Bérczi L. Bernát: A zirci apátság természetközeli nyugalmából meríthetünk

– Még ma is többen rácsodálkoznak arra, hogy egy monostor gazdálkodik, termékeket állít elő. Tulajdonképpen csak hagyományaikat folytatják például a sörkészítéssel?
– Szent Benedek regulája szerint a szerzetesek egész életükben az Istennel való kapcsolatot keresik, de emellett természetesen megélhetésükről is gondoskodniuk kell. A középkortól kezdve saját birtokaikon dolgoztak a szerzetesek, saját munkájukból tartották fenn magukat. Több szerzetesrend tagjai dolgoztak, ahogyan a ciszterciek is. Birtokainkat azonban az államosításkor elvették, földterületünk 1946 óta nincs, így más módon teremtünk lehetőséget intézményeink, közösségeink fenntartására, így például az épületek kulturális, turisztikai célú hasznosításával. Küldetésünk középpontjában nem a gazdálkodás áll, hanem az a sürgető feladat, hogy minél teljesebben és hitelesebben adjuk át az üzenetet, amelyet az Isten ránk bíz, s amelyet személyes életünkben megértünk és kibontunk. Ennek jelenleg legfontosabb színhelyei iskoláink Pécsett, Egerben, Székesfehérváron és Budapesten. Az apátságnak korábban földje és termékfeldolgozó üzeme is volt, ez szükségszerű feltétele volt a fennmaradásnak. A zirci apátsági sörfőzés is régi, több száz éves hagyományra vezethető vissza.

– Sokan szeretnének bepillantást nyerni a szerzetesek életébe, akiknek meg kell találniuk az egyensúlyt a lelkiség, saját rendi napirendjük és a látogatók igényei között. Mit gondol mai szerepükről?
– A cél, a rendünk lényege a létrejötte óta nem változott. Életformánk utolsó szegletében is Istenhez szeretnénk közelebb kerülni, ez hatja át minden tevékenységünket. Munka közben is Istent keressük. A monostorban lakó minden szerzetes erre adta az életét. Ez az alap. Ha közösségünk jól működik, az Istennel megélt egységből kiindulva tudunk adni másoknak, megmutathatjuk a turizmus, a kultúra és az oktatás és a lelkiség területén, mindazt, amit életmódunk révén kaptunk. 

– A ciszterciek a bencések rendjéből váltak ki 1098-ban, s hozták létre első szerzetesi közösségüket. Közismert és nagyhatású szentjük Clairvaux-i Szent Bernát, aki jelentős szerepet játszott a középkori egyház és Szent Benedek regulájának megújításában. Lánglelkű szónok és hitvalló volt, akinek prédikációi mai napig ösztönzőleg hatnak a keresztényekre. Apát úr is az ő nevét viseli. Mennyiben tekinti példaképének?
– A XI. században Európa égett a megújulás vágyától, a ciszterci reform egy erre adott hatékony válasz volt. Ma már tudjuk, hogy sikeres és tartós megoldás volt, hiszen azóta több, hasonlóan indult szerzetesrend megszűnt vagy beolvadt egy másikba. Szent Benedek a reguláját a VI. században írta, az évszázadok alatt sok szokás, jog rakódott rá, ezért érezték a XI. században a reformot szükségesnek. A ciszterciek a bencésekhez képest igyekeztek ezt a Regulát szigorúbb hűséggel megtartani, ugyanakkor mindenben a legnagyobb egyszerűségre törekedni. Ezt a letisztult egyszerűséget életük minden területén igyekeztek érvényesíteni. Egykori épületeink látványa például annyira puritán volt, hogy ezt talán a reformátusok is megcsodálnák. Kódexeiket se díszítették a ciszterciek, elegendőnek bizonyult egy iniciálé az elejére, utána már nem a külsőség, hanem a beltartalom számított. Mindezt, amit Szent Bernát képviselt, magam is vallom, és hiszek ennek Isten felé forduló, letisztult és szigorú, de a szeretetközösségre épülő megvalósításában.

– Önnel most zirci apátként, a magyar férfi ciszterci közösség elöljárójaként beszélgetek, de egyik végzettsége szerint informatikus, informatikatanár is. Mit jelent a mai ciszterciek számára a digitalizáció, a digitális világ folyamatos megújulása?
– Ha visszatekintünk rendünk történetére, mindig természetes ugyanakkor modern eszközöket igyekeztünk használni az építészetben, a mezőgazdaságban, az élelmiszerek előállításában, s az iskolákban az ifjúságot is erre igyekszünk rávezetni. Rendünk szerzetesei már a középkorban a technika úttörőinek számítottak. Elterjesztették a gótikus stílust Európában, a monostorokban olyan újszerű megoldásokat alkalmaztak, mint például a vízvezetékrendszer. Hittek abban, hogy amit Isten adott, azt van értelme fejleszteni a kor lehetőségeivel. Létrehozták például az egyetemes káptalant, amely egyedülálló volt abban az időben. Az összes ciszterci apát összegyűlt évente egyszer Franciaországban, pedig a középkorban drága volt az utazás és sok időbe telt ilyen messzire eljutni például Magyarországról. Ennek köszönhető az is, hogy, ha kitalált valahol valamit a tudomány, megjelent egy új technikai felfedezés, arról egy éven belül minden apátság értesülhetett. A nyugat-európai híreket is így szállították hazánkba az apátok, így vehették át az új módszereket sok helyen. Igen, valóban koruk élő Messengerének számítottak, hasonló hírvivő szerepük volt, mint a mai internetes alkalmazásoknak.

– Nyitottságot, vidámságot tapasztalnak ma is azok, akik beszélgetnek az atyákkal. Ettől is különleges Zirc, a Bakony szíve. Milyennek látja ezt a máig kisvárosnak megmaradt települést?
– A ferencesek, a domonkosok városokba, a bencések jellemzően hegyekre települtek, a ciszterciek általában völgyekbe, távol lakott területektől. Amikor elődeink a XII. században ideköltöztek Zircre, település itt nem volt, később pici falu alakult ki a monostor körül. A török kor után volt tapasztalható a fellendülés, német telepeseket hoztak. Az ötvenes években következett tudatos bővítés, felduzzasztás. A természetközeliség élménye megmaradt ma is, mellettünk van az arborétum és néhány percre vagyunk az erdőktől. Az apátság körül alakult ki ez a város, amely jelenlegi képét is meghatározza: nem nagyváros, nem is püspökségi székhely. A nyugodt atmoszféra az, amit először tudunk megosztani az ide érkezőkkel és segít nekünk is Istenhez közelebb kerülni. Hitünket, békénket a jó Istentől kaptuk, részünkre is ajándék, s a hála és az öröm úgy nő a szívünkben, ha azt megosztjuk másokkal. Azért kaptuk, hogy továbbadjuk, ezáltal növekedjünk. Örülünk azoknak, akik idejönnek, örülünk az igazi emberi találkozásoknak. Ha egy találkozás nem felszínes, hanem a szeretetre és az igazságra épül, akkor mindkét fél gazdagodni fog belőle, ezért szeretem a tanítást is. Zirc pedig valóban alkalmas ilyen mély, gazdagító találkozásokra: Istennel, a barátainkkal, és talán önmagunkkal is.

– Győrből a Balatonra tartva mégis sokan csak átutaznak a városon, az apátság látnivalói közül egyet-egyet megtekintve. Belekóstolnak abba, ami békét nyújthat lelkünknek, például az arborétumban.
– A természet, a csend szépségében meg lehet nyugodni, ebből mindenki annyit merít, amennyit akar, amennyit szeretne. Magával vihet egyfajta enyhülést, amitől boldogabbnak vagy könnyebbnek érezheti az életét. Mi Istenre építjük életünk minden oszlopát, minden munkánkat, hivatásunkat. E téren utat mutathatunk, segíthetünk másoknak. Az arborétum atmoszférája önmagában is hatással lehet ránk, a látogató ezt magában tudja hordozni, mintegy csíráját Isten jelenlétének. A szerzetesek is többször kimennek az apátságból az arborétumba, akár elcsöndesedni, befelé, avagy Istenre figyelni, vagy akár kikapcsolódni, vagy akár futni. Magunkénak valljuk Szent Bernát tapasztalatait: „többet tanultam Istenről a fák között, mint megannyi könyvből” – az információs áradat helyett a csendben mély és személyes istentapasztalatra tehet szert az ember.