Kő Boldizsár mesés életű játszótereket álmodik

Kenesén közösségi összefogással, a Balatonkenesei Városvédők Egyesület akciójának köszönhetően újul meg a Mélyárok területén található játszótér, melynek különlegessége, hogy az új játékokat az elismert grafikus, Kő Boldizsár tervezi meg.

– Ez számomra egy különleges pillanat, ugyanis ettől függetlenül, még mielőtt megkaptam ezt a felkérést, elkezdtem írni egy mesekönyvet, amelynek kettős célja van. Az egyik a balatonkenesei élet bemutatása, hogy mindenki lássa, milyen csodálatos itt gyerekként tölteni az időt. Nekem ez megadatott, itt voltam Kenesén iskolás negyedikes koromban egy fél éven át. Akkor a szüleim (Kő Pál Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas szobrászművész és Péterfy Gizella festő- és szobrászművész – a szerk.) úgy döntöttek, hogy itt fogunk élni a továbbiakban, de aztán az egyéb munkák miatt mégis csak vissza kellett költöznünk Budapestre. Ez a fél év azonban olyan gyönyörű időszak volt az életemben, mintha egy oázisba kerültem volna – emlékszik vissza Kő Boldizsár. Hozzáteszi, édesanyja ma ismét Kenesén él, valamint egyik unokatestvére, Péterfy Ábel festőművész is, így gyakran megfordul a városban, a nagyobb ünnepeket pedig a ma már négygyermekes apa szinte mindig Balatonkenesén tölti, családjával együtt.

– Sok élmény, gyerekkori barátság köt ide, melyeket mindenképp szerettem volna megőrizni valamilyen formában. Ezért készül most A láthatatlan város című könyv. A tizenkét éves kor körüli fiataloknak szánt művem alaptörténete valós élményből fakad, ám kiegészül egy fantasy szállal is.

A Balatonkenesén játszódó történet főhőse egy barátjával együtt rejtélyes átjáróra bukkan, mely egy másik világba vezet, a láthatatlan városba. A továbbiakban a két világ között közlekednek, és segítenek a láthatatlan város lakóin.

– A könyv egyszer már elkészült, de aztán újra nekiláttam, ezer darabra szedtem szét, ezért most sokkal rosszabbul áll, mint valaha. Nem tudom, hogy A láthatatlan város mikor lesz kész, mivel most nagyon sok munkám lett hirtelen – tette hozzá szerényen a népszerű játszótérkészítő, aki valóban elfoglalt. Következő munkáját Szarvason, a Mini Magyarország parkba készíti, majd Kaposváron építi meg az általa készített eddigi legnagyobb játszóteret, de Kő Boldizsár tervei alapján készül még idén mesetér a kecskeméti rajzfilmstúdió elé is. A Füzéri vár mellé fehérló fia tematikájú, Vértessomlóra pedig a Szent Családról mesélő játszóteret álmodott meg. Hozzáteszi, annak idején nem szerepelt a céljai közt játszótértervezés.

– Gyerekkoromban édesapám szobrokat faragott, amelyeket édesanyám kifestett, én pedig, mielőtt ezeket elvitték tőlünk, játszhattam velük, felmászhattam rájuk. Szerintem egyrészt – tudat alatt – ezt az élményt szerettem volna közvetíteni, másrészt figyeltem a világban változó dolgokat. Azt látom, hogy ma már nem csupán galériák szolgálnak a művészet helyszínéül. A művészet inkább az emberek közé megy, lakásszínházakba, lakásgalériákba vándorol. Magyarországon gyönyörű kertek és ligetek vannak, és én szeretném, hogy az emberek minél többet legyenek, lakjanak ott kint, a természetben. Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy kitehetünk oda művészetet az emberek keze ügyébe, és ők ezt elkezdhetik használni. Nemcsak nézik, mint távolról egy bronz szobrot, hanem az ölébe ülhetnek, átölelhetik, megfoghatják, felmászhatnak rá, amitől persze elkopik, viszont ezeknek az alkotásoknak szerintem éppen ezért csodálatos életük van. Egy játszótér egy kicsit olyan, mint egy tornaterem: a gyerek rohangászik, kifárad, de közben szükséges, hogy a fejében is történjen valami, hogy szellemileg is játsszon.

A népművészetből, a népi faragásokból, szimbólumokból Kő Boldizsár sok ihletet, bátorságot merít. – Szeretem például azokat a motívumokat, amikor két madár egymás felé hajol. Ez azt jelzi, hogy nem vagyunk egyedül a világban, odahajolhatunk a másikhoz. Szeretem a pozitív, kedves gondolatokat, de minden játszótérbe teszek valamit, ami egy kicsit ijesztő. Fontos, hogy nemcsak bárányok vannak, hanem farkasok is. Itt, Balatonkenesén azonban nem egy olyan jellegű történetszövésről van szó, mint amit gyakran alkalmazok, hogy minden játszóeszköz egy adott történet egy állomását jeleníti meg. Ez a játszótér a Tátorján nevet viseli majd, és úgy kell elképzelni, mint egy haikut, vagy egy Keneséről szóló verset – mondja a mesetértervező, aki kiemelte, itt nem lesz királyfi, királylány, egyéb történet, ehelyett azonban fontos szerepet kap a helyben fellelhető tátorján. – Ezt ördögszekérként fújja a szél, sokszor láttam gyerekkoromban, ahogy halad át a dombtetőn ez a gyönyörű szép virágos növény, melynek magját állítólag még az ősmagyarok hozták magukkal. A tátorján itt fennmaradt, ez egy helyi kincs, amit a játszótér elnevezésével szeretnénk hangsúlyozni.

A játszótér fő attrakciójaként egy óriási körhinta kerül a tér közepére, a tetején egy forgó jelenettel, mely A láthatatlan városból származik.

Van egy kulcspont a történetben, amikor egy csónakban állnak a srácok, és egy hatalmas kígyó körbefonja őket. Ez egy félelmetes jelenet, de végül jól végződik – árulta el Boldizsár, aki arról is beszélt, miért vállalta el azonnal a kenesei játszótér megtervezését. – Az egész civil összefogással épül. Ilyenben még nem vettem részt soha, pedig elég sokfelé készíthettem már játszóteret, de amit most Kenesén tapasztalok, ez az összefogás, az önmagában nagyon megindító. Mikor a megérkeztem a helyszínre, hogy kimérjem a készülő játékok helyét, egészen karneváli hangulatba csöppentem: azt láttam, hogy a játszótér érdekében összefogó önkéntesek festik a kerítést, közben kolbászt esznek, fecsegnek-locsognak, jól érzi magát mindenki. Ezt az ember egy nagyvárosban nem tudja megteremteni. Ez az az érzés, ami miatt vidéken élni érdemes.

Komolyan, felnőttesen

Kő Boldizsár játszótereit elnézve, meseterein a gyermekség és a felnőttes komolyság kéz a kézben jár. Megvan a lehetőség rá, hogy a kicsik féktelenül, csupán az öröm kedvéért rohangáljanak, kússzanak-másszanak a gyönyörűen díszített, színesre mázolt játékelemek között. Ugyanakkor lehetőség nyílik arra is, hogy a gazdag jelentéskörrel bíró szimbólumokat, népi faragásokat látva – még ha nem is tudatosan – eltűnődjenek. Komolyan, felnőttesen. Ez a két kifejezés szinte szinonimaként használatos a gyerekek körében. Ha számukra valami túlságosan komolynak tűnik, az általában azért az, mert annyira felnőttes, és fordítva. Legyen az egy ruhadarab, egy beszélgetés, egy előadás: ami megkapja a felnőttesség bélyegét, a szemükben óhatatlanul is komollyá válik. Pedig fogalmuk sincs róla, hogy ők maguk, játékaiban mélyen elmerülve felnőttebbek a felnőtteknél is Bizonyára mindenki látott már gyerekeket, akik épp felnőtteket utánozva játszottak bolti eladót, tanárt, rendőrt vagy péket. Ha ilyenkor még egy kicsit jobban odafigyelünk, látjuk, micsoda csöndes komolysággal nyújtják a láthatatlan tésztát, vagy milyen elszánt méltóság ül az egymásnak tisztelgő óvodások szemében. Komolyan veszik a játékot. Nem játszmáznak, vagy űznek játékokat, főleg nem a másik ember kárára, szó szerint játszadozva annak idejével, munkájával, személyével. A gyerekek még értenek ahhoz, hogyan kell őszintén, igaz módon játszani. Az írott vagy íratlan, de minden esetben közösen elfogadott szabályok szerint. Megbecsülve a többieket, és a játékot magát. Játszani, úgy gondolom, csak így érdemes. Komolyan. Gyerek módjára.