2019.05.07. 11:00
Idén is sokan ünnepelték a népviselet napját Fűzfőn
2015-ben hirdette meg első alkalommal a Múltunk a Jelenben közösségi csoport a Magyar Népviselet Napját. A felhívás szerint ezen a napon bármelyik népviselet bármelyik darabját felvehetjük egy modern ruhával együtt.
2015-ben hirdette meg első alkalommal a Múltunk a Jelenben közösségi csoport a Magyar Népviselet Napját. Idén több csoport is képviseltette magát a közösségi házban.
Fotó: Szendi Péter
- A közösség célja, hogy a népviseletek segítségével egy napra fogjanak össze a magyarok a világ minden táján. Legyünk büszkék értékeinkre, teremtsünk új hagyományt – tudtuk meg Papp Judittól, a Yildizlar Hastánccsoport vezetőjétől.
Idén immár negyedik alkalommal a Fűzfő Hagyományőrző és Nosztalgia Tánc Klub is csatlakozott ehhez a csodálatos kezdeményezéshez a közösségi házban. Programjukat színesítette a helyi Hímző Műhely kézműves foglalkozással, a Balaton Dalkör népdalcsokorral, a Yildizlar Hastánccsoporttal közösen előadott cigány-hastánc fúzió, a Csipet Csapat gyermektáncosok és a Berhida Táncegyüttes, akik szatmári táncokat adtak elő.
- A rendezvényen minden évben igyekszünk megújulni, idén a népviselet bemutatót interaktívvá tettük. Minden bemutatott viseletet egy tánc követte, majd aki jól figyelt a tánc előtt és jól válaszolt a feltett kérdésekre meglepetésben részesült – folytatta tovább Papp Judit. A műsorok után táncház következett és a résztvevők kalocsai lassú csárdást tanultak.