Gedő Ilka grafikáiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában

Kamaratárlattal emlékezik meg Gedő Ilka születésének századik évfordulójáról a Magyar Nemzeti Galéria (MNG); a „...félig kép, félig fátyol...” címmel szerdától látható kiállítás a művész grafikai életművét mutatja be.

Gedő Ilkát hasonlították Kleehez, Giacomettihez és másokhoz is, valójában azonban egy olyan önelvű, autonóm alkotóról van szó, aki „saját lábán megáll” – méltatta Gedő Ilka művészetét a kamaratárlat szerdai sajtóbemutatóján az MNG tudományos főigazgató-helyettese.

Szücs György emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Galéria legutóbb 2004-ben szentelt kiállítást Gedő Ilka művészetének, a mostani, centenáriumi tárlat pedig az alkotó gyermekei által az MNG-nek ajándékozott grafikákból válogat.

Kolozsváry Marianna kurátor hozzátette: az 1921-ben született Gedő Ilka páratlan, sehová nem kapcsolható alak a magyar képzőművészetben, a kiállítás anyaga pedig jól bemutatja grafikai munkásságának minden szeletét.

Gedő Ilka gyerekkorától kezdve rajzolt, majd 1944-ben érett igazán művésszé, amikor családjával gettóba kényszerítették. A alkotást itt is folytatta egyfajta terápiaként, „a létezés bizonyítékaként”; gettórajzai finom eszközökkel is pontosan érzékeltetik az átélt borzalmakat – idézte fel a kurátor.

Gedő Ilka sorozatokban gondolkodott, legfontosabb témájaként önarcképeit tartják számon. Valószínűleg egyedülálló a gettóban készített önarcképsorozata, az önportrék papírra vetésével azonban a következő években sem hagyott fel. Szinte önkínzó módon tért vissza újra meg újra az önarcképekhez, noha ezeken a rajzokon az arc általában szinte mellékes, inkább hangulatokat, benyomásokat rögzít – mondta el Kolozsváry Marianna.

A fiatal művészre nagy hatással volt Szabó Lajos köre, amelyben egyfajta szellemi otthonra talált, rövidesen azonban az itt zajló művészetelméleti viták ahhoz vezettek, hogy tizenhat évre felhagyott az alkotással. Utolsó kísérletei az 1940-es évek végén asztalrajzai voltak, ezekkel a grafikákkal tette meg az első lépéseket az absztrakció felé vezető úton.

Gedő Ilka 1964-ben, váratlanul kezdett újra alkotni: először ismerőseiről készített absztrakt karikatúrákat, amelyek általában egy-egy motívumot ragadtak meg és nagyítottak ki az ábrázolt alak személyiségéből.

A kamaratárlat felvillantja a Gedő Ilka számára fontos kertábrázolásokat, majd a művész egyedülálló színmintáiból mutat be válogatást. Gedő Ilka ezeken a papír- és vászondarabokon, hosszas kísérletezéssel próbálta ki a festményein alkalmazott színvariációkat, a színek egymáshoz való viszonyát. Ezeket a mintákat rendszerezve gyűjtötte, és nevet is adott nekik (Derűs, Pukkasztó, Szívszaggató, stb.).

A Gedő Ilka csaknem félszáz grafikáját felvonultató kiállítás szeptember 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.

Borítókép: Kolozsváry Marianna kurátor a „...félig kép, félig fátyol...” Gedő Ilka (1921-1985) grafikái című kiállítás sajtómegnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában 2021. május 26-án.