Ügyészség

2024.07.11. 17:13

Sem jogosítványa, sem becsülete nem volt a sofőrnek

Vezetői engedélye sincs annak a férfinak, aki ellen cserbenhagyás és kétrendbeli ittas vezetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

Veol.hu

A vádirat szerint az 52 éves elkövető 2023. október 7-én délután, annak ellenére, hogy alkoholt ivott és vezetői engedéllyel sem rendelkezik, személygépkocsival közlekedett Kamond felől a 8-as főút irányába, ám ittassága miatt a kereszteződéshez érve nem észlelte, hogy a főúton balról egy másik személygépkocsi érkezik, és az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére kihajtott elé.

Forrás: Veszprém Vármegyei Főügyészség 

Az érkező személygépkocsi sofőrje igyekezett elkerülni a balesetet, ám a két jármű így is összeütközött. Az ütközést követően a vétlen jármű sofőrje megállt az út szélén, a vádlott azonban a KRESZ előírásait megszegve lassítás és megállás nélkül továbbhajtott a mintegy három kilométerre lévő lakásához. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, de a járművekben anyagi kár keletkezett. A kiértesített rendőrök hamarosan megtalálták a baleset okozóját és az intézkedés során a jelentős alkoholfogyasztására is fény derült.

Az elkövetőt sem a folyamatban lévő eljárás, sem a jogosítvány hiánya nem tartotta vissza, hogy újra és ráadásul ittasan vezessen. Bő egy hónappal később, a kora délutáni órákban ismét ittas állapotban ült a személygépkocsi volánja mögé, és Kamondon közlekedett, amikor a rendőrök igazoltatták.

Az ügyészség a notórius szabályszegővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt az elbírálásra illetékes Ajkai Járásbíróságnak - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában