Itt a farsang, süssünk fánkot!

2019.02.09. 15:00

Elárulta fortélyait a balatonakali fánkkirálynő

Nyugodtan, szívvel-lélekkel érdemes sütni a fánkot, akkor lesz finom és szalagos, árulta el a farsangi édesség egyik titkát Hudák Józsefné, akit fánkkirálynőnek választottak Balatonakaliban nemrég.

Kovács Erika

Hudák Józsefné a fánkkirálynő, mellette Bene Sándor mesterszakács (balról) és Tóth Béla a Fék Kávéház és Étterem tulajdonosa

Fotó: Herczeg Róbert

- Nyugodtan kell elkezdeni a sütést, szívvel-lélekkel, a fánkot főként búzalisztből készítem, de adódik úgy is, hogy rétesliszttel felesben sütöm – utalt a farsangi finomságra Hudák Józsefné, aki büszkén említette meg, hogy 81 évesen is bármikor nekifog a fánk megsütésének. Ezúttal tíz óra körül kezdte el és délután három óra körül fejezte be. Két kiló lisztből, tíz tojássárgájából összesen 150 darabot készített. Úgy mondta, nem a verseny kedvéért sütötte meg az édességet, hanem szeretetből, hogy minél több embert megkínáljon vele. Annak viszont nagyon örült, hogy megnyerte a fánksütést, és boldogan vette át a koronát, amire nem számított.

Hudák Józsefné, a fánkkirálynő, mellette Bene Sándor mesterszakács (balról) és Tóth Béla, a Fék kávéház és étterem tulajdonosa Fotó: Herczeg Róbert

A sütés fortélyáról elmondta, a lisztet sütés előtt melegen tartja, majd átszitálja a levegőztetés miatt, mert attól lágyabb lesz a tészta, amit aztán huzatmentes, meleg helyen dagasztott, illetve kelesztett. A tésztát kétszer kelesztette, egyszer dagasztás után negyven percig, majd szaggatás után úgy húsz percig, és mindkét esetben konyharuhával letakarta. Nagyon fontos a jó élesztő is, ő por helyett a hagyományos kockaélesztőt használta, amit langyos, cukros tejben megfuttatott. A dagasztás közepétől számítva az edény oldalát olvasztott vajjal megkente, amit beledagasztott a tésztába, hogy az még lazább legyen. A süteménybe kevés rummal kevert borpárlatot is tett, utóbbit még a férje készítette tíz éve, amikor még élt. A fánkokat közepesen meleg olajban sütötte aranybarnára, először fedő alatt pár percig, aztán anélkül, és az egész sütés három-négy percig tartott. Így lett szép szalagos a fánk.

Az asszony azt mondta, nagyanyjától tanulta meg a fánksütést, a süteményt 21 évesen készítette először, amikor férjhez ment.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában