Szilaj Rezső az elsők között kapta meg a Berger Károly-díjat a tapolcai Városnapon

Rezső kezei alatt számtalan gyakornok cseperedett fel, akikkel hihetetlen türelemmel és szeretettel bánt és foglalkozik ma is. 30 éve végzett folyamatos kutatói munkája tette méltóvá a díjra. Amint lapunknak elmondta, már gyermekkorában is érdekelték az erdők, romok, barlangok. Nagybátyjával sokat kirándult. 

– A nagyobb barlangokba nem engedtek még be, pedig ismert volt már a Kórház-barlang is. De például az ajkai Pokol-likba bemehettem – emlékezik a kezdetekre Rezső, aki szerint a gyerekek alapból nem félnek a barlangokban. 
Középiskolás korában alakult meg a tapolcai barlangkutató csoport Kolláth János alapításával, ő pedig örömmel lett aktív tag. 
– Nagyon bejött a föld alatti kúszás, mászás. Érdekelt a földrajz, történelem, barlangkutatónak készültem, de végül a szegedi egyetemen végeztem földrajz–történelem tanári szakon. A zalahalápi általános iskolában tanítottam 25 éven át, és amikor a tapolcai iskolamúzeumban megüresedett a múzeumpedagógusi állás, elvállaltam. Ott dolgozom ma is – mondja. Időközben elkezdett fiatalokat oktatni, iskolásokat tanítani barlangászkodni. A fiatalok segítettek a bontásokban, de esetükben nagy odafigyelés szükséges. Vallja, hogy mindig meg kell gondolni, kit hova visz le. A könnyebb mászásokra például a tapolcai Kincses gödörbe, a Kórház-barlangba a kezdőket, de a profibbakat akár a Csodabogyósba is. 
Rezső büszke rá, hogy a kutatásoknak köszönhetően ma már a Berger Károly-barlang és Nemesvita feletti Kessler Hubert-barlang több kilométer hosszú. Barlangász társaival sok járatot találtak a tavasbarlangban, és a Kórház-barlang hosszát megháromszorozták. 
– Tíz éve véstük át a vitai barlang bejárati szűkületét. Az most 200 méter mély, így az ország ötödik legmélyebb barlangja. A Tapolcai-barlangrendszer, ami a Tavasbarlang, a Berger Károly-barlang és a Kórház-barlang összekötésével jött létre, az ország negyedik leghosszabbja – mondja Rezső, aki eddig még nem került nagyobb veszélybe a kutatások során. Igaz, nem kapkodásáról ismert, sokkal inkább higgadt természetéről. Különösebb sérülései sem voltak, de előfordult, hogy ráomlott egy-egy nagyobb kődarab. Eddig megúszta mindet. Nem fél. Szerinte, aki fél, az inkább ne menjen barlangba. Ugyanakkor felelőtlennek, könnyelműnek sem szabad lenni. További szabály még, hogy kutatni legalább négy embernek kell mennie. 
Rezsőnek több kedvenc barlangja is van. Örömmel megy le a Berger-barlang úgynevezett Mosóporos ágába, a szép, fehér kristályos, száraz barlangba. Az Álmok termének nevezett helyet szintén kedveli, alján a tóval és a cseppkövekkel. Akárcsak a Kessler-barlang cseppköves részét. Azt mondja, ott még szeretne kutatni, hiszen az erős huzat arról árulkodik, hogy az edericsi barlangokban a járatok fele sincs feltárva. A tapolcai Kincsesgödörben is járatokat keres, és a bakancslistán a Kórház-barlang szerepel még ismeretlen részeivel. 
Ha teheti, magával visz fia­talokat is, örül, hogy vagy három évtizednyi csend után újra egyre többen érdeklődnek a barlangászat iránt. Szívesen oktatja, segíti őket. Vallja, hogy fanatizmus kell a téma iránt, mert nem tűnik vonzónak egy barlangban kúszva fagyoskodni, beszorulni, hason fekve ásni. 
– Muszáj, hogy valami cél lebegjen az ember szeme előtt. Tűrni kell a hideget és a monotóniát, amikor bontunk, és az anyagot adogatjuk kifelé. De mindenért kárpótol egy még feltáratlan járat felfedezése, járhatóvá tétele. Nem beszélve az elénk táruló látványról, amikor egy föld alatti tóra, vagy cseppkövekben gazdag teremre bukkanunk. Az az élmény leírhatatlan és felejthetetlen – mondja Rezső. 
Aki pedig szeretné maga is megtapasztalni ezt az érzést, tartson vele!