Amikor Aczél György megmérkőzött Örkény Istvánnal

Örkény István sokat kényszerült várni életében. A legtöbbet arra, hogy 1969-ben megírt, Pisti a vérzivatarban című darabját bemutathassák. A mű tíz évig nem jutott át az Aczél-féle szűrőrendszeren. Ugyan kötetben 1972-ben megjelentette a Magvető Kiadó, a színházi bemutatóra 1979-ig kellett várni. Idén 40 éve volt a premier – írja a Kultúra.

A hetvenes években Örkény sikere már töretlen volt. A Macskajáték és a Tóték kisregényei iránt élénken érdeklődtek a színházak és a filmesek, 1967-ben József Attila-díjat, 1973-ban pedig Kossuth-díjat kapott. Azonban a Pisti a vérzivatarban nem kapott szabad utat.

A megírását követően elkezdődött egy groteszk koreográfia: a hatalom igyekezett elterelni a figyelmet a darabról, azonban ez egyre nehezebb volt, hiszen egyre erősebb legenda övezte a művet.

1971-ben engedélyt adtak a folyóiratban való közlésre, azonban a lapszám kiszedése után érkezett az újabb utasítás, miszerint Örkény darabját ki kell venni a lapból. Végül 1972-ben megjelenhetett a dráma a Magvető kiadásában a Színművek kötetben, amelyből viszont a szokásoshoz képest csak tizedannyi példányt nyomhattak ki.

Egy kis számú közönséghez tehát már a hetvenes évek elején eljutott a mű, de a színházi adaptáció ekkor még a tiltott kategóriába tartozott. A Pisti a vérzivatarban a huszadik századi magyar történelem keresztmetszetét adja rövid jelenetekben, szembesít a múltunkkal, azonban ezt humorral fűszerezve teszi.

A darabban nincs konkrét tér és idő, nincsenek jellemek, nincsen cselekmény, tulajdonképpen egyperces novellák laza füzére az egész mű.

Aczél Györgynek valószínűleg éppen az volt a baja vele, hogy nem sikerült elvennie a darab élét azzal, hogy itt-ott változtatásokat kért benne.

Örkény István összes drámáinak 1982-es kiadásához egyébként készült egy függelék, amelynek néhány szövegéből egészen jól látszik, hogy milyen kellemetlen huzavona zajlott az ügyben, hogy Örkénynek milyen változtatásokat írnak elő és, hogy a szerzőnek milyen apró részleteket kell megmagyaráznia és értelmeznie a hatalom számára.

A diktatúrának ugyan nem volt szokása alkudozni, de a Pisti a vérzivatarban esetében mégis így tett:

felajánlották, hogy engedélyezik az előadást, amennyiben a Pesti Színház színpadát százszemélyes studiótérré alakítják, és csak este 10-kor tűzik műsorra.

Az akkori igazgató, Várkonyi Zoltán nem ment bele abba, hogy szinte csak titokban játsszák a darabot.

Közben a Tóték és a Macskajáték újabb és újabb külföldi bemutatói az egész világon ismertté tették Örkény Istvánt. De még ez sem volt elég hozzá, hogy a Pisti a vérzivatarban színpadra kerüljön, pedig Örkény István és Várkonyi Zoltán folyamatosan próbálkozott.

Aztán Aczél egyszer csak megváltoztatta a véleményét, és 1979. január 20-án bemutatták a darabot a Pesti Színházban.

A rendező Várkonyi Zoltán volt, Rizit, a jósnőt Gobbi Hilda, Pistit Tordy Géza játszotta, az alteregóit pedig Garas Dezső, Balázs Péter és Szombathy Gyula.

A kritikai fogadtatás vegyes volt. Számonkérték a követhető cselekmény hiányát, kifogásolták a pesszimizmust, nem értették, kicsoda Rizi, a rejtélyes jósnő. A közönség viszont nagyon jól fogadta a darabot, hiszen megkapta tőle ugyanazt a játékosságot és mély filozófiát, amit az egyperces novelláktól. A pesti nézőket egyáltalán nem riasztották el a formabontó megoldások, viszont értették a viccet.

Ugyan a két Örkény-remekműhöz, a Tótékhoz és a Macskajátékhoz nem zárkózott fel a Pisti a vérzivatarban, de nem is hullott ki az idő rostáján: Örkény István műve friss maradt, és érdekes ötven évvel a megírása, negyven évvel az első bemutatója után is, időről-időre újra megjelenik a repertoárokon.

Borítókép: Örkény István egy ismeretlen hölgy társaságában / fortepan.hu