Klárának a fafaragással teljes az élete

Klárit ma sikeres fafaragóként is ismerik falujában, azonban hosszú út vezetett eddig a nőiesnek éppen nem mondható hobbiig. Ugyan édesapja is faragott, mégsem tőle leste el a szakmát, mert nőiesebb feladatot szánt gyermekének a családfő. Az édesanya viszont kézimunkázott, kötött, horgolt, csodálatos gobelinek kerültek ki a keze alól. Volt tehát példa bőven.

Klári hamar önálló kislány lett, talpraesett, vidám természete átsegítette a nehézségeken is. Szívesen és szépen rajzolt, kézimunkázott, porcelánfestő vagy üvegcsiszoló szeretett volna lenni tizenévesen. Csakhogy elsőre nem vették fel, ő meg nem várt egy évet, esztergályosnak tanult. Mire pedig már volt hely, rég megszerette az esztergálást. Fa- és vasmunkákon dolgozott, részt vett a szerszámgyártásban.

Amikor úgy tizenhét, tizennyolc évesen fafaragással próbálkozott, az édesapja valami szálas fadarabot adott a kezébe – emlékezik ma már nevetve. De akkoriban sem keseredett el, inkább belefaragott apja egyik munkájába, ezzel csatát is nyert, és persze egy életre megszerette a faragást.

– Ő persze más stílusban faragott, mint én, aki kevésbé dolgoztam ki a mintákat. Évente csak néhány darabot faragtam egészen addig, amíg tíz évvel ezelőtt állás nélkül maradtam. Akkor előtört bennem a bizonyítási vágy, hogy igenis jó vagyok még valamire, és egy időközben elért betegséget is le akartam győzni. Naponta faragtam egy-egy használati tárgyat vagy díszt. Kialakult a saját stílusom és a Veszprém megyei Népművészeti Egyesület hagyomány-őrző Tiszafa csoportjába is beiratkoztam, hogy megismerjem a pásztorfaragást, a bakonyi, szentgáli mintákat, a motívumok jelentését – mondja Klári, aki szorgalmának és tehetségének köszönhetően néhány nap alatt felzárkózott a Szabó István, a magyar kultúra lovagja vezette csoporthoz.

Ma már tudja, hogy akkor régen sikerült bizonyítania. Meggyógyult, sőt, olyannyira megszerette a faragást, hogy munka közben azt sem érzi, ha fárad a keze, vagy fáj a feje. Egyszerűen kikapcsolja a munka, a számára oly sokat jelentő hobbi, ami feledteti a gondokat, de amiből megélni persze képtelenség. Csakhogy ott áll mögötte az összetartó család a férjével, mostanra felnőtt gyermekeikkel és ma már két unokájukkal. Mindannyian kreatívak, kézműveskednek, rajzolnak, ki ezt, ki azt, a legkisebbek is. No és ott van a hit, amely nélkül nem tud élni az egyébként mindig vidám, pörgős család. Klári számára pedig így kerek az életben ez az egész.

NÉPI IPARMŰVÉSZ CÍMET ÉRDEMELT KI

Klárinak önálló tárlata nyílt 2012-ben Ajkán, három év múlva pedig megkapta a Népi iparművész címet. Ez a két jeles dátum ma is sokat számít az életében. Mára rengeteg tükör, ékszer, sótartó, falikép, könyvjelző, gyertyatartó, szekrény-ajtó őrzi a kislődi fafaragó asszony keze nyomát, nincs köztük kettő egyforma. Klári mindenféle faanyagot kedvel, nincs kedvence. Megbirkózik a kemény bükkel, tölgyfával, és örömmel faragja a gyümölcsfát is. Csupán egyetlen egyszer okozott kihívást számára a munka, amikor morzsalékos eperfa anyag került a kezébe.