Kiváló minőségű ásványvizével vált híressé Kékkút

Ottjártamkor első utam a falu határában található falikúthoz vezet, amelyről a település a nevét is kapta. A legenda szerint az itt feltörő savanyúvíz Theodora bizánci császárné kedvenc itala volt a római korban. Az ásványvízüzem szomszédságában lévő falikút a téli időszakban a fagyásveszély miatt le van zárva, de azért egy fotót így is megér.

Környezetbarát termelés

Bent, az üzem területén Szabó Balázs, a Szentkirályi–Kékkúti Ásványvíz Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója lát el információkkal, aki 1992 óta dolgozik a falu legnagyobb munkaadójánál. Megtudom tőle, hogy a legtradicio­nálisabb magyar ásványvizet 1907-ben kezdte el palackozni Kékkúti Anna-forrás víz néven a Lang–Mayer és Fia cég. Két évvel később az új tulajdonos, Tolnay Lajos – az eredeti Anna-ásványvíz nevet meghagyva – új címkét és hirdetéseket készíttetett, így egyre ismertebbé vált a kékkúti víz. A közelmúltban a céget mintegy 15 évig a Nestlé tulajdonolta, majd 2016. novemberétől Szentkirályi–Kékkúti Ásványvíz Kft.-ként működnek már. A Kékkúton található üzemben, amely 99 százalékban a hazai piacra szállít, közel százan dolgoznak. Veszprémtől Tapolcáig a megyéből több helyről járnak be, de a faluból már csak a Futó családból dolgoznak itt négyen. A társaság öt kutat üzemeltet, melyekből három az üzem területén, kettő távolabb, a Káli-medencében helyezkedik el. Ezekből a kutakból csak annyi vizet nyernek ki évente, amennyi természetes úton pótlódik és visszaáramlik a föld mélyébe. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal példás a kapcsolatuk, és a Káli-medence legvédettebb részén úgy végeznek ipari tevékenységet, hogy a park részéről sincs panasz rájuk. A megnövekedett kamionforgalom enyhítésére kidolgoztak egy elkerülőút- projektet, ami, bár az elmúlt években elakadt, de 2018-ban újabb egyeztetések kezdődtek. Tervek vannak, ám az elkerülőút másfél milliárdos költségéhez már állami támogatás is kell. Kékkúttal egyébként jó kapcsolatot ápol az üzem.

Az iparűzési adó révén jelentős szerepet játszanak a falu életében, emellett részt vesznek a rendezvényeken, és kölcsönösen segítik egymást. Az ásványvízüzem által épített két tanösvény nagyon kedvelt, évente 30–40 ezer látogatót fogad. Szabó Balázs befejezésül elárulja azt is, hogy bejelentett, állandó lakos Kékkúton, és bár a helyiek nehezen fogadják be az idegent, de ha mégis, akkor egy nagy családba kerül.

A nyugalom szigete

Következő beszélgetőpartnerem Kardosné Csaba Gyöngyi polgármester, aki elődje betegsége miatt tavaly júliusban vette át a település vezetését. Tőle megtudom, hogy állandó jelleggel mintegy hatvanan élnek az egyébként 80 körüli bejelentett lakost számláló faluban, amelynek a népessége inkább fogy, mint nő. Kevés a munkalehetőség, a viszonylag közeli településekre sem jó a buszközlekedés, ezért Kékkúton jó, ha van autója az embernek. A téli időszakban négy óra után a madár sem jár erre, míg nyáron megtelik élettel a település, már csak azért is, mert Tapolcát és a Balatont ez az út köti össze, és sok a biciklis turista is a környéken.

A Káli-medence a szezonban nagyon felkapott. A nyaralók szeretik a nyugodt, csendes Kékkutat, ahol a korábbi pangás után tavaly sok házat megvettek és felújítanak. Többen azért, hogy kiadják, mert látnak benne fantáziát. Ez jó a helyieknek is, mert sokan segítenek a nyaralótulajdonosoknak: füvet nyírnak, takarítanak, felügyelik az ingatlanokat. Egyébként a falu felső része a kamionok miatt kicsit zajosabb, de a kütyüi részt a csend, a nyugalom és a jó levegő jellemzi. Van, aki Pestről azért jön le, hogy két nap alatt kipihenje itt magát, és innen a Balaton sem távolság, a környék pedig nagyon szép. A településen nincs iskola, nincs kulturális csoport, de bolt legalább van, amit szintén a nyári időszak tart életben.

