Derék dolgok

Május 20.

Pünkösdhétfő. Beáll a derekam. Váratlanul, ahogy szokott. Burleszkelemekkel tarkítva téblábolok fel s alá. Ez most az a verzió, amikor képes vagyok önállóan bekötni a cipőmet, és magam számára is meglepő módon csupán negyedóránként vonyítok fel önkéntelenül olyan hangfekvésben, hogy a macskák idegen kandúrtámadástól tartva szerteszét szaladnak a feltételezett túlerő elől. Egyéb fekvésekről szó sem lehet, rengeteg a tennivaló, küzdök hát derekasan. Két nappal ezelőtt még kutya bajom sem volt, rezzenéstelen arccal, hátamon egy hegedűvel caplattam fel a májusi kánikulában a bándi várhoz. 

Az előzményekhez tartozik még, hogy elhatároztam, nem kapkodok, én leszek a világ legöregebb elsőkönyvese. Aztán megtudtam, hogy egy 112 éves japán fickó most készül kiadni a memoárjait, és fájó szívvel lemondtam erről a titulusról. Így aztán hamarosan megjelenik egy kötetem, a címe Garázsmenet, és egy buszvezető, valamint a haverjai életébe enged bepillantást. Novellák, amik aztán összeállnak valamivé. És erről a valamiről beszélgettünk Bándon a művészeti fesztivál színpadán a kiadóval és a szerkesztővel, volt felolvasás és zene, sőt tánc is. Most meg itt téblábolok a veteményesben meg-megállva, mint József Attila anyukája, sőt le-leülve, mert úgy átmenetileg valamivel jobb, amikor egy renitens csigolya sunyin nyomkodni kezdi a hozzá legközelebb álló ideget, ami ettől szintén nem nyugszik. 

Közben azt olvasom, hogy Magyarországon lassan, de biztosan teljesen megszűnik a paradicsom, a paprika és az uborka szabadföldi termesztése. Azt sejtettem, hogy nagy a baj, de a számadatok elborzasztottak. A cuccnak, amit megveszünk és magyar, tehát nem valahonnan Ugandából utaztatják agyon az éretlen, tökízű és ki tudja, mivel kezelt portékát, már most 95 százaléka üvegházi. A szakember három okot sorol fel az idevezető körülmények közül. Az elöregedést, a munkaerőhiányt és a klímaváltozást. Lefordítva: azok, akiknek még a vérükben van a klasszikus földművelés, nem bírják már erővel, olyan baromi jól megy, hogy nincs, aki leszedje a termést, már amennyiben a megbolondult időjárás hagy belőle valamit. Súlyos érvek és indokok. A mezőgazdaság egyébként sem túl népszerű a pályaválasztók körében, mindenki inkább szolgáltatna valamit, de kérdés persze, hogy akkor meg mit eszünk. A napocska-víz-föld alapú termesztésnek befellegzett, és ennek az „arany háromszög"-nek az eltűnésével nemcsak a szakrális jellegnek meszeltek, de a régi ízeknek is. Akadnak persze és egyre többen olyanok, akik a bankszférába és a multinacionális cégeknél sok pénzért végzett lélekölésbe belefáradva heves mangalicázásba vagy kecskézésbe fognak, ami üdvözlendő, ám az ő termékeik rendszeres fogyasztását kizárólag a tehetősek engedhetik meg maguknak, némi rozé sportfröccs (na, ezt is aki kitalálta…) lóbálása közben. A többiek meg lóbálhatják a... – mezőgazdaságipari izéket a szupermarketekben. Vagy, amennyiben megtehetik, beélesítenek egy kis kertet. Össze is szedem magam rögvest, és elszáguldok a veteményes irányába. Pár méterre van csak, néhány perc és ott vagyok.

Május 21.

Az időjárásról még annyit, hogy ma például ötször kaptunk esőt, nem is akármekkorákat. És hálát adtunk. Nemcsak azért, mert az év ezen időszakában ez köztudomásúlag aranyat ér, hanem azért is, amit megúsztunk az egyre gyakoribb kísérőjelenségek közül. A híradásokat látva nem mindenki volt ilyen szerencsés. Jég, szélvihar, felhőszakadás, és most még a tetejébe egy kis gustnado is, amit még rendesen kimondani sem könnyű. Régebben (amikor persze minden jobb volt) azért valahogy egyszerűbben mentek ezek a dolgok. Nagyapám reggel kiballagott a házból, felnézett az égre és eldöntötte (nagy valószínűséggel helyesen), hogy mihez kezd aznap. És nem kellett minden évben megtanulnia egy új kifejezést azzal kapcsolatban, hogy akkor most dögmeleg lesz, vagy inkáb lefújja róla a gatyát a szél. UV nem volt, tornádót életében nem látott, a szupercelláról meg azt gondolta volna, hogy az egy olyan helyiség, ahová már megint beviszik az ávósok, mert az Istennek sem akar belépni a téeszcsébe. Szóval ez a gustnado meg egy olyan forgószél, ami a vihar kifutófrontja mentén, a jelentősen eltérő széliránynak és szélsebességnek köszönhetően jön létre, és a tornádóval ellentétben az örvénylés ilyenkor nem a felhőalap irányából, hanem a talaj felől indul. Mindenesetre elég rosszul néz ki, és szinte biztos vagyok benne, hogy nagyapám Gusztinak nevezte volna, miközben elküldi melegebb éghajlatra.