Korda-Balázs házaspár: sosem mennek ki a divatból

– Fárasztó időszak van önök mögött, s messze még a szezon vége. Honnan nyernek ehhez energiát, mire kell odafigyelniük, hogy bírják ezt a fiatalokat megszégyenítő tempót?

Balázs Klári: – Jól látja, mozgalmas az életünk, talán túlságosan is, nem unatkozunk, ráadásul a forró nyár a mi mindennapjainkat sem könnyíti meg. Szerencsére egészséges életmódot folytatunk, nem iszunk alkoholt – ha kapunk is valakitől, elajándékozzuk – és nem dohányzunk. Na jó, pihenhetnénk többet is. Sok vizet fogyasztunk, ami ahhoz kell, hogy kiegyensúlyozottan élhessünk. Keveset eszünk, és kerüljük a nehéz ételeket. Az előadások előtt nem is vacsorázunk, mert amikor teli hassal álltunk színpadra, lomhának éreztük magunkat.

Korda György: – Már nem engedhetem meg magamnak azokat a dolgokat, amiket hajdanán, a korom miatt óvatosabbnak kell lennem. Mindennap egy órát tekerek a szobakerékpáromon, de erre mostanság éjszaka kerítek sort, mikor hűvös van. Próbáljuk beosztani az erőnket, ám Klárika így is folyton ide-oda mászkál a lakásban, alig látom pihenni. Pedig neki is szüksége lenne lazításra, de őt nálam is jobban feltölti a közönségtől kapott szeretet, ami erőt ad mindkettőnknek.

– Sosem terhesek a fellépések, az interjúk, a rajongókkal való kapcsolattartás, a felőlük érkező mérhetetlen odaadás?

B. K.: – Az elmúlt években visszavettünk a tempóból, míg két éve száztíz és tavaly hetvenöt előadásunk volt, idén „csak” negyvenöt. Jövőre pedig még kevesebb lesz, de így is tele a naptárunk, sok fellépést vissza is kell utasítanunk, mert ennél is jobban szeretnénk lelassulni. A koncertidény befejeztével pedig kezdődnek az egyelőre nem publikus televíziós felvételeink. Október végén remélhetőleg egy hónapra megszökhetünk egy napfényes helyre, ahol feltöltődhetünk, ám decemberben már színházi koncertjeink lesznek, ahol olyan szép dalokat is énekelhetünk, amelyek nem fesztiválokra valók, teátrumi miliő szükséges a bemutatásukhoz.

K. Gy.: – Örülünk, ha emberek között lehetünk, ha megszólítanak bennünket, ha közös fényképet készítenek velünk, mi ugyanis imádjuk és tiszteljük a közönséget. Igyekszünk mindenkivel beszélgetni, legyen szó gyermekről vagy nyugdíjasról. Mindenhová szívesen megyünk, mivel mindenütt azt érezzük, hogy szeretnek minket. Ez olyan megható érzés. Az emberek az első daltól az utolsóig velünk énekelnek, minket ez is éltet. Persze néha én is érzem, hogy itt fáj, meg ott, de ilyenkor annak örülök, hogy legalább még élek (nevet).

– Mi a sikerük titka, miként érhető el, hogy mindenhol meghódítják a publikumot, hogy sehol sem nyilatkoznak önökről negatívan?

K. Gy.: – Szerintem a közönség érzi, hogy mi tényleg szeretjük őket, nekünk boldogság velük találkozni. Emellett fontos a színpadi jelenlét, sztorizgatunk, kommunikálunk velük, egyszóval: partnerként kezeljük őket. És aztán ott vannak a szerethető dalaink. Nekünk nem két-három ismert szerzeményünk van, szinte mindegyik sláger lett, a koncertjeinken nincs is üresjárat. Közben persze mi is haladunk a korral, de valahol megőrizzük az egyéniségünket.

B. K.: – Kell még hozzá igényesség, művészi alázat, de ami a legfontosabb, hogy hitelesek vagyunk: a civil életben éppúgy viselkedünk, mint a színpadon, kicsit viccelődve, néha a másikat zrikálva. S az is lényeges, hogy a legkisebb helyen is megtiszteljük az embereket azzal, hogy komolyan vesszük a műsorunkat, felkészülünk rá, és szépen fel is öltözünk. Sosem állunk színpadra abban az öltözékben, amiben előtte órákat utaztunk.

– Fiatalon milyennek képzelték pályafutásukat, meddig mertek előre tervezni, nagy álmokat szövögettek?

B. K.: – Gyuri már híres énekes volt, majd’ negyedszázada a pályán, mikor találkoztunk, aztán ketten egy új karriert építettünk. Emlékszem, egy szép amerikai dalhoz duettpartnert keresett, akkor, 1980-ban derült ki, hogy a hangszínünk passzol egymáshoz. Én egy ideig egy másik pályán is mozogtam – kozmetikusként végeztem –, két lovat ültem meg egy fenékkel, hiszen az énekesi pályára eleinte „csak” szerelemként gondoltam, azt hittem, hogy behatárolt lesz. Aztán mégis a szépségiparnak fordítottam hátat, mert a kettő nem ment párhuzamosan.

K. Gy.: – Klárika 44, míg én 66 éve vagyok színpadon, óriási slágerek kötnek össze minket, de szerintem egyikünk sem gondolt ilyen hosszú pályafutásra. Meg sem fordult a fejemben, hogy ennyi idősen még színpadon állok és érdeklődést váltok ki. Ilyen a világon is kevés van, ez az Isten adománya. A szüleim egykoron vegyésztechnikumba írattak, de miután otthagytam, az édesapám közbenjárásával a Kábel- és Sodronykötélgyárban lettem udvaros. Tudtam, hogy nem leszek vegyész, de abban sem hittem, hogy énekes leszek. Az üzemben aztán nagy port kavarva söprögettem, miközben dudorásztam. A kollégák bosszankodva nevettek rajtam, majd beleültettek a talicskába, és azt mondták: inkább énekeljek, a seprést hagyjam másra. Hamar kiderült, hogy alkalmatlan vagyok a fizikai munkára. Mikor az apámnak később bejelentettem, hogy énekes akarok lenni, azt felelte: „…a mi családunkban csak dolgos, becsületes ember van, menj inkább segédmunkásnak!”.

– Önök azt is bizonyítják, hogy a férfi és nő közötti kapcsolat lehet életre szóló, sikeres szövetség. Mit tanácsolnának a mai pároknak, mire figyeljenek oda?

B. K.: – Mi mindent együtt éltünk meg, szép lassan átvettük a másik rezdüléseit. Nem is akarom elképzelni, hogy milyen lenne az élet Gyuri nélkül. Sosem akartam megváltoztatni, ő sem engem, olyannak fogadtuk el egymást, amilyen. Ám látni kell megbecsült partnerünk értékeit is, miként az őszinteség is elengedhetetlen. Ma is imádjuk és megértjük egymást, megbecsüljük a másikat, ha netán valamin összeszólalkozunk, akkor sem haragszunk egymásra.

K. Gy.: – A mostani világ nem igazán a hosszú távú kapcsolatokra van kitalálva, lehet, hogy a mienk a jelenben nem is olyan trendi. Tudomásul kell venni, mára megváltoztak az értékrendek. Mi próbáljuk azt sugallni, hogy egy életet igenis lehet együtt, boldogan és sikeresen leélni. Ismerjük egymás rigolyáit, türelmesek és elfogadóak vagyunk a másikkal szemben, közösen pedig minden nehézségből kimásztunk.

– Nemrég sokkal kisebb lakásba költöztek, mint amekkora lakrészük a szállodában volt. Megbarátkoztak már az új ingatlannal, illetve Klárika itt is készít lecsót vagy paprikás krumplit Gyuri bácsinak?

K. Gy.: – Ma is nagyon megdicsértem, mert olyan krumplis tésztát csinált lepirítva, hogy csak, na. Remekül főz, bármelyik ételét is egy hétig képes lennék enni, így imádom a nokedlijét és a kovászos uborkáját is. Látja, ez is hozzátartozik két ember jó nexusához. És ő nem holmi spórolásból főz, hanem, mert a házi kosztnak nincs párja. De hogy a kérdése első felére is válaszoljak, a korom, a fellépések, a televíziós pókerközvetítések és a régóta sikeresen működödő hely üzemeltetése már túl sok volt nekünk, kiváltképp Klárikának sok teendőt adott, egyszerűen már nem bírtuk. Noha a pandémia előtt teljesen felújítottuk, kicseréltük a berendezéseit, most megváltunk a szinte új bútoroktól és berendezési tárgyaktól, amelyek jelentős részét jótékony céllal odaadtunk kórházi nővérszállóknak, gyermek- és nyugdíjasotthonoknak, s eszünkbe sem jutott, hogy az ingóságokért pénzt kérjünk. Mi ettől az adománytól nem lettünk szegényebbek.

B. K.: – Hatgyermekes családba születtem, így tudom, hogy jobb adni, mint kapni. Mint említette, 350 négyzetméterből százba mentünk, de van egy hatalmas teraszunk, onnan az egész fővárost belátni. Ez volt amúgy a tizenhatodik költözésünk, vagyis bátran nyithatnék egy költöztetőcéget, olyan rutinunk van az ide-oda pakolászásban. Ebben a történetben az lett volna a legborzasztóbb, ha az óriási ágyunkat kellett volna kisebbre cserélni, tudniillik Gyuri éjszaka teljesen szétveti magát, s néha még így is nekiprésel a falnak. Ő az ágyban nem megfordulni szokott, hanem inkább vetődni.

– Miként fest egy átlagos napjuk, mikor nincsenek kötelezőnek vélt szerepléseik?

K. Gy.: – Szeretem a sorozatokat, van úgy, hogy hetekig csak azokat nézem. Hétfőnként ulti, míg csütörtökönként baráti pókerpartijaim vannak. Mindegyiket próbálom profi szinten űzni, előbbiben kétszeres magyar bajnok vagyok. A kártya nyolc évtizede játszik szerepet az életemben, s mára Klárikáéban is, aki miattam tanult meg pókerezni. Ötévesen már pénzben játszottam a nagyapámmal, neki köszönhetem az életre szóló szenvedélyemet. Több tízezer parti van mögöttem, így hamar kiismerem az ellenfeleimet, de azért én is vesztettem már partikat, igaz, azok nem ingatták meg a családi költségvetést. Ezen a területen arra vagyok a legbüszkébb, hogy a pókerkommentálásom a sikereim része lett, általam ezrek tanultak meg játszani, valamint profivá válni.

– Miközben a közönség a tenyerükből eszik, még mindig izgulnak a koncertjeik előtt?

K. Gy.: – Én ennyi idősen sem tudom levetkőzni a szorongásomat, szerencsére Klárikát keményebb fából faragták.

B. K.: – Gyuri, te miről beszélsz? A koncertek előtt alig lehet hozzám szólni, úgy szorongok. Látja, 44 év után ennyire ismer a férjem! (nevet) Lehet, hogy ez a hosszú házasság titka, hogy még tudok neki újat mondani?!

K.Gy.: – Én akkor nyugszom meg, mikor felmegyünk a színpadra, de Klárikában tényleg látok egyfajta biztonságot. A tapasztalat sok mindenen átsegít, de az öltözőben stresszesebb vagyok. Talán amiatt, mert mindig úgy akarok megjelenni a színpadon, hogy mindenkinek érdekes legyek.

– Mindent elértek a pályán, vannak még szakmai céljaik, mit szeretnének együtt megélni?

K. Gy.: – Mondjuk, a jövő évet jó volna, már megbocsásson, de hiába is bolondozok, ezt komolyan is gondolom. Elképzelni sem mertük volna, hogy ilyen szép és sikeres életünk lesz, de mi mindig tele voltunk – s vagyunk ma is – feladatokkal. Az tart bennünket a pályán, hogy vannak még terveink. Nem elégszünk meg eddigi sikereinkkel, hiszünk abban, hogy a jövőben is lesznek koncertjeink. Klárikával így kerek az életünk, nincs is semmi miatt hiányérzetünk.

B. K.: – A szürkeség mindig elkerült minket, szeretjük is az életformánkat, amíg csak lehet, fürdőznénk is benne. Mikor végignézünk a nézőtéren, négy generáció van jelen, az egészen kicsiktől a nagyobbakig. A hétköznapok során bárhogy is fáj valamink, nem veszünk be ilyen-olyan pirulákat, nekünk az a legjobb gyógyszer, ha a rajongóink között lehetünk, a csillogó szemek látványa mindkettőnket fiatalít. Ennél egy orvos sem tudna jobbat felírni.

K. Gy.: