Nemes ügy

2024.07.16. 10:09

A véradást népszerűsítő videóklipet készített a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (videó)

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes egy különleges produkcióval csatlakozott az Országos Vérellátó Szolgálat kampányához. A társulat Hrutka Róbert Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző Csak egy hős című dalára adta elő Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze és Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas művészek koreográfiáját. A véradók dala további 14 ismert előadóművész közreműködésével született meg, és a véradás fontosságára, valamint a vérgyűjtés folyamatosságára szeretné felhívni a figyelmet..

MW

Az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese egy nemes ügyhöz csatlakozott

Forrás: Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Fotó: Cseke Csilla

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Csak egy hős című dala egy hónapja debütált és már több mint 30 ezren nézték meg. Ehhez csatlakozott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és „feltuningolta” egy koreográfiával a klipet, azzal a szándékkal, hogy ezáltal új lendületet adjon az OVSZ kampányának. 

Mi a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben a táncművészet és a tánckultúra mellett fontosnak érezzük azt a fajta kultúrát is, ami a másik emberre való odafigyelésről és az együttérzésről szól, ezért csatlakoztunk ehhez a nemes mozgalomhoz

– fogalmazott Zs. Vincze Zsuzsa, az együttes szakmai vezetője.

Bayerné dr. Matusovits Andrea, az OVSZ főigazgatója szerint 

ez a projekt nemcsak egy dal, hanem a közösségi összefogás egy olyan ügyért, ami igazán számít, hiszen vért csak véradással pótolhatunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!