A biológiai nem már a születés előtt eldől

A széles körben ismert, népszerű előadó a szexuális nevelés meghatározó alapjairól, annak személyiségfejlődésre gyakorolt hatásairól, identitásról, kötődésről, tényekről és tévhitekről beszélt a nagyrészt pedagógusokból álló közönségnek. Úgy vélte, ma a legnagyobb veszély a felnövekvő nemzedék számára az olyan kívülről irányított ember, "tömegember" kialakulása, aki csak sodródik az árral, vagyis az éppen aktuális trenddel. Ez azoknál fordulhat elő, akiknél az önazonosság kialakulása, megszilárdulása valahol, valamikor sérült. 

Pécsi Rita az identitás legfőbb alapjait, az úgynevezett magidentitást (éntudatönérték), a nemi identitást (Fiú vagyok, vagy lány?) és a személyes eszményt (Ki vagyok én?) elemezte ebben a megközelítésben. A magidentitást az anya-gyermek kapcsolat határozza meg hároméves korig. Ekkor alakul ki az éntudat, az ősbizalom, ami a feltétel nélküli szeretetet, a segítő jó erőt jelenti a kisgyermek számára. Ennek következményeként a kicsiben a biztonság, a védettség tudata megerősödik és később a csalódásokat, változásokat is könnyebben dolgozza fel. Az önértékelés szintén innen indul, a kötődés pedig alapszükségletként értelmezhető. 

Pécsi Rita hangsúlyozta, hogy a gyermeknek szüksége van a másikra ahhoz, hogy önmagát megtalálja, a "te" átélése nélkül nem juthat el az "én" kimondásáig. A már említett kötődés az anya mellett az apa felé is létrejön, ő az első külső személy, akit az előadó úgy jellemzett, mint a "kötődésképesség edzője". Ha a magidentitás sérül az anya hiánya, vagy a nem kielégítő kapcsolat (depresszió, elutasító magatartás) miatt, akkor a gyermeknél zavarok léphetnek fel, mint például a meg nem értés tudata, a saját létezés miatti szégyenérzet és az anya nyújtotta otthon utáni csillapíthatatlan lelki vágy. Az anya okozta korai sebek később egyedülléthez, magányossághoz, depresszióhoz, szorongáshoz vezethetnek, míg az apa hiánya kötődészavarokat, identitászavart, alacsony önbecsülést, önértékelést okozhat.

A neveléskutató a biológiai nem, a későbbi nemi identitás (önazonosság) kialakulásáról is beszélt, ami szoros összefüggésben áll a magidentitással. Kiemelte, a biológiai nem már születésünk előtt eldől, nemi identitásunk testiségünkben gyökerezik, nem szabadon választható. Másfél-kétéves korban már felvetül az első élmény, amikor a kisgyerek rájön, hogy ő fiú vagy éppen lány. Aztán az óvodás-, illetve kisiskoláskorban a szereptanulással folytatódik a fejlődés, az innen eredő tapasztalatok meghatározóak. A serdülőknél – mint azt külön kiemelte Pécsi Rita – még "puha" az identitás, de jellemzően azt erotizálja az ifjú, ami benne idegen. Élménykényszer, általános zavartságérzés, lázadás, figyelemfelkeltés jellemzi ezt a időszakot, ami aztán a fiatal felnőttkorban az identitás megszilárdulásával fejeződik be. A folyamatot a nevelés és a környezet erősen befolyásolja. 

A neveléskutató kifejtette, hogy az azonos neműekhez való vonzódás a felsorolt szakaszokban elszenvedett (szülőktől jövő, vagy éppen az anya, apa hiányából adódó) sérülések, környezeti hatások miatt alakulhat ki úgy a nők, mint a férfiak esetében. Leszögezte, eddig még nem jelent meg egyetlen olyan tudományos munka sem, amely bizonyítani tudta volna azt, hogy a homoszexualitás mögött biológiai vagy genetikai ok húzódna meg. Pedig zajlottak komoly kutatások ezen a területen, még ha a mainstream sajtó erről nem is tájékoztatta megfelelően az embereket. Ám sem a génkutatások, sem az egyéb (reprezentatív ikerkutatás), erre irányuló tudományos munkák nem hoztak eredményt. Az elhangzottak alapján minden a nevelésből ered, az anya, az apa, a környezeti hatások határozzák meg az egyén későbbi életét, beleértve a nemi identitást is.