Torna helyett néptánc kellene az iskolába a Góbé nótafája szerint

„A népzene nem műfaj, hanem életvitel” – hangsúlyozza a zenekar frontembere, aki a Mandinernek adott interjúban azt is elárulja, hogy társaival táncházakban és folkkocsmákban múlatják az időt, így az őket ott érő hatások alapján formálják műsorukat. Mint mondja, autentikus népzenét játszó zenekarként kezdték, és bár így is egyre több felkérésük volt, egyszer arra gondoltak, olyan emberekhez is szeretnék eljuttatni az ebben gyökeredző érzésvilágot, akikhez egyébként nem jut el a népzene.

„A népzene adott, a nóta ereje elvisz mindent. Ha van három muzsikus, és ők szívből muzsikálnak neked, az biztosan jó lesz. De egy ilyen rohanó világban, ahol művésznek van titulálva mindenki, aki színpadra áll, tartani kell valamiféle lépést a korral”

– magyarázza a magyar népzenei feldolgozásokat játszó Góbé nótafája, akitől az újságíró meg is kérdezi, hogy ők művészek-e.

„Nem szeretem ezt mondani. Zenészek vagyunk, a szó szoros értelmében vett népzenészek. Mi a népnek játszunk”

- válaszolja Csasznyi Imre, aki szerint talán nagyképűen hangzik ez a megfogalmazás, de hát „régen is ezt csinálták a zenészek”.

Új lemezükről, a Zeng című albumról szólva elmondja: bár dalaik között vannak pajzán nóták is, mégsem tekinthetők felnőtt tartalomnak, hiszen virágnyelven fogalmaznak. Szerinte különben sincs ebben semmi különös, hiszen népdalaink jelentős részét a szexualitás tárgyköre mozgatja. „Kevés saját szöveget használunk... Tisztelem a jó szövegírókat, de mi nem tudunk jobb szövegeket kitalálni a népdaloknál” – teszi hozzá.

A népzene továbbgondolásáról úgy véli, régen is szívesen játszottak volna vagy hallgattak volna többféle hangszeren játszott zenét az emberek, de korlátozottak voltak a lehetőségeik. A népzenész szerint ma Budapesten lehetősége van találkozni ezeknek a hangszereknek és a különféle hatásoknak, embereknek. Szerinte az ír népzene is azért tudott világkarriert befutni, mert előadói nem ragaszkodtak mindenáron az autentikus előadáshoz. „Az, hogy eddig így csináltunk, nagyon autentikus módon, jó, mert így maradhatott fenn a népzenénk. De már birtokában vagyunk a tudásnak” – teszi hozzá, hangsúlyozva:

„Kultúrnagyhatalom lehetnénk, csak amíg féltve őrizgetjük a kincsünket, addig ezt mások nem fogják észrevenni.”

Azok a külföldiek, akik mégis betévednek egy folkkocsmába, „el vannak varázsolva” – tudjuk meg a beszélgetésből, ahogy az is kiderül, olykor még az életüket is megváltoztatja, mert elkezdenek érdeklődni utána. És hogy mi ennek az oka?

„A diszkóközegben teljesen kiveszik az egyén”

- mutat rá a fiatalember, aki szerint a mai popkultúra egysíkú, és szemben a magyar vagy az ír népzenével semmi köze „a föld energiáihoz, zajához”.

Csasznyi Imre, aki videósorozatot is készített a fővárosi táncházak világáról, a néptáncot a nyelvhez hasonlítja. szerinte ahogy az előbbi, úgy az utóbbi is folyamatosan, így a városi közegben is alakul. Ahhoz azonban, hogy igazán alakítani tudjuk, ismernünk kell a nyelvet. „Ha hármat tudsz pörgetni a lábaddal egy takk alatt, hát, tedd meg tesó! Ha szaltózni tudsz, szaltózz, hajrá, de építsd bele a táncodba!” – hangsúlyozza a Góbé énekese, aki szerint a néptánc nem véletlenül alakult olyanra, amilyen. Úgy véli, mivel régen az emberek nem tornáztak, hanem táncoltak, így a néptánc esetében a testet átmozgató mozgáskultúráról van szó.

„Szerintem tornaórák helyett néptáncórák kellenének az iskolában”

- szögezi le a fiatalember, akinek az a tapasztalata, hogy az emberek nem ismerik a testük korlátait, ám a tánc szerinte alkalmas lenne arra, hogy ezen változtassunk. „Ha az ember nem ismeri a saját testének a korlátait, akkor hogy fogja egy másik ember testét megismerni? Szegényesebb szexuális élete van azoknak az embereknek, akik nem foglalkoznak tánccal” – teszi fel és válaszolja is meg a kérdést Csasznyi Imre, rámutatva, hogy vissza is tértek a szexualitás tárgyköréhez.

Borítóképünkön Csasznyi Imre, a Góbé zenekar énekese és nótafája

Fotó: Szűcs Ágnes / mandiner.hu