Forma-1

2024.07.18. 08:47

Leszakadt az ég a Hungaroringen, hömpölygött a víz a bokszutcában (videó)

Nem várt akadályba ütköztek a 39. Formula–1-es Magyar Nagydíj szervezői. Szerdán jégeső hullott a mogyoródi pálya környékén, a McLaren motorhome-jában kár keletkezett, és víz teljesen elárasztotta a bokszutcát.

MW

A McLaren brit pilótája, Lando Norris (balra) a második helyért versenyez a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a Budapest melletti mogyorodi Hungaroring versenypályán 2023. július 23-án

Forrás: AFP

Fotó: Isza Ferenc

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon garantáltan telt ház lesz, a vasárnapi futamra szóló jegyek már januárban elkeltek. A Hungaroringon több módosítás várja majd a pilótákat, még a legendás Ayrton Sennára is megemlékeznek, a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők a tavalyi évhez hasonlóan pedig ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják majd – írta meg az Origo. A pénteki szabadedzés előtt azonban egy vihar nehezítette meg a szervezők dolgát.

A McLarennél okozott gondokat a vihar

Pénteken fél kettőkor lesz az első szabadedzés a Magyar Nagydíjon, amelyet megelőzően váratlan akadályba ütköztek a szervezők: szerda délután óriási vihar csapott le a mogyoródi versenypályára. A jéggel kísért brutális esőzésnek köszönhetően az özönvíz elárasztotta a bokszutcát, a vihar pedig az egyik istállónál okozott nagyobb problémákat: a McLarennél megrongálódott az új létesítményük teteje – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról

A heves esőzésről ide kattintva tekinthet meg részleteket.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen, és remélhetőleg a pénteki rajtra minden akadály elhárul, és gond nélkül elindul az első szabadedzés.

A hétvége menetrendje

Péntek: 1. szabadedzés 13.30, 2. szabadedzés 17.00. 

Szombat: 3. szabadedzés 12.30, időmérő 16.00. 

Vasárnap: Magyar Nagydíj 15.00.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában