Szendrey Júlia és a Balaton vidéke

Napjainkban már emlékház őrzi Szendrey Júlia örökségét Keszthelyen, ugyanis a „feleségek felesége” itt született, a keszthelyi Újmajor pusztán 1828. december 29-én. Édesapja, Szendrey Ignác Festetics László gazdatisztjeként szolgált a keszthelyi uradalomban. A kis Júliát 1829. január 1-én keresztelték meg a keszthelyi római katolikus plébániatemplomban. Alig múlt Júlia egy esztendős, amikor édesapja a családdal a Károlyi grófok birtokára, a szatmári Erdődre költözött, birtokfelügyelőnek. Innentől már ismert Júlia sorsa: szerelme a költőóriással, Petőfi Sándorral, majd a férj tragikus elvesztése, újbóli férjhezmenetele Horváth Árpád történész-egyetemi tanárhoz.

Petőfinek – annak ellenére – hogy diákévei egy részét a pápai református kollégiumban töltötte, Balaton vidéki alkotásai nem igazán akadnak. Egy versében tesz utalást a tóra, melyben háborgó lelkét a viharos Balatonhoz hasonlítja: „Lánggal égő teremtette!Nagy a harag a szívembe';/Úgy háborgok, úgy hánykodom,/Mintha volnék a Balaton.” Viszont testvére, Petőfi István 1845 és 1848 között a vidéken, Veszprémben élt. Petőfi és felesége 1848. március 5-én és 6-án is Veszprémben tartózkodtak, a Bakony szállóban tértek nyugovóra és Szuper Károly veszprémi színigazgatót látogatták meg. Valószínűleg itt kapták a hírt a francia forradalom kitöréséről.

Petőfi múzsája, férje halálát követően, később maga is író, költő lett. Naplóját már fiatalon elkezdte és szinte haláláig vezette. Elbeszélései, versei mellett kiemelkedőek Andersen fordításai is. 2018-ban Koppenhágában is szobrot állítottak műfordítói munkássága előtt tisztelegve. Keszthelyi szülőházán 1923-ban avattak emléktáblát, majd 2009-ben megnyílt a Szendrey Júlia emlékszoba. A fiatalon elhunyt Júlia utolsó éveiben Balatonfüreden is pihent, gyógyulást keresve. 1856-os füredi útja során egykori szülővárosát is meglátogatta. Érzékeny hangvételű versei közt találhatunk tavi vonatkozásút is, Balaton táján című alkotásának megható részlete így hangzik: „Szülőföldem tündérországába/Ide jöttem meggyógyulni én,/Gyógybalzsamként szívni levegőjét/Vagy meghalni szülőkebelén/Oh gyógyíts meg, jó szülő örökre./Fogadj engem, nyugonni, öledbe!”

Szendrey Júlia 1848. március 15-én saját kezűleg varrt kokárdát tűzött forradalmár férje ruhájára, magának pedig szintén piros-fehér-zöld színekből álló főkötőt varrt. De nem csak külsőjével hirdette hazája szeretetét és férje melletti kiállását, hanem 1849 tavaszán született harcos kiáltványával, amelyet a magyar hölgyeknek címzett. Egyik pontja így szólt: „Mi lenne belőlünk, mi gyermekeinkből, ha hazánkat veszni hagynónk!? Mily irtóztató sorsunk lenne, ha mint idegen elveszett árva gyermekek bujdosnánk idegen országban! Vagy, ha rabszolgákként kellene fejünket ellenségeink — majdan kényuraink — előtt meghajtani, kik fejünkre és gyermekeink fejére tennék lábaikat, hogy porig alázzanak bennünket s arczulcsapnák azoknak maradékit, kiknek előbb apját, rokonait meggyilkolták. Hiszen hazánkban csak enmagunkat szeretjük, hazánk sorsa a mienk s mieinké!” A keszthelyi egyetem közreműködésével 2023. március 15-én az emlékszoba emlékházzá bővült és igényesen összeállított kiállítással emlékezik Szendrey Júlia nem kifejezetten 19. századi életéről és munkásságáról.

Szendrey Júlia története nem tipikusan 19. századi női história. A hírnév, az özvegység, a későbbi rossz házasság, az írói életút mind-mind eltérnek korának női sorstörténeteitől. Mindez érdekessé és figyelemreméltóvá, balatoni vonatkozású költeményeivel pedig még különlegességebbé teszi a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia által ránk hagyott szellemi örökséget, melynek lenyomatai Keszthelyen is fellelhetők.

Kovács Emőke