nagy segítséget jelent

2021.04.28. 17:30

Közvetlen anyagi támogatást kapnak a veszprémi vállalkozások

Közel 110 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást a Vállalkozói Közalapítvány pályázatán.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A szervezet februárban írt ki pályázatot a gazdaság azon szereplőinek, amelyek a járvány miatti korlátozásokat leginkább megsínylették, és a novemberben életbe léptetett szabályoknak megfelelően be kellett zárniuk.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, a közalapítvány 30 millió forintot különített el a helyi vállalkozások támogatására. A keretösszegből a vállalkozások egyszeri, legfeljebb 300 ezer forint támogatáshoz juthattak, amelyet meglévő alkalmazotti létszám megtartására, a működési költségekhez történő hozzájárulásra, eszközberuházásra vagy felújításra, valamint újraindítási kiadásokhoz történő hozzájárulásra fordíthatnak.

A veszprémi vállalkozások 123 pályázatot nyújtottak be, a kuratórium múlt heti döntése szerint ezek közül 109 volt sikeres. A támogatásról szóló értesítést és anyagi segítséget ezekben a napokban kapják meg a cégek. Porga Gyula a cégeknek járó segítséget jelképezve az Incognito Kávézó tulajdonosának, Dobák Mariannának személyesen adta át a támogatásról szóló értesítést. A kávézó tulajdonosa elmondta, nagy segítséget jelent számukra a támogatás, amelyet a rezsiköltségek fedezésére fordítanak. Hozzátette, munkatársaikat megtartották, valamint reményét fejezte ki, hogy nem lesz újabb hulláma a járványnak.

Dobák Marianna és Porga Gyula Fotó: Pesthy Márton/Napló

Porga Gyula polgármester elmondta, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a közalapítvány pályázatot írjon ki azoknak a gazdasági szereplőknek is, amelyeknek március nyolcadikától kellett bezárniuk. Elhangzott, a kisvállalkozások több könnyítést is kaptak az idei évre: az iparűzési adónak a felét kell teljesíteniük, valamint a vendéglátó-egységeknek idén nem kell megfizetniük a közterület-használati díjat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában