Az ikerpárt alkotó hölgyek pályája különleges párhuzamot mutat

Trombitás Veronikát és Trombitás Zsófiát a gyerekkorukról, életüket meghatározó eseményekről, tanári hivatásukról kérdeztük.

A kívülállónak nehéz meg-különböztetnie az egymásra mint két tojásra, úgy hason- lító Trombitás Veronikát és Zsófiát. Az alkotópáros még öltözékben, ékszer- és hajviseletben sem tér el egymás-tól. Együtt járnak vásárolni, és csak akkor vesznek maguknak valamit, ha abból kettő van. Különlegesség történetükben, hogy ugyanazon képességekkel és tehetséggel megáldva, párhuzamosan, mintha egymás tükreiben látnák magukat, élik életüket. Az emlékezést Zsófia kezdi, de olyannyira egy húron pendülnek, hogy akár egymás mondatait is be tudják fejezni. – Noszlopon születtünk, szeretetteljes légkörben nevelkedtünk, szüleink parasztemberek voltak, rendkívül sok értékes tulajdonsággal megáldva. Édesapánknak nagyon magas szellemi kvalitása és művészi vénája volt. Édesanyánknak is remek volt a kézügyessége. A szüleinktől a képességeinket, a szorgalmat, a család iránti ragaszkodásunkat, a tánc- és életsze-retetünket mind ajándékba kaptuk. Rajzolás iránti vágyunk már korán megmutatkozott. Négyévesen karácsonykor rajzkészletet kaptunk, mert a bátyánk iskola- felszerelése veszélybe került – mondta huncut mosollyal az arcán Zsófia.

Az ikerpár közös iskolapadban ült a helyi általános iskolában és Pápán a gimnáziumban, majd Szombathelyen azonos főiskolára és szakra jártak. Ott kapcsolatba kerültek a néptánccal, mindketten megszerezték a nép-táncoktatói oklevelet, később, a ’90-es évek elején, a tánc- házmozgalmak idején Veronikának 25 évig saját csoportja is volt.

Amikor fiatal felnőttként külön településen folytatták tovább az életüket, tanári pályájukat, akkor is mindig párhuzamosan haladtak az úton.

Úgy gondolják, talán szerteágazó érdeklődési körük miatt nem lett belőlük művész. Hiszen nem csak egyetlen dologra összpontosítottak minden figyelmet és energiát. Számukra mind a zene, a tánc, illetve a pedagóguspá-lya iránti elhivatottság meghatározó volt, egyik sem oltotta ki a másikat. Negyven évig voltak a tanári pályán, Zsófia Veszprém térségében, míg Veronika Devecserben tanított. Mindketten rajzra és matematikára okították az általános iskolás diákokat. Arról, hogy a két tantárgy mennyire kapcsolható össze, Veronika beszélt, aki még a szakdolgozatát is ebben a témában írta.

– Az ábrázoló geometriai tudás a rajzhoz elengedhetetlen, és ezek matematikai fogalmak. A szakdolgozatomban is a matematika és a képzőművészet kapcsolódásáról írtam. Mindkettőnknek nagyon jó a térlátása, az arány- felismerése, ezeknél szintén fontos a pontos matematikai ismeret. Inkább előnyt jelentett a matematikai tudásunk, mert elősegítette a rajzolásban felmerülő problémák megértését, megoldását – fejtette ki Veronika.

A kiállítási anyaguk a tanulmányok mellett az évek alatt felkérésre készített képekkel és illusztrációkkal ad teljes képet. A tanári pályájuk iránt oly elhivatott alkotók néha egymás rajzait sem tudják felismerni, ha nincs szignójukkal ellátva.

Ilyenkor szokott az az eshetőség fennállni, hogy mindegyikük úgy gondolja, ő készítette – mondták egyszerre a jó kedélyű ikrek.