Hamusics János igazsága

Hamusics János a Somogy megyei Zákányban született sokgyermekes munkáscsaládban, és fiatalként került Padragra a bányába. Hamar felhívta magára a figyelmet jó fizikumával, erejével, munkabírásával, szorgalmával és eszével is. Munkájáért több kitüntetést kapott, szakszervezeti funkciót is betöltött, a bányászathoz kapcsolódó tanfolyamokat végzett, végül robbantómester lett. Mivel a legveszélyesebb munkákat is elvállalta, hamar kivívta bányásztársai elismerését.

Igazságszerető lévén látta, hogy ugyan a szocialistának mondott rendszerben, bár kivételezettebb helyzetben voltak a bányászok és a kohászok, mint a többi fizikai dolgozó, mégis nehéz az életük, a munkájukhoz képest kevés a fizetésük. Aztán 1956-ban a forradalom idején szinte elsőként csatlakozott a megalakuló Munkástanácshoz, de a visszaemlékezések szerint Budapestre is felment harcolni a szovjetek ellen. Hogy hol, milyen harcokban vett részt, azt ugyan nem tudni, de több hétig távol volt a munkahelyéről. Mivel a Bakonyban is volt ellenálló csoport, lehet, hogy velük volt. A forradalom leverése után fiatal feleségével megpróbált nyugatra távozni, de a határ közelében elfogták őket. Pénzük nem lévén – ugyanis azt annál a családnál hagyták, aki megígérte, hogy segít átjutni nekik Ausztriába – eladták mindketten a karórájukat, hogy vonatjegyet tudjanak venni Ajkáig. Amíg nem volt jegyük és nem szálltak vonatra, őrizet alatt voltak a szombathelyi vasútállomáson. Mivel Ajkán nem vett részt semmiben, és szükség volt a munkájára, dolgozott tovább.

Aztán eljött a forradalom tizedik évfordulója, 1966. Ekkor buktak le a devecseri tanítók, akik Vaczkó László vezetésével „államellenes szervezkedésben” vettek részt. A bányában is téma volt ez az esemény. Aztán az egyik nap az üzemorvos visszaküldött dolgozni egy bányászt, aki ugyan beteg volt, de betelt az aznapra engedélyezett beteglétszám, és azt mondta neki, hogy jöjjön másnap vissza, akkor ki lesz írva.

Ezt Hamusics János nem hagyta szó nélkül. Elkezdtek egymás közt arról beszélgetni, hogy a nyugati munkás kevesebbet dolgozik, jobbak a munkakörülményei és a kapitalizmusban mégis sokkal jobban él, mint itt nálunk, ahol elvben a munkások vannak hatalmon. Valamelyikük szóba hozta '56-ot, meg hogy ki kellene újra robbantani a forradalmat, hogy jobb legyen a munkások helyzete. Aztán ezen a gondolatmeneten tovább haladva eljutottak addig, hogy fel kellene robbantani egy Lenin-szobrot, ennek biztosan nagy visszhangja lenne. Mert 56-ban is a Sztálin-szobor ledöntése volt a kezdet. Megnézték előbb a szombathelyi, majd a budapesti Lenin-szobrot, de mindegyik nagyon ki volt világítva és forgalmas helyen állt, ártatlan sérülteket pedig nem akartak.

Beszéltek arról, hogy a devecseri rendőrség közelében kellene robbantani úgy, hogy a Torna patakon egy kis tutajt úsztatnának le, végül ezt is elvetették. Aztán kaptak egy tippet, hogy az Ajkán áthaladó szovjet katonai szerelvények közül kellene egyet kisiklatni. Egy másik tippadó felvilágosította őket, hogyan lehet a nyomozókutyák szimatát megzavarni. Ez lesz a jó megoldás! – határozták el magukat. Ketten, Hamusics János és társa, Balázs Sándor a többiek tudta nélkül kimentek a Vadasásához, ahol egy kerékpár gumibelsőjébe rejtve elhelyezték a robbanóanyagot egy sín alá, majd beállították az órából eszkábált időzítőt a tippadó által megadott időpontra. Ez a vasúti szakasz az utolsó őrháztól is több száz méterre volt, tehát életet, főleg magyar életet egyáltalán nem veszélyeztetett volna a hajnali robbanás. Aztán szórták maguk után a szódával kevert borsot az ajkai rendőrségig, bementek megkérdezni, mi kell az igazolványcseréhez, majd tovább szórták egészen a buszmegállóig, és felszálltak a padragi buszra.

Aztán bekövetkezett a robbanás. Csakhogy a kisiklatni tervezett katonai szerelvény korábban elment, így nem siklott ki. A bakter felriadt, kiszaladt megnézni, mi történhetett… aztán ennél a pontnál minimum két verzió van.

Én olvastam a vádirat első, eredeti változatát, ami szerint egy negyven centis síndarab robbant ki és egy tolató mozdony lezökkent a hiányzó síndarabnál. A későbbi változatban az szerepel, hogy nagyobb volt a kiszakadt sín és ki is siklott a szerelvény. Az általam olvasott változatban a tippadók mindketten rendőrök voltak, nevük azonban nem szerepelt a vádiratban, főleg nem az ügy vádlottjai között.

Aztán eltelt egy hónap, a rendőrök nyomozgattak, kihallgattak több bányászt, végül családi nézeteltérés után egyikük élettársa tett feljelentést. Aztán beindult a gépezet. 

A fennmaradt dokumentációban szó sem esik arról, hogy szovjet katonai szerelvény ellen tervezték a robbantást és voltak tippadó rendőrök. Az is érdekes momentum, hogy már a rendszerváltás után az üggyel foglalkozó Kahler Frigyes asztaláról, hivatali szobájában eltűnt az ügyre vonatkozó dosszié. Csak hát volt a páncélszekrényben egy másolat, ami megmaradt. Sajnos ez már a második verziót tartalmazza azzal az állítással, hogy a Veszprém felől Ajkára közlekedő hajnali munkásvonatot akarták kisiklatni. Mivel az ajkai vasúti őr észlelte a sín megrongálását, még Kislődön megállították a közeledő vonatot.

A letartóztatások után, a bírósági kihallgatásokkal szinte egyidejűleg megkezdődött a közvélemény ellenük hangolása, főleg a bányászoké. Magam is hallottam, hogy a hajnali munkásvonatot akarták felrobbantani, hogy meg akarták mérgezni nikotinnal az ivóvizet. Másik variációban be akarták oltani nikotinnal a pálmajori birkákat, és amikor a rendőrök kimennek nyomozni, akkor ők elfoglalják az ajkai rendőrkapitányságot. Padragon a mai napig sokan elhiszik, hogy bányásznapon felrobbantották volna a színpadot, vagy a nagyfeszültségű vezetéket, hogy az áramkimaradás miatt ne tudjanak a mélyben levők kijönni…

Az egyik korábbi szomszéd, aki akkor még gyerek volt, úgy emlékezik Jánosra, hogy durva, iszákos ember volt. Madarakra lövöldözött, kitekerte a nyakukat, és amikor beesett az udvarára a labdájuk, akkor azt előbb kilukasztotta és úgy adta vissza.

Hamusics János özvegye elmondta és több korabeli szemtanú megerősítette, hogy a letartóztatásuk után egy nap nem engedték leszállni a váltást és hazamenni a kijövőket egy nagygyűlés miatt, amin két egymás tetejére tett asztal tetejéről belügyesek szónokoltak a bányászokhoz, hogy a robbantók ellen hangolják a megjelenteket.

Balázs Sándor, az ügy másodrendű vádlottja, aki egyedül van már csak életben a résztvevők közül, szintén érdekes dolgokat tud mondani a nyomozás lefolyásáról. Először minden további nélkül jegyzőkönyvbe vették, hogy szovjet katonai szerelvény ellen csinálták a robbantást azért, hogy újra kitörjön a forradalom. Aztán néhány hét múlva mindent újraírtak, kihagyták belőle a szovjeteket, és felhívták a figyelmüket, ha még egyszer valaki ezt szóba hozza, mindannyian lógni fognak. Feltehetően attól tarthattak, hogyha beavatkozik az ügybe a szovjet hatóság, annak beláthatatlan következményei lehettek volna. Aztán az egyik nap vigyorogva közölte velük a kihallgató: „Akár ki is mehetnének már, de a bányásztársaik agyonvernék magukat!”. Akkor nem tudták, mire gondoljanak, de úgy látszik, jó talajra hulltak az elvetett konkolymagok. A mai napig vannak, akik elhiszik és igaznak tartják az akkori propagandát.

Hogy mi lett a sorsuk?

Hamusics Jánost a veszprémi börtön udvarán 1967. február 17-én kivégezték. Bátran, egyenes tartással ment a bitófához, majd elköszönt a sápadt, és a hajnali hidegben ott didergő kivégzésére megjelentektől: „Viszontlátásra, uraim!”, mondta, majd elkezdte énekelni a Himnuszt… Az akkori rendszerre jellemző, hogy Hamusics Jánosnak a fiához írt búcsúlevelét az ügyész nem továbbította, hanem elégette.

Társai, Balázs Sándor másodrendű vádlott és a többiek súlyos börtönbüntetéseket kaptak. Molnár János meghalt a börtönben, Illés Dezső és Buzás István sem élt sokáig kiszabadulása után. Megjegyzem, hogy több bírói szakvélemény szerint az akkor érvényben lévő törvények szerint is csak legfeljebb nyolc év börtönt kaphatott volna, nem halálbüntetést. Az özvegy később csak annyit tudott meg, hogy valahol a veszprémi Dózsavárosi temetőben lett eltemetve. Ahol a sírját gyanították, oda később építkeztek.

Hamusicsék perújrafelvétele mind ez idáig nem járt eredménnyel. Mivel a fennmaradt periratokban egyetlen szó sincs arról, hogy a szovjet katonai szerelvény elleni robbantással forradalmat akartak kirobbantani az 56-os forradalom tizedik évfordulóján, tettük máig terrorcselekménynek minősül. Magyarországon még politikai elítélteknek sem minősültek a per vádlottai, így a családtagok, leszármazottak semmiféle kárpótlásban nem részesültek a rendszerváltás után.

A kommunista diktatúrák többi áldozata mellett rájuk is emlékezünk február 25-én. 

Mayer Ferenc