Tappancsos ötös a jutalom

2022.04.30. 19:00

Mese kutya a városlődi óvodások kedvence

A felelős állattartásra való nevelés a legfőbb célja az óvodai kutyaterápiás foglalkozásoknak, nem beszélve a szeretetről, mely gyermek és kutya között kialakul, így vélekedik Papné Takács Ágnes terápiás kutyafelvezető, aki Mese nevű golden retriever kutyájával a városlődi óvodában járt nemrég.

Kovács Erika

Nagy örömmel vettek részt Mesével, a golden retrieverrel együtt a foglalkozáson a városlődi óvodások

Forrás: Papné Takács Ágnes

A szülők a városlődi óvodában már korábban és több értekezleten is megismerték a kutyaterápia jótékony hatásait, melyeken Papné Takács Ágnes a kutyájával szintén részt vett és bemutatott. Első perctől kezdve nagy érdeklődés mutatkozott a kutyás foglalkozások iránt, de a járvány nem tette lehetővé a program elindítását. Most már mindenki nagy örömére ismét lehet tartani ilyen foglalkozásokat. 

Ágnes úgy mondta, alapvető a fokozatosság, hiszen nem mindegyik gyermek találkozott kutyával, illetve tart tőle. Így első alkalommal cél az, hogy megismerkedjenek, játsszanak a négylábúval, aminek Mese is nagyon örül, és szívesen részt vesz velük a játékokban. Aztán megtanulják, hogy mire van szüksége a kutyának, hogyan kell gondozni és együtt élni vele. A gyerekek azt is látják, hogy a terápiás és az otthoni kutyák között különbség van, ami a sok foglalkozás miatt alakul ki. 

Forrás: Papné Takács Ágnes

- Ha egy kutyával nagy szeretetben élünk, de következetesen viselkedünk vele, és kezdettől megismertetjük az őt érintő szabályokkal, akkor a négylábúak fegyelmezettek, igazi társak, családtagok lesznek - hangsúlyozta Ágnes, aki nagy eredménynek tartja, hogy a kezdetben félénk gyermek a foglalkozás végére bátran megsimogatja a kutyát. 

- Minden óvodai fejlesztő játék „kutyásítható”, illetve elvégezhető a négylábúval, és így a gyermeket még inkább lehet motiválni - jegyezte meg Ágnes, aki 40 évig óvónőként és terápiás kutyafelvezetőként dolgozott az ajkai Patakparti Óvoda Mazsola csoportjában. Így ismeri az óvodás, kisiskolás korosztály életkori sajátosságait, a képességfejlesztést, és így állítja össze a csoportoknak megfelelő játékokat. A foglalkozásokhoz minden eszközt elkészít, például játékot, rajzot, mert a kutya mellett a kellékek is motiváló erejűek. A terápiás foglalkozások kis létszámú csoportokban történnek, mert az a cél, hogy a játékokban minden gyermek a maga tempójának, fejlettségének megfelelően vegyen részt. A foglalkozás ugyanis csak így lesz eredményes, ösztönző, személyiségfejlesztő. 

Ágnes kiemelte, kiskorban, de talán életünk végéig meghatározóak a sikerélmények. - Mese, a türelmes, nyugodt, gyermekszerető kutya ennek a folyamatnak csodálatos résztvevője, akivel öröm együtt dolgozni, és nagyon jó látni, amikor mi ketten örömet okozunk a gyermekeknek, és részt veszünk az óvodai munkában - hangsúlyozta Ágnes. 

Forrás: Papné Takács Ágnes

Az említett témáról már írtunk, amikor Ágnes Mesével egy ajkai óvodában a Te Szedd! hulladékgyűjtési akció, a víz világnapja, a Föld napja alkalmából tartott nagy sikerű foglalkozást. A téma kitűnő alkalmat kínált ahhoz, hogy a környezetvédelmet beillesszék a kutyaterápiás foglalkozásokba. Mese hetek alatt tanulta meg, hogy összeszedje a különböző anyagból készült hulladékokat, elvigye a kukához, a pedált a lábával kinyissa, és beledobja a szemetet. A gyerekek körében ennek hatalmas sikere volt, így a kicsik még motiváltabbak abban, hogy figyeljenek környezetükre, a hulladékgyűjtésre. Aztán a kutya által eldobott szemetet a szelektív kukákba válogatták szét az óvónők a gyerekekkel együtt, amit Mese pacsival, illetve tappancsos ötössel jutalmazott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában