szaporodnak a wifi-pontok

2020.04.23. 11:00

Ingyen netezhetünk majd megyénk több településének közösségi terein

Megyénkből harmincegy település létesíthet ingyenes, vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű, európai uniós finanszírozási programban.

Laskovics Márió, Tóth B. Zsuzsa, Juhász-Léhi István

Pápán az öt közül az egyik wifi-pontot a forgalmas autóbusz-pályaudvaron alakítanák ki

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Az Európai Bizottság 2018-ban indította útjára a WiFi4EU elnevezésű kezdeményezést azzal a céllal, hogy Európa-szerte ingyenes, vezeték nélküli internetes hozzáférést biztosítson a polgárok számára. Az Európai Unió 2020-ig összesen 120 millió eurót biztosít az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy nyolcezer településének, hogy nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. A legalább három évig üzemeltetendő WiFi4EU-hálózatok ingyenesek és reklámmentesek lesznek, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk.

Pápán az öt közül három wifi-pontot a Várkert közösségi csoportosulási pontjain, így a zenepavilonnál (fotónkon), a tervezett kávézónál és játszótéren helyeznek majd el Fotó: Laskovics Márió/Napló

A programban a települések wifi-berendezéseket telepíthetnek olyan nyilvános helyeken, ahol még nincs internet. A koronavírus idején is lehet ezeknek szerepük, hiszen szegényebb családok gyermekei a neten kapott leckét könnyen lehet, hogy ezeken a pontokon tudják majd le- és feltölteni.

Az uniós portál alapján már több mint 800 magyar település sikeresen pályázott az akcióban. Veszprém megyében az alábbi települések önkormányzata kap 15 ezer euró (mintegy ötmillió forint) értékű utalványt a közösségi élet színterein történő internetkapcsolat kiépítésére: Ábrahámhegy, Ajka, Alsóörs, Badacsonytomaj (tartalék listás), Bakonypölöske, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonrendes, Balatonszőlős, Csetény, Gecse, Gyulakeszi, Jásd, Kapolcs, Kup, Lovászpatona, Öskü, Pápa, Raposka, Sóly, Szápár, Takácsi, Tapolca, Tótvázsony, Tüskevár, Várpalota, Veszprém és Zánka.

Az eddig sikertelenül pályázóknak, valamint azoknak, akik eddig nem tudtak a lehetőségről, jó hír, hogy 2020 végéig még egy alkalommal írnak ki pályázatot.

Pápán öt wifi-pontot alakítanának ki, összefüggésben a Zöld város-projekt megvalósításával. Ezek a Várkert közösségi csoportosulási pontjain – a tervezett kávézó, a zenepavilon és a játszótér környezetében –, továbbá az Erzsébet-ligetben és a buszpályaudvaron lesznek. A pontokat a Várkert rekonstrukciójával egy időben alakíthatják ki, a kivitelezőt versenyeztetési eljárással választják ki, tájékoztatott Áldozó Tamás polgármester.

Pápán az egyik wifi-pontot a forgalmas autóbusz-pályaudvaron alakítanák ki Fotó: Laskovics Márió/Napló

Tapolcán tavasszal építették volna ki a pontokat, de a járvány miatt ősszel valósíthatják meg a kivitelezést. A helyszínekről már döntöttek, elsősorban a városközpontban lesznek wifi-pontok: a tóparton, Fő téren, Köztársaság téren, Hősök terén. De a diszeli városrészben a Csobánc művelődési központban, valamint a Dobó városrészben a buszfordulónál ugyancsak lesz wifi-pont. Okos padokat nem létesítenek, hogy ne kössék helyhez a wifit használókat – tudtuk meg Puskás Ákos alpolgármestertől.

Ábrahámhegyen a strandon, a sportpályánál és a sportháznál építik ki a wifi pontokat, tudtuk meg Vella Zsolt polgármestertől.

Jásd polgármestere, Győry Tünde elmondta, a megnyert pályázatban vannak kötelező elemek, amelyeken dolgoznak még, hiszen több kültéri és meghatározott számú beltéri helyiségben kell biztosítaniuk ingyenes internetelérési lehetőséget a településen. A szolgáltatót még nem választották ki, tárgyalásban vannak ez ügyben. Némi nehézséget okoz, hogy az infokommunikációs cég tulajdonosváltása miatt lelassultak a kiépítések. Mint megtudtuk, vannak olyan területek Jásdon, ahol egyáltalán nincs internet, azonban ahhoz, hogy a szabadban legyen szolgáltatás, szerződést kell kötnie az önkormányzatnak, ami viszont hónapokat vesz igénybe. Győry Tünde hangsúlyozta, azon vannak, hogy a közösségi tereiken elérhetővé tegyék az ingyenes wifit. Az is bizonyos, hogy a kiépítés után az internetes szerződéseket az önkormányzatnak kell majd állnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában