Emberfeletti teljesítményt ért el a cukrászként dolgozó Kóti László

Nem vitás, a civilben cukrászként dolgozó Kóti László 2018-ban a dupla, majd 2019-ben a tripla vasembertávot is teljesítette, ám úgy gondolta, idén rátesz még egy lapáttal. Hosszas felkészülést követően nevezett be az ötszörös Ironman-versenyre, amelyet Franciaországban tartottak a közelmúltban. Hazaérkezését követően kérdeztük élményei­ről, tapasztalatairól.

– A triatlon csúcsa az Ironman, amelynek az alaptávja a 3800 méter úszás, a 180 kilométer kerékpározás, majd egy maratoni lefutása. Ami ennél több, azt már ultratriatlonnak nevezik. A 2018-as dupla és a 2019-es tripla táv teljesítése után 2020-ra felkészültem az ötszörös távra, ám a pandémia miatt elhalasztották a viadalt. Így idén újra nekiveselkedtem az edzéseknek, s nagy örömömre 144 óra 44 perc 41 másodperc alatt sikerült is célba érnem – mondja Kóti László, akit saját bevallása szerint maga a teljesítmény motivál.

– Van egy mondás, amely úgy szól: „akkor vagy igazán erős, ha mások is erősnek hisznek”. Számomra nagyon fontos, hogy a szeretteim erősnek lássanak. Hogy miért? Mert akkor hisznek és bíznak bennem, s ennek köszönhetően látom minden reggel azt az embert a tükörben, akit látni szeretnék. Ha ez nekem megvan, akkor a világ legboldogabb embere vagyok – jegyzi meg László, majd a franciaországi versenyről is mesélt.

- A megérkezést és a regisztrációt követően hétfőn reggel hét órakor beugrottam a medencébe. Tizenkilenc kilométer úszással kell kezdeni, s túlszárnyaltam a legmerészebb elvárásaimat is, hiszen hét óra negyven perc alatt leúsztam a távot, s délután három előtt már kint voltam, s ültem rá a biciklire. A 900 kilométernyi kerékpározás aztán eltartott egészen csütörtök délelőttig. Akkor egy kis zuhanyzás, evés és fél óra alvás után felvettem a futócipőmet, és nekivágtam a futásnak. Az öt maratoni táv, azaz 211 kilométer teljesítése egészen vasárnap reggelig tartott, akkor értem be a célba – mondja László, aki saját bevallása szerint nemcsak mentálisan, hanem fizikálisan is nagyon jó állapotban volt a versenyen. Előbbi talán még többet számít, meséli a mindig mosolygó sportoló, majd megjegyzi, sikereit nemcsak magának, hanem családjának, barátainak is köszönheti.

– Ugyan én állok oda a rajtvonalhoz, én teljesítem a távot, és én szakítom át a célszalagot, s a végén csak engem ünnepelnek, ám a teljesítményem mögött nagyon komoly csapat áll. Benne vannak a szüleim, a keresztanyám, a testvéreim, a párom, akiknek hónapokon keresztül végig kellett nézniük a felkészülésemet. Hatalmas köszönet illeti az üzlettársamat és a kollégáimat a cukrászdában, akik olyan áldozatot hoztak a sikereimért, amit talán az életem végéig sem fogok tudni meghálálni nekik. Egy ilyen városból, mint Várpalota, elindulni is nagyon könnyű, mert tudom, hogy visszavárnak. Hatalmas szeretetet és támogatást kapok az emberektől, a város vezetőitől, ami sokat adott hozzá a teljesítményemhez. Ezért is volt óriási érzés Franciaországban kifeszíteni a magyar zászlót és Várpalota zászlaját – zárja a beszélgetést Kóti László.