A tapolcai színjátszás történetét dolgozza fel N. Horváth Erzsébet

Helytörténeti munkáiban már sok arcát megmutatta szülővárosának. Képeslapokon idézte meg a múltját, a történelmi jelenét. Írt könyvet a kórházról, a sportról, Csermák József olimpiai bajnokról, az út menti keresztekről, a tapolcai mesterekről és mesterségekről.

– Most egy újabb arcát kívánom megmutatni Tapolcának: a játékos arcát. Új könyvemben az amatőr színjátszás történetét kísérem végig a dokumentált kezdetektől napjainkig, sok-sok fotóval, korabeli újságcikkel, meghívóval, plakáttal gazdagon illusztrálva. A „szikrát”, az ötletet egy olyan, 90 évvel ezelőtti meghívó adta, amelyben a Katholikus Legényegylet fiataljai Gárdonyi Géza Ida regénye című művéből készült színdarab bemutatására hívták a tapolcai publikumot. A színdarab címszereplője Sinkó Bözsi volt, az édesapját Horváth György játszotta. Néhány évtized múlva ők lettek az én szüleim – mondta az írónő.

– Az a kis meghívó egy izgalmas, sikerekkel teli nyomozást indított el. Értékes kincsekre bukkantam: száz évnél is idősebb újságcikkek adták hírül, milyen színes és gazdag repertoárja volt a helyi színjátszásnak: a kabaréjeleneteken, a népszínműveken keresztül egészen a nagyoperettig is eljutottak a tehetséges tapolcai fiatalok. Természetesen ehhez hozzáértő, őket lelkesítő rendezőkre is szükség volt. Ők a „lámpások”, a tanítók és a tisztelendők köréből kerültek ki elsősorban. A teljesség igénye nélkül csak néhány név az elmúlt sok-sok évtized „zászlóvivői” közül: Budai Flórián tisztelendő, Koncz József, Nagy Jenő, Marx Viktor tanító, Cs. Varga János kultúrház-igazgató. A szereplők neve is legendává vált napjainkra: Mangold Ica, Németh Imre, Somlói Pál, Molnár Anna, Aranyodi Sándor és még sokan mások.

A könyv megjelentetésével a 24. órában vagyok, hiszen lassan már azok is eltávoznak közülünk, akik arra emlékeznek, hogy a szüleik, nagyszüleik valaha felléptek a világot jelentő deszkákra – hangsúlyozta N. Horváth Erzsébet, aki közel három évtizede vezet amatőr színjátszókört.

– A gimnáziumi amatőr színjátszáson keresztül vezetett a felnőtt színjátszásig az út. Tapolca nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen napjainkban is száznál több azoknak a száma, akik ezen a téren is meg akarják mutatni a tehetségüket – fűzte hozzá a szerző, aki a könyv szerkezetéről elmondta, hogy a „játékos” város történetének bemutatása után kronológiai sorrendben követik egymást a színházi bemutatók. Érdekes lesz megfigyelni, hogy a világháborúk után miként éledt újjá a színjátszás, bizonyítva azt, hogy „az élet él, és élni akar.”

Az 1942 decemberi Színházi híradó pedig a félelemmel teli valóságba is elviszi akkori olvasóját: a színdarab és a szereplők bemutatásán túl arra is felhívja a figyelmet, hogy légiriadó esetén merre, miként és hová kell menekülni. Külön fejezetet kapnak a könyvben azok a színterek, amelyek otthont adtak, adnak az amatőr színjátszás produkcióinak. Nemcsak az iparosok székházának történetére derül fény a kiadványban, de annak az elszántságnak is tanúi lehetnek az olvasók, hogy miként építette fel a fiatalság a Katholikus Kört, miként jöhetett létre a Katholikus Legényegylet.

– A mai Vasutas Oktatási és Művelődési Központ előtörténete is érdeklődésre tarthat számot. A vasutasság a tenni akarással, a székházainak felépítéséért, felújításáért vívott harcával, a kultúrházban folyó gazdag szellemiségű élettel példát adott az itt élő polgároknak. Méltán kapta Tapolca „a vasutasok városa” megtisztelő címet. Bátran állíthatom, hogy a Tamási Áron Művelődési Központ Tapolca kulturális fellegvára már több évtizede. De, hogy miként lett a volt zsinagógából a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat Munkás Művelődési és Továbbképző Központja, majd abból hogyan lett városi tulajdonú Tamási Áron Művelődési Központ, arról is érdekes, fotókkal tarkított beszámolót lehet majd olvasni a könyvben. Tisztelettel emlékezem meg azokról a nemrég még köztünk élő színjátszókról is, akik már csak az égi színpadon mutathatják meg istenadta tehetségüket. Az égi színtársulat tagja Tóth Józsefné, Nusi néni, aki Csiky Gergely A nagymama című színművének címszereplőjeként aranybetűkkel írta be az amatőr színjátszás történetébe a nevét. Szabó Józsi bácsi létezése a színpadon egy csoda volt, ma is hiányzik nagyon. Füstös Mari gazdaasszonya a felújított Ida regényében felejthetetlen alakítás lett. Horváthné Szalay Gyöngyit az alakításai, a remek humora a neves, hivatásos színjátszók közé emelte volna, de ő a sporttal „jegyezte el” magát – mondta a szerző.

– A Tapolcáról indult és messzire jutott színészeknek is helyük lesz a könyvben. Bizonyára kevesen tudják, hogy Sárdy János élt Tapolcán is, hogy Moór Mariann-nak tapolcai gyökerei vannak. Presits Tamás ma már ismert, hivatásos színész. Kincskereső lesz a címe annak a fejezetnek, amelybe azok a fotók kerülnek, melyekről semmi információ nincs, abban bízva, hogy valaki majd talál rajtuk ismerős arcokat. Ács János, Tapolca egykori polgármestere több évvel ezelőtt az egyik színházi bemutató előtt azt mondta, hogy az amatőr színjátszás a legtisztább várospolitika. Hiszen a hívó szóra, vagy önként, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből, az eltérő világnézetet vallókból azért áll össze egy társulat, hogy tagjai megmutassák, mire képesek, ha összefognak.

– A könyvet karácsonyi ajándéknak szánom szülővárosomnak. A közös játék közel másfél évszázados bemutatásával annak a reménynek is hangot szeretnék adni, hogy az amatőr színjátszás nemcsak a múltban élt, de a jelenben és a jövőben is élni fog. Mert szükség van rá – hangsúlyozta N. Horváth Erzsébet.