Százéves legenda, ami vármegyénkben rendszeresen feltűnik

Eredetileg tehervonati mozdonynak szánták a gőzöst. Az 1920-as évek elején a MÁV befejezte az első világháború előtt tervezett típusok beszerzését, és 1922-ben a MÁV Gépgyár azt adta hírül, hogy egy fővonalakra szánt, többféle célra használható típust tervez, majd később befejezte a gyártási előmunkálatokat. Elsődlegesen nehéz tehervonatok vontatására, személyvonatok emelkedő pályán való továbbítására alkalmas típust fejlesztettek, végül a 424-es univerzális mozdony lett, mely gyors-, személy- és tehervonatokat egyaránt gazdaságosan vontatott. Most százéves a legendás gőzös. 

Az utasok körében jól ismert „Bivalyból” mára két üzemképes példány maradt, a 009-es és a 247-es. El tudjuk-e képzelni, hogy a hazai vasút számára háromszázhatvanöt(!), külföldi vasutaknak pedig száznegyvenkilenc darabot, azaz összesen ötszáztizennégyet tettek sínre? Így volt!

A legelső 424-eseket 1922-ben tervezték forgalomba állítani, de az első hat gép végül pont száz éve, 1924 áprilisára készült el, májusban már közlekedtek. A példányok azonban nem voltak egyformák. A korai gépek között akadtak különbségek a víztisztító felszerelésében, a fáradtgőz-lövettyű helyett alkalmazott tápszivattyúban, a kazán bádogburkolatában. A kivitel, a külalak a 013-as pályaszámú „Bivaly” és későbbi testvérei pályára állításával lett egységes. Az első széria gyártása 1924-25-ben zajlott, a mozdonyok olyan jól sikerültek, hogy 1932-ben egy újabb példányt gyártottak. Ez más miatt is különleges, ugyanis az egykori MÁVAG gyár ötezredik mozdonya volt. A kerek szám után egy időre leállt a gyártás, de nem örökre, hiszen a második világháború alatt újraindult, ezek a mozdonyok kapták a 424,028-tól a 424,240-ig terjedő pályaszámokat. Majd jött a háborús károk helyreállítása és a háborús jóvátétel. Öt híján száz „Bivalyt” készítettünk a csehszlovák vasútnak. A béketábor jól felmérte a magyar sikert, hiszen a szovjetek és a jugoszlávok részére exportáltuk is a 424-eseket.

Az ötvenes évek második felétől szereltek német mintára szélterelő lemezeket a mozdonyokra, a hatvanas évek legeleje aztán meghozta az egységesítést küllemre, valamennyi gépet ellátták szélterelőkkel, sőt, a „Bivallyal” lépett be a vasút az ingavonatok korszakába. A sorozatgyártás 1958-ban állt le, az utolsónak gyártott mozdony a 424,309-es pályaszámot kapta. Különleges, hogy az utolsó közforgalmú gőzmozdonnyal vontatott szerelvényt az utolsó „Bivaly” közlekedtette le 1984-ben, ezzel szűnt meg a gőzvontatás Magyarországon.

S hogy állunk ma? Két üzemképes 424-esünk maradt, pályaszámaikat fentebb leírtuk, ezek a gőzösök láthatók nyaranta a 29-es vonalon, amikor a fővárosból lejönnek „nyaralni” a Balatonhoz, de ez számukra munka: nosztalgiavonatokat továbbítanak.

A Magyar Vasúttörténeti Alapítvány elnöke, Nagy József lapunknak hangsúlyozta, a 424-esek a mozdonyvezetők, általában a vasutasok, na meg az utasok nagy kedvencei voltak. – A magyar vasútijármű-gyártás büszkeségei ma egy évszázad legendái. A sorozat 011-es darabjának eredeti mozdonytábláját alapítványunknak sikerült megmentenie, ezt őrizzük, és a Szegeden egészen 1983-ig működő, ottani utolsó példányt mi búcsúztathattuk el – teszi hozzá Nagy József.