Bognár István keze nyomát köztéri szobrok őrzik a határainkon túl is

Pista feleségével 23 éve vette a portát. Korábban Üllőn volt erdész 1992-ig, a vecsési téesz megszűntéig. Ott erdészeti ágazatvezető volt, a reptér körül a zajvédő erdőt ő telepítette. A leszázalékolása után kezdett intenzíven faragni.

– Magam alatt voltam akkor. Láttam egy szobrász gyökérfaragásait, megállapítottam, hogy ebből én mindent tudok, mégsem tudnám elkészíteni. Aztán egy hét múlva elkészült az első faragásom. Amikor Vigántpetendre hívtak fafaragó táborba 1996-ban, itt maradtam a fesztivál idejére Kapolcson. Elhoztam a feleségemet is, és megszerettük a falut.

Döntöttünk, házat vettünk a téeszből kapott részarányból. Akkor nem is nagyon figyeltünk rá, hogy pont a Királykővel szemben áll, de hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Azt hittük, hogy úgy százéves a ház, aztán kiderült, hogy közel kétszáz. Romos disznóólak is voltak itt, azok helyén épült a műhelyem – mutatja a házigazda a látnivalókban gazdag udvart, aminek minden pontja fafaragó mivoltáról és a természet, a növények szeretetéről árulkodik.

A terasz védelmében, a falon faragásainak egy része sorakozik. Gyökérfaragások, koboldok, a magyar mitológia alakjai elevenednek meg keze nyomán. Nem érezte ugyan kötelességének, hogy ha már pont itt, a Királykő árnyékában vert gyökeret, ebbe az irányba haladjon, de érdekelte a magyar nép múltja, őstörténete. Egy lányuk és egy fiuk született, utóbbi faiparos, egy ideig együtt is dolgozott édesapjával, tőle tanult mindent. Mostanában pedig egy Monostorapátiban élő, erdőmérnöknek tanuló fiatal, Bati Péter lesi el a faragás csínját-bínját Pistától, aki megszerette az érdeklődő srácot.

– A faragáshoz olvasni kell. Tudni, hogy a kapolcsi címeren László király karja van, és azon nem azért van hat ujj, mert nem tudok számolni, hanem mert táltos volt. Na és hogy Kapolcs vezér valójában soha nem járt Kapolcson – magyarázza a fafaragó, aki a Péteriben felállítandó, kézfogást ábrázoló szobor készítése előtt megnézte a helyi múzeum anyagát.

Így fordulhatott elő, hogy a kettéváló fatörzs egyik ágába faragott asszonyfejen éppen úgy van megkötve a kendő, ahogy azt az egyik helyi asszony kötötte egykor. A kettős kopjafa a Szlovákiában eltemetett szülők, nagyszülők emlékére áll a településen. Persze, a könyvekből a szakmát is tanulta

– A jó szerszám fél munka. Ez tényleg így van, a könyvesboltban és a szerszámboltban züllöttem – mondja a kapolcsi fafaragó, akinek műhelyében katonás rendben sorakoznak a szerszámok, gépek. Keze nyomát köztéri szobrok őrzik határainkon túl is. A falu határában a testvértelepülést üdvözlő táblát szintén ő faragta. Otthonát tiszafából készült manóval, japán sámánnal, az Ajakvirág nevű alkotással osztja meg, amelyen kényelmes az ülés. A diófa tuskóból faragott különleges bútordarabra kerekeket is szerelt. Innen nem száll el az erdei szalonka, nem szökken tova a dámbika és a szkíta szarvas. A falon ott díszlik a táltos lovak harca a tetejetlen fánál. Az udvaron még a kerti csapot is fába öltöztette. Azt mondja, mindegy, miből farag, minden fának van valamilyen tulajdonsága. Lehet az éger, dió, cseresznye.

A kapolcsi erdész botja somfából készült, nem hiányozhat róla az erdész­jelvény, a kapolcsi címer és madarakat, vaddisznókat, szarvastehenet, mókust, nyulat, rókát, gombákat, makkokat örökített meg rajta. Pistát vidám, közvetlen stílusa miatt mindenki hamar megkedveli, az idegenek is örömmel térnek be a hívogató udvarba. Aztán egy jó ideig nem tudnak szabadulni a látottaktól és hallottaktól. Könnyű odatalálni a kapolcsi fafaragóhoz, és nehéz szabadulni marasztaló udvaráról.

Bot somfából

Bognár István azt mondja, mindegy, miből farag, minden fának van valamilyen tulajdonsága, lehet az éger, dió, cseresznye. A kapolcsi erdész botja például somfából készült, nem hiányozhat róla az erdészjelvény, a kapolcsi címer sem.