Mind a mai napig róják az utakat a kétütemű, keletnémet motorkerékpárok

Manapság egyre jobban divattá válik a nosztalgia, és mind többen próbálnak hozzájutni a fent említett motorkerékpárokhoz. A hatvanas-hetvenes években „nagy szám” volt, ha valaki ezekkel a kétkerekűekkel rótta az utakat, bár az is mellettük szólt, hogy aránylag megfizethető áron lehetett megvásárolni őket. Igaz, az akkori szakboltokban akadt olyan típus, amelyre előjegyzést vettek fel, ám némi „csúszóért” előbbre lehetett kerülni a sorban. 

A Simson Star két személy szállítására alkalmas kismotorkerékpár volt, amelyet 1964 és 1975 között gyártottak Suhl­ban. A Simson Star az akkori NDK-s törvényeknek megfelelően 60 km/órás végsebesség elérésére volt képes, sőt, ezt túl is teljesítette akár 5 kilo­méterrel. Ez a tulajdonsága alkalmassá tette, hogy ne csak a városban használja tulajdonosa, hanem hosszú távú, több száz kilométeres útra is el­induljon vele. 

Az egyik legnagyobb hirdetési portálon csemegézve találtunk egy viszonylag jó állapotban lévő Simson Start, amelynek a korát ugyan nem sikerült megtudni, de 210 ezer forintot kért érte az eladó. Azért ennél durvább árral is találkoztunk: a fotón jól látható volt, hogy 13 675 kilométert mutat az óra, ám okmányok nélkül 365 ezer forintot kóstált. Nem sok árdifferenciát mutatott a következő ajánlat sem: 23 400 kilométerrel a motor napi használatra alkalmas, vannak ugyan esztétikai hibái, de korához képest szép állapotban van, és 300 ezer forintos ára minimálisan alkuképes. Az 1971-ben gyártott Star 33 151 kilométert tett meg ez idáig, papírjai nincsenek, ennek 240 ezer forint az indulóára. 

Majd szembejött a Simson másik ikonikus típusa, a Schwalbe is, melynek első generációját KR 51 típusjelzéssel gyártották 1964 és 1968 között. A ventilátorhűtéses, háromsebességes motort kezdetben csak kézi váltóval, 1965-től opcionálisan lábváltóval kínálták. A típust atlanti kék színben, tundraszürkében, valamint narancssárgában láthattuk. Az első évek gyártmányai sok részletben eltértek a későbbiektől, így eredeti állapotukban ma is keresett ritkasággá váltak. A visszajelzők formája eltérő volt, a középső állvány acélból készült, a jármű színére festett, és a hátuljára macskaszem került. A láncházat alumíniumból oldották meg, az ülés krómvázas volt. A zajcsillapítás meglehetősen gyenge volt, ami erőteljes és jellegzetes motorhanghoz vezetett. Az igencsak egyszerű kipufogórendszer is érintett volt. Nagyon magas, 6500 perces névleges fordulatszámon jelentős rezgés volt tapasztalható. 
A hirdetésekben több olyan is akadt, ahol csupán bontottként, szinte fillérekért szerettek volna megszabadulni az egykori kedvencektől, de volt olyan, amelyet három éve –üzemképes állapotban – állított le a gazdája, és ezért 150 ezer forintot szeretne kapni. 

Évekkel ezelőtt az a mondás járta, hogy a motorozás első lépcsőfokát a szintén a korábbi NDK-ban gyártott MZ jelentheti. A honi motoros hőskorban az 1962-ben először gyártott ES 125/S 150-esek jelentek meg elsőként az utakon. Hosszú éveken át ez volt a legnagyobb számban épített német motorkerékpár. Olyannyira jól sikerültek ezek a gépek, hogy különböző típusaikból, többek között az ETS 250 Trophy Sportból, az MZ ETZ 250-ből 1983-ban már kétmillió legyártott darabnál járt a VEB Motorradwerk Zschopau. Aztán szembesülhettünk azzal, hogy több mint félmillió (550 ezer) forintért kapható egy MZ 250 818 kilométerrel, gyári hanggal! Ráadásul érvényes okmányokkal és friss műszakival, pedig a járgány 1977-ben gördült le a gyártószalagról. Volt olyan, aki egyszerre két MZ Trophyval rukkolt ki, a forgalmival rendelkezőért félmillió, míg a papírok nélküli motorért 350 ezer forintot kért. 

Maradjunk azonban annyiban, hogy az NDK-s motorok piaca is él, aki pedig hozzá szeretne jutni ezekhez, egészen biztosan talál magának megfelelő kétkerekűt. Arról nem is szólva, hogy a motoroknál nincs környezetvédelmi mérés; ha netán beledugnák a szondát a kipufogóba, az ki is akadna rendesen.