A pápai Szabó Kraker László különleges alkotásairól vált ismertté

– Kiskoromból felsejlik egy kép, amikor apai nagyapám ölében ülök és ő lovakat rajzol, ami engem nagyon elvarázsolt – idézte fel a művészettel kapcsolatos első emlékeit a Pápán élő grafikus. – Volt egy másik, nagyon meghatározó élmény gyerekkoromban, 6-7 éves lehettem, amikor megnéztem A. Tóth Sándor kiállítását. A művész formavilága, ecsetkezelése nagyon megfogott. Ahogy általános iskolába kerültem, a rajzórák tananyagainak kivitelezésén látszott, hogy ehhez van a legkomolyabb affinitásom, később voltak az iskola folyosóin kiállított képeim is. Középiskolában az alkotás kicsit alábbhagyott, az első szakmám varrónő (nevet...) volt.

Az alkotóművész tanulmányai során a művészettel Herenden, a világhírű porcelángyár falai között került komolyabb kapcsolatba.

– Szinte az összes technikát érintettük, tehát volt akvarellfestés, szénnel rajzolás, tinta, tus, különféle kevert technikák, és aztán végül is az akvarelltechnika volt a legközelebb ahhoz, ahol már a konkrét herendi mintákat festegettük, rajzolgattuk a szakmai héten. Herenden talán másodéves lehettem, amikor elkezdtem dolgozni, ez idő tájt robbantak be az első weboldalak. Autodidakta módon sajátítottam el a technika kínálta lehetőségeket, egy hónap fizetés nélküli szabadságot kértem, és pápai barátaimmal Bécsbe utaztunk, ahol gyakorlatot szereztem és szép számú referenciát gyűjtöttem össze. Amikor hazajöttem, akkor jött a lehetőség, hogy Budapesten egy dizájncégnél segédtervező lehessek. Közel tíz évet dolgoztunk együtt, életre szóló barátságok születtek, majd szabadúszó lettem és Székesfehérvárra költöztem. Itt ismerkedtem meg a vektorgrafikák világával. Egyik barátom hívta fel a figyelmemet az Ezüstgerely pályázatra, amire elkészítettem a Gerelyhajító című képemet, ami 700 pályamű közül a top 3-ba került. Érdekesség, hogy szinte a kész kép bevillant a szemem elé a semmiből, azonnal papírt fogtam, és elkészítettem a vázlatot. Ez nekem egy olyan visszacsatolás volt, amire egyértelműen azt mondtam, hogy akkor ezzel érdemes foglalkozni.

A pápai grafikus a későbbiekben több témakörben is alkotott, ilyen volt a bor és az erotika elegye, az állatfigurák vagy a Balaton. Mint mondta, számára az egyik legizgalmasabb dolog, hogy a kiállításokon vannak olyan szemlélői, akik egy-egy képben meglátnak olyan más, pluszformákat is, amiket ő nem.

– Egy vektorgrafikát nem pontok, hanem vonalak, görbék adnak ki, az így kapott képek tetszőleges méretűre nagyíthatóak. A monitoron rajzolom a formákat, és igazából addig nyújtogatom, torzítom, tologatom, forgatom a köröket, amíg nem találok rá arra a metszéspontra, ami nekem kell egy adott képhez.

László azt mesélte, ösztönösen alkot, és publikálás előtt csak ritkán mutatja meg másnak az elkészült képet.

– Egy kicsit hirtelen ember vagyok, ha valamit megrajzoltam, azt szinte azonnal publikálom. Annyira élvezem az egész sztorit, hogy a végformát már nagyon meg akarom osztani a világgal. Sosem voltam igazából sablonos ember, és valahogy ez így ösztönös is volt talán részemről, hogy ennek az egésznek legyen egy olyan egyedi forma- és színvilága, amit tudnak velem azonosítani. Általában a legfrissebb képem a kedvencem, de nyilván, mivel az első kép és nagyon meghatározó, a gerelyhajítót nagyon-nagyon szeretem, az nekem egy abszolút mérföldkő, de sokan szeretik a kolibrit is például.

Kraker László nemcsak képeket alkot, hanem gitározik is. A zene iránti szeretete szintén az egyik nagyszülőre vezethető vissza.

– Öt-hat éves lehettem, amikor nagyapámtól kaptam egy keleti blokkos szocialista gitárt, talán egy Cremonát jó kis triál húrokkal. Aztán kamaszkoromban összebarátkoztam amatőr zenészekkel Pápán. A zenekari próbák alatt mindig ott lebzseltem körülöttük, a terem sarkában volt egy elég kezdetleges akusztikus gitár, és amikor szünet volt, próbáltam játszogatni rajta. Aztán sikerült egy komolyabb hangszert is beszereznem, és akkor ott már azért tudatosan, az első két-három akkordos dalok elsajátítása elkezdődött. Idővel egy amatőr együttesben ritmusgitárosként egy-egy nótába beszállhattam, megízlelhettem, hogy milyen a művelődési központ színpadán egy számra felmenni a színpadra, remegtek a térdeim. Az első zenekarom az If Village volt, ami külföldi slágereket dolgozott fel, de az élet elsodort minket egymástól, így ez a zenekar nem volt hosszú életű. Ezután következett egy jó pár éves szünet, aztán amikor Bécsből Budapestre kerültem, egy punkzenekarba hívtak, ahol meg aztán még nagyobb őrületek zajlottak. Az énekesünknek például nem volt hallása, jó énekhangja és ritmusérzéke, tehát ő nem tudott belépni normálisan egy számba sem. De ezt amúgy „ette” a közönség, mindig mi voltunk az utolsó fellépők, teljesen mindegy mi volt, a nézők nagyon szurkoltak nekünk. 

Kraker most Holczy And The Gang néven Holczinger Gábor rapperrel és Tóth Tamás DJ-vel dolgozik együtt, nemrég Budapesten léptek fel, nemsokára Nagyváradra utaznak, ahova most már másodszor hívták meg őket, de más saját zenei ötletei is vannak, amiket szeretne megvalósítani, sőt készülnek új dalok is.

– Nagyváradra Németh István is velünk tart, ő a slepp, úgyhogy most négyen vagyunk ebben a formációban, és szerintem még nagyon-nagyon sok kaland vár ránk, én legalábbis úgy érzem – mondta bizakodva a grafikus-gitáros.