Ahol minden nyáron leomlott a vasfüggöny

Bár az alapvető szabályokat a villatulajdonosok betartották, de kétségtelen, hogy az ossie-k és wessie-k üdültetéséből meg lehetett gazdagodni, főként az 1980-as években. Mert a tó partján élő magyarok hamar rájöttek, hogy a keleti és a nyugati németeknek a Plattensee nem pusztán üdülőhely, hanem inkább találkozási pont. Ezért igyekeztek nemcsak a kedvükben járni, hanem úgy elszállásolni őket, hogy a rokonok, családok nyugatról és keletről egyaránt egymáshoz közel eső villákba kerüljenek.

A nyugatnémetek Mercedesszel, BMW-vel érkeztek, aztán beállítottak a keleti rokonok is – „pacskerban”. És ekkor kinyílt a Mercedes csomagtartója, s abban a Fa szappantól kezdve a Haribo gumicukron át a dobozos italokig minden volt. Ahogy a balatoni találkozásuk megtörtént, tér és idő megszűnt, mindenki jól akarta érezni magát, a nyugatiak szeretettel fordultak az NDK-sok felé, és a magyar vendéglátókat is bőven ellátták munkával és borravalóval. Sajátosan groteszk világ volt ez, hiszen alapvetően mindenki tudta, hogy a nyaralás után mibe csöppen: az NSZK-sok viszik magukkal a jólétet és az emlékeket, az NDK-sok mennek vissza a nyomorba, a magyar vendéglátók pedig az iskolába tanítani… 

A balatoni turizmus virágkorát élte, szabad szállást alig lehetett kapni, színes évek voltak. Ám a történeti kutatásokból kiderül, hogy az NDK-sokat igencsak kordában tartották látogatásaik során. Íme egy beszédes idézet az egykori keletnémet Regine Möbius novellájából: „Az NDK-ból jött kempingezőket többek között arról lehet megismerni, hogy vacsoraidőben a kis 90 pfenninges húskonzervjeiket teszik ki az asztalra: véres, májas, vadászfelvágott és mortadella. Ebből a négy fajtából könnyen áttekinthető a választék. Egyszer-kétszer lehet vendéglőben enni. Az NDK-ból utazók csak korlátozottan válthatnak pénzt. Ebből étterembe alig lehet elmenni. Sokan vannak, akik itt, a Balatonnál találkoznak a nyugati rokonaikkal, akiknek nagyon sokat ér itt a valutájuk. Különösen kedvelt velük a német–német újságcserebere: a nyugatnémet kempingezők egész halom folyóiratot és hetilapot hoznak magukkal. A Spiegeltől a Frau im Bildig alá lehet merülni a nyugatnémet sajtóvalóság mélységeibe. Az az érzés, hogy nem vesz észre senki, csalóka. 1996-ban a Stasi-aktámba betekintve aprólékos részletességgel felsorolva ott találom, hogy kivel és mikor társalogtam a Balatonnál, és milyen újságokat kölcsönöztem és kitől. Reménytelen becsapottság így utólag…”

A Stasi 1964-től figyeltette operatív tisztjeivel – a Balaton-brigáddal – a tó partjára érkező honfitársait. A magyar belügyi szervek – és a kempingek, hotelek portásai – kezdetben együttműködők voltak, erről tanúskodnak a részletes állambiztonsági dossziék. A korszak és a megfigyelés jellegének érzékeltetésére a Titkos kutatás végrehajtásáról szóló, 1979. augusztus közepén, Siófokon keltezett jelentésből idézek: „A 218-as lakosztályban történt kutatás során megállapítottuk, hogy „Ciklon” rendkívül pedáns rendszerető ember, minden holmija kényesen rendszerezve van elhejezve (sic!). A komódon különböző nagyságú prospektusok voltak elhelyezve, precízen nagyság szerint egymásra rakva, közöttük találtunk kettő papír darabot, amely nem illett oda és nem jellemző „ciklonra” – a látottak alapján –, hogy ilyeneket elhagy. Feltehető, hogy jeltárgy szerepét töltötték be. A kutatás alkalmával egyébként 10-12 felvételt készítettünk. A safe-ban egy Neckermann áruházi prospektust találtunk, amelyet mérete miatt rendkívüli nehézséggel lehet csak a betenni a safe-ba. Alatta volt elhelyezve egy zárt boríték szeptember felirattal, a boríték saját ragasztójával leragasztva, a zárás helyén egymástól kb. 2 cm-re filctollal vonalak vannak húzva. A kb. 15x30 cm méretű nagy borítékban egy kisebb van elhelyezve, amelyen szintén szeptember felirat van. Tapintás alapján feltételezhető, hogy benne igazolvány – útlevél – van.” A nyugatnémet állampolgárt magyarországi kapcsolatai miatt figyelték, de érdemben – a hosszas és költséges megfigyelés ellenére – nem jutottak komolyabb következtetésekre…

Aztán a magyar állambiztonság figyelme alábbhagyott az 1980-as évektől, hiszen az ellenzéki mozgalmakra kellett inkább összpontosítaniuk. Mindezt a Stasi igencsak nehezményezte, hiszen a keletnémetek egyre gyakoribb nyugatra szökését akarta megakadályozni, amelyet általában a Balatonról indítottak nyugati társaik segítségével. ’89 júliusában a magyar határőrök már nem tartóztatták le a zöldhatáron próbálkozókat, az augusztusi páneurópai piknik során pedig több száz keletnémet ment Ausztrián keresztül az NSZK-ba. 

A szeptemberi határnyitás, majd a november 9-i „faldöntés” és a Checkpoint Charlie mára már a történelmi emlékezet része. Mindenesetre a Balaton az 1970-es, 1980-as években sajátos történelmi jelenségnek a helyszíne, tanúja lett, egy olyan vidék, ahol a hidegháború és a kétpólusú világrendszer dacára minden nyáron leomlott a vasfüggöny.

Kovács Emőke