alkalmas szülőket biztosítson és olyan helyzetet, mintha az örökbefogadók vér szerinti gyermeke lenne.”

Mai társadalmunkban maga az örökbefogadás egy jogi aktus, egy családjogi jogviszony, amely azt jelenti, hogy a gyermek az örökbefogadók vér szerinti gyermekének jogállásába lép. A nyílt örökbefogadás esetén – merthogy két típusát különböztetjük meg, nyílt és titkos – a vér szerinti szülő által meghatározott, számára ismert örökbefogadó tekintetében járul hozzá az örökbefogadáshoz. A nyílt örökbefogadást övező problémák sorozata azonban azzal veszi kezdetét, hogy a terhes nő a legtöbb esetben már akkor, amikor eldönti, hogy örökbe adja a gyermekét, nem vesz részt a terhesgondozásokon, hiszen úgy érzi, hogy ez számára teljesen szükségtelen. Azok az anyák, akik a szülést követően nem viszik haza gyermeküket a kórházból, tudatosan készülnek erre a döntésre, és már a gyermek megszületését követő napon saját felelősségükre távoznak az intézményből. A terhesgondozás az ő esetükben sem szerepel a prioritások között. Fontos kiemelni, hogy számos esetben nem gondatlanságból nem vesznek részt a gondozásokon a terhes nők, hanem azért, mert annyira nehéz (szociális) körülmények között élnek, hogy a tömegközlekedési eszközökön kötelezően megváltandó jegy árát sem képesek kifizetni, emellett a legközelebbi orvosi ellátás is csak hosszas utazással érhető el számukra. A másik gyakran előforduló esetben pedig a már meglévő gyermekeket nem tudja kire bízni az anya, ezért háttérbe szorul az, hogy orvoshoz menjen. A nem kívánt terhességeknél a fent leírtakon kívül számtalanszor előfordul, hogy a terhes nő a várandóssága alatt dohányzik, alkoholt vagy drogot fogyaszt, és nem tartja be az előírásokat, amely koraszüléshez, légzési problémákhoz vagy a magzat korai halálához is vezethet. Összességében ezen terhes nők komoly problémákat okozhatnak gyermeküknek azzal, ha nem vesznek részt a terhesgondozásokon, hiszen a gyermek egészségét veszélyeztetik és nem adják meg azt a lehetőséget számukra, hogy egészséges testben fejlődhessenek. Ha ezek miatt valamilyen betegségük alakul ki, akkor a családban történő nevelkedésüknek az esélye is redukálódik, hiszen az örökbe fogadni szándékozók nagy része teljesen egészséges gyermeket szeretne örökbe fogadni.

Hédl-Farkas Estilla

(Cikkünk szerzője az ELTE-ÁJK végzős joghallgatója, zirci származású. A téma folytatását szakmai segítségével tervezzük.)