EmpowerHer Balaton

2024.08.11. 20:00

Támogató közösség és fejlődés – Női üzleti konferencia a Balatonnál

A Balaton-felvidék első női üzleti konferenciája, az EmpowerHer Balaton idén is a tóparti üzleti élet egyik fénypontja: szeptember végén immár második alkalommal várja a balatoni régió női vállalkozóit, női vezetőit kapcsolódásra, tapasztalatcserére.

Szauder Rita

A szervezők célja, hogy idén is egy egész évre szóló inspirációt, motivációt, kapcsolati tőkét és hasznos szakmai tudást vigyenek haza a résztvevők

Fotó: szervezők

A szervező BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület elnöke, Nagyné Czuri Eszter mesélt a Veol-nak a hiánypótló rendezvény tavalyi debütálásáról, és arról, hogy idén milyen témákkal, programokkal készülnek az érdeklődőknek szeptember 27–28-án a balatonalmádi Magtárban.

– Tavaly rendezték meg az első EmpowerHER Balatont a Kisbirtok Kultbázisban Zánkán, amivel beléptek az üzleti konferenciák piacára a Balaton partján. Milyen várakozásokkal indultak és milyen tapasztalatok születtek?

– Bevallom már tavaly magasra tettük a lécet, hisz egy olyan eseményt szerettünk volna szervezni, ami a nagy elődökkel, a fővárosi üzleti rendezvényekkel veszi fel a versenyt. Egy maroknyi lelkes csapat (6 fő!) szervezte a másfél napos eseményt. Inspiráló volt számunkra, hogy az előadók elsőre igent mondtak, aki nem jött el, annak az időpont nem volt megfelelő, és a szervezés során nagyon sok helyi vagy helyi kötődésű szakembert tudtunk megszólítani. Fontos szempont volt számunkra, hogy az előadók többségének legyen helyi kötődése, és ezt sikerült is teljesíteni. Talán ez az egyik különlegességünk, hogy bemutatjuk azokat a sikeres vállalkozókat, szakembereket, akik a Balaton partjáról indultak vagy itt élnek. Ma már tudjuk, hogy a lista szinte végtelen, de ez az is jelenti, hogy van még munkánk az elkövetkezendő években. 

Fotó: szervezők

– Idén mivel szeretnék megszólítani a közönséget? Melyek az idei év legégetőbb vállalkozói kérdései, igényei? 

– Három fő pólusuk lesz a témáknak. Az egyik a harmóniára való törekvés, hogyan legyek jól a döntéseimmel, hogyan tudunk jól gazdálkodni az időnkkel, a másik a gyorsan változó gazdasági helyzethez való igazodás (növekedés támogatása, alkalmazkodóképesség fejlesztése), a harmadik pedig a hasznos szakmai tudás a mindennapokhoz (marketing, gazdasági ismeretek, stílus, önismeret). Hat előadás, nyolc kerekasztal, 16 workshop lesz a két nap alatt, és sok-sok szervezett vagy spontán kapcsolatépítési lehetőség. Külön öröm számunkra, hogy a rendezvényen egy mini expó is helyet kap, vagyis 10-15 helyi vagy helyi kötődésű vállalkozó termékeivel, szolgáltatásaival ismerkedhetnek a résztvevők. 

– Ezekhez a sokrétű témákhoz milyen szempontok szerint választják ki az előadókat? 

– Nagyon fontos volt, hogy naprakész tudást hozzunk a rendezvényre, illetve olyan előadókat, akiknek a munkája példaértékű, és nem elhanyagolható szempont volt a balatoni kötődés sem. Sokszor megyünk Budapestre különböző szakmai rendezvényekre, most mi várunk minden érdeklődőt a fővárosból, illetve az országból, aki szeretne fejlődni, inspirálódni. Idén nagyköveteink is vannak, a tavalyi előadókat kértük fel erre. Tőlük két dolgot vártunk: egyrészt jelölhettek helyi vagy helyi kötődésű vállalkozókat az EmpowerHER díjra, másrészt hírét viszik az eseménynek azzal, hogy elmesélik, tavaly nekik milyen élmény volt.

Fotó: szervezők

– Mit visznek haza, mivel gazdagodnak a résztvevők?

– Tavaly minden előadó Nagy Veronika festőművész Sziget reprodukcióját kapta azzal az üzenettel, hogy „szigetet építünk, ahol egyenlő felekként, támogató közösségben fejlődünk”. Mindenkit meghatott ez az üzenet, és az elmúlt egy évben ez határozza meg munkánkat is. A sziget nem azért szimbólum mert elszeparál a külvilágtól, hanem azért, mert befogadó, támogató, alakítható, olyan, amilyennek a résztvevők szeretnék. Reményeink szerint idén is egy egész évre szóló inspirációt, motivációt, kapcsolati tőkét és hasznos szakmai tudást visznek haza a résztvevők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!