Gazdaság

2023.11.17. 14:00

Turisztika: Több szempontból is példa Sümeg

A Balatoni Turisztikai Kutatóintézet Balatoni helyek és emberek című szakmai fórumán vett részt Végh László sümegi polgármester a minap.

Szijártó János

A Püspöki Palota országos vonatkozásban is kiemelkedő látványt, élményt ígér a látogatóknak. A képen a sümegi Plébánia templom kicsinyített mása látható, a benne lévő híres Maulbertsch freskókkal Fotó: Szijártó János

A Pannon Egyetemen rendezett programról elmondta, a térség vonzereje és az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek tevékenysége volt a téma. 

- Sümeg tekintetében több pozitív megállapítás is elhangzott a különböző előadásokban. Egyrészt kiemelték, hogy a szezonon kívüli időszakokban is folyamatos városunk látogatottsága. Pozitív példaként szó esett többek között a vár- és kastélyturizmus kapcsán a sümegi vár komplex működéséről, amelyet a szállás, a gasztronómia, a program és a műemlék komplexitása példaértékűvé tesz. Megjegyzem, ezzel együtt Papp Imréék társadalmi szerepvállalása is jelentős, s ehhez elég csak a jótékonysági lovagi tornákat említeni. A fórum érintette a Püspöki Palota interaktív tárlatát is, ami szintén jelentős látványossága Sümegnek. Összességében fontos szempontként jelölték meg a kiállítóhelyek interaktívvá tételét, amiben a városunkban lévő kiállítóhelyek szintén élén járnak - tette hozzá Végh László polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!