Kötcsei piknik

2024.09.07. 15:24

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség hoz sikert (videó)

Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – jelentette ki a miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva.

MW

Magyarország miniszterelnöke is megérkezett a Kötcsei piknikre

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A Polgári Magyarországért Alapítvány által évről évre szervezett kötcsei találkozó helyszínén Orbán Viktor azt mondta: új világgazdaság jött létre az elmúlt időszakban, ehhez alkalmazkodni kell, és új gazdaságpolitikára van szükség. A találkozón arról beszél, hogy ez a gazdaságpolitika milyen legyen – tájékoztatta a miniszterelnök az újságírókat.

Ennek a gazdaságpolitikának „a szíve közepe és lényege” a gazdasági semlegesség, mert meggyőződése, hogy gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd

 – fogalmazott.

Ebben az évben a magyar gazdasági növekedés Európa első harmadában van

 – jelentette ki Orbán Viktor kérdésre válaszolva. Hozzátette: ezzel nem elégedett, akkor lesz az, ha a magyar növekedés Európában az első lesz. Három-öt százalék közti növekedést szeretnének elérni, ez pedig nem lehetetlen a következő évben – mondta.

Történelmi gazdasági lépések Magyarországon

Arról is beszélt, hogy a reptér a nemzeti vagyonnak a visszavásárlása. A Vodafone megvásárlása pedig történelmi lépés, hogy Magyarországnak legyen magyar kézben lévő infokommunikációs, telekommunikációs, nagy nemzetközi erejű cége. 

Ezek mind fontos, szükséges lépések

– jegyezte meg.

Orbán Viktor kijelentette: „a mostani állapotunk jól mutatja”, hogy időben megéreztük, hogy a blokkosodás helyett inkább egy egységes világgazdaság minden fontos szereplőjével ápolt jó kapcsolat adhat megoldást a magyar gazdaságnak.

A jegybank és a kormány közötti vitákról elmondta: a gazdaságról mindig lesznek viták, mert van, aki egyfajta módon, mások meg másfajta módon képzelik el a jó gazdaságot. A jegybank és a kormány között viszont ne legyen vita. „Ha van vita, annak megvannak az okai, erről Orbán Balázs világosan beszélt” – mondta a politikai igazgató korábbi nyilatkozatára utalva, amely a jegybankelnök és a gazdaságirányításért felelős miniszter személyes jellegű vitájáról szólt.

A magyar egészségügy helyzetéről szóló kérdésre a kormányfő azt válaszolta, hogy 8 ezerrel több orvos van most, mint 2010-ben. Megemelték a béreket, a klimatizált helyiségek száma minden évben nő. „Tehát minden évben megyünk előre az egészségügyben is”, de természetesen nem értünk a munka végére – tette hozzá.

Európa legerősebb politikai szervezete

A Fidesz és a polgári jobboldal állapotáról Orbán Viktor felidézte: 45 százalékot kaptak az európai parlamenti választáson, ami a legjobb európai eredmény, ezzel listavezetők.

Mi vagyunk Európa legerősebb politikai szervezete.

Hozzátette: az utánuk következő legerősebb párt 30 százalékot szerzett. „Hol írjam alá '26-ra ezt?” –tette fel a kérdést, köszönetet mondva a fiataloknak a támogatásért.

12 milliárd forint a magyar gazdaságnak

Az európai uniós pénzek kérdésére Orbán Viktor azt válaszolta, hogy „ott van 12 milliárd a számlánkon”. Arról beszélünk, hogy nincsenek EU-s pénzek, „hogy a fészkes fenébe ne lennének?” – tette hozzá. A 12 milliárd euró arra vár, hogy bevonjuk a magyar gazdaságba.

Én meg arra várok, hogy a kiírt pályázatokat a magyar vállalkozók megvalósítsák, a költségvetés kifizesse, és mi utófinanszírozva azt megkapjuk. Tehát ma nem az a helyzet, hogy nincsen pénz, hanem ott van a pénz, csak nem tudjuk elég gyorsan bevonni

– fűzte hozzá. Megjegyezte: a hétéves uniós költségvetésnek a leggyorsabb forrásfelhasználó országa első vagy második helyen a 27-ből éppen Magyarország. „Tehát óvatos lennék még a kritikával is” – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: a 12 milliárd euró hosszú évekig ki fog még tartani.

A békemisszió nem ért véget

A kiszivárgott béketerve kapcsán Orbán Viktor elmondta: ha az unió akkor elfogadta volna bármelyik elemét a javaslatnak, ma sokkal kevesebb lenne a baj.

Egyébként a békemisszió nem ért véget. Egész nyáron dolgoztam rajta, nemzetközi munkát végzünk, lesznek látványos kezdeményezések, amelyek már szeptember hónapban megjelennek

– