példaképek

2019.11.18. 15:52

Hárman vehettek át Stádium-díjat

A Széchenyi István Stá­dium című műve megjelenésének 136. évfordulóján átadott elismerés a fiatalokat kívánja megszólítani, és célja, hogy ezzel a felcseperedő generációk közelebb kerüljenek a kulturális és keresztény értékekhez.

Három kategóriában adták át a gróf Széchenyi család által alapított Stádium-díjakat – adta hírül a Magyar Nemzet.

1883. november 15-én jelent meg Széchenyi István Stádium című műve, ennek emlékére tavaly a Gróf Széchenyi Család Alapítvány díjat hozott létre.

A Széchenyi Istvánt ábrázoló bronzplakettet minden évben egy magyar közéleti személy, egy magyar tudós és egy magyar alkotóművész kaphatja meg.

A díj sajátossága, hogy a Kárpát-medencében élő fiatalok dönthetnek a jelöltekről, akikre egyfajta kulturális kampányt követően elektronikus úton bárki szavazhat. A szervezet arra kérte a középiskolák tanulóit, hogy idén is

arra a személyre tegyenek javaslatot, akiről úgy gondolják, hogy akár közéleti, akár tudományos vagy a művészeti munkássága Széchenyi István szelleméhez méltó.

Kulturális kategóriában Orsós Krisztián néptáncos, a pécsi Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója vehette át a Stádium-díjat. A tudomány kategóriában Esztelecki Péter, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára kapta a legtöbb szavazatot, a közélet kategória díját pedig Kubik József, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakgimnázium tanára kapta meg.

Az ünnepség végén Orsós Krisztián egy cigánytáncot adott elő, majd a zsúfolásig megtelt díszterem vendégei megtekinthették Fazekas István drámaírónak a gróf Széchenyi Istvánról szóló monodrámáját Jánosi Dávid színművész előadásában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!