Civil szervezetek sincsenek, mert ahhoz kicsi a falu, de próbálják közösségi rendezvényekkel összefogni az itt élőket. Rendszeresen részt vesznek a virágosítási akciókban, tartottak falunapot és az év végén karácsonyi vacsorát, néhány napja pedig disznót vágtak. – A disznóvágásra 35-en eljöttek, még nyaralók is voltak lent. Nagyon családiasra, háziasra sikerült, ezért aki akarta, jól érezhette magát. Ezek a kezdeményezések tetszenek mindenkinek, ezekre lehet építeni bármilyen más programot, ami összehozza a falut – fogalmaz a polgármester asszony, aki elmondja még, hogy a bevételük nagy része az ásványvízüzem iparűzési és építményadójából származik. A település a pályázatoknál nehéz helyzetben van, viszont azzal gazdálkodnak, amijük van. Tavaly hegyi utakat újítottak fel, illetve a templomot, és az idei évre is megvannak már a terveik.

Élettel teli porta

A kékkúti gyökerekkel rendelkező Keszthelyi Eníd férjével, Tiborral lehetőséget látott arra, hogy a családi birtokok segítségével újraélessze a ré- gi gazdálkodási hagyományokat. A fiatal pár szívélyesen fogad otthonában, a Levendula Portán. Mindketten agrár végzettségűek, és két kisgyermekükkel érkeztek Kékkútra, ahol a nulláról indulva hozták létre a turisták körében is kedvelt családi gazdaságukat. Eníd mindig is érdeklődött a gyógynövények iránt, és itt a levendulában találta meg azt a növényt, amely kitölti a mindennapjait. 2011-ben telepítették az első ezer tő, Tihanyból származó levendulát, amelyből ma már kétezer van a gazdaságban. Szörp, illóolaj, levendulavíz, illetve lekvár is készül az illatos növényből. A portán tejelő szarvasmarhák tartásával is foglalkoznak, nyers tejet, illetve feldolgozott tejtermékeket értékesítenek. Tibor ötödik éve készít sajtokat, és büszke arra, hogy képes folyamatosan jó minőséget produkálni, ami nem egyszerű feladat. – Nyáron annyi a turista, hogy a közkedvelt reggeliztetésbe sokszor még a gyerekeik is besegítenek. A tél viszont csendes a teraszon, az állatoknál azonban beindulnak az ellések.

– Ősztől kemény és érlelés- igényes sajtokat készítünk, így hidaljuk át a nagy szakadékot a szezonok között. A teheneimet nem tudom leállítani, ők ugyanúgy tejelnek télen is, ezért ilyenkor raktárra termelünk – avat be a részletekbe Tibor. A különféle sajtok mellett készítenek még tej- és hústermékeket is. Különlegességük a pikáns, sertés-, marha- és birkahúsból készülő vegyes cserkészkolbász és szalámi. A szezonban a reggelizőteraszon várják a vendégeiket a 75 százalékban itt, helyben előállított finomságokkal.

Eníd a gyermekkorra egy részét itt töltötte a nagyszüleinél, ezért ismeri a helyieket és mára úgy érzi, hogy szerves részévé váltak a falunak, bár kicsit azért kilógnak még.

– Azt látom, hogy az itt lakók, akik télen-nyáron életvitelszerűen itt élnek, kezdenek egy kis közösséggé kovácsolódni, és egyre több nyaralótulajdonos is úgy érzi, hogy ide tartozik – vélekedik. Tibor ugyanakkor furcsállja, hogy bár itt élnek öt éve, a helyiek közül még alig tért be hozzájuk valaki egy kávéra, és nem ismerik az általuk készített sajtokat sem. Ezen feltétlenül szeretnének változtatni. – Legyenek ők is büszkék arra, hogy a falunak van egy ilyen portája, ahol Nemzeti Parki Termék védjeggyel ellátott, kékkúti területen növekedő, fejlődő, illetve itt betakarított és feldolgozott alapanyagokból készülnek a termékek – hangsúlyozza. A fiatal és lelkes gazdálkodópár a turisták mellett szeretné kinyitni az ajtaját a helyi közösség felé is, és nem bánták meg, hogy a nagyvárosból az aprófalunak számító Kékkútra költöztek.