Emlékek a Köcsi-tónál

2023.12.27. 13:15

Egyszer volt, hol nem van – mi lesz veled, bácsbokodi úttörőtábor? (galériával)

Több ezer gyermek nyaralhatott egykor a Bácsbokodi váltótáborban, melyet a hetvenes években építettek meg a bajai járás, húsz település összefogásából. A járás a területet ajándékba kapta úttörőinek táborozásra. Megépült a konyha, az étterem, elkészült a mosdó és a zuhanyzó, a területet bekerítették, majd a faházak elkészítéséhez a járás mezőgazdasági üzemei adták össze az anyagi forrásokat. A tíz faházban nem csupán táboroztak a gyerekek, de strandolás, mozi mellett sok színes programmal kötötték le őket. „Nagyüzem” volt itt nyaranta, ahogy mondják.

Benkő Péter

Amíg nem változnak az állapotok, az egykori űttörőparadicsom ma egy igazi urbex-hely

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Aztán valami elkezdődött… a szükséges felújítások késtek, elmaradtak, és Bácsbokod egyik díszpolgára 1990-ben megszervezte a tábor újjáépítését. Az 1994-ben megszüntetett járások után viszont Bácsbokod község tulajdonába került a komplexum, mire a többi település úgy döntött, bojkottálják a tábort, nem küldenek nyaralni gyerekeket Káptalanfüredre, és még perelnek is. A bokodiak arra hivatkoztak, hogy ők voltak a tábor kezelői, ezért jegyeztették be a tulajdoni jogot. Ment a huzavona, ahogy mondják, végül, hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a káptalanfüredi váltótábort egyenlő tulajdonjogi hányaddal jegyzik be, működtetését pedig alapítvány formában oldják meg.

A bácsbokodi tábor a Köcsi-tó mellett húzódik, az épületek ma is állnak, élet nincs bennük, bár lehetne, persze nem ebben az állapotban, viszont a berendezési tárgyak nagy része ma is megtalálható. De az épületek most már nem felújítást igényelnek, inkább teljes körű bontást, tereprendezést, mely egyébként balesetveszélyes is. Mi lehet, mi lesz vajon a megoldás? Mert amíg nem változnak az állapotok, az egykori űttörőparadicsom ma egy igazi urbex-hely. És ki tudja, milyen társaságok bulizgatnak ott, mert feljárnak, erre utalnak bizonyos jelek. A zöld környezet a Balaton mellett viszont egyedülállóan szép, egy ősfás csoda, és akik egykor itt nyaraltak, ők nosztalgiával gondolnak vissza a boldog szép időkre, és sajnálják, hogy ma így áll, ahogy. Lényegében – sehogy… Kár lenne veszni – vagy így hagyni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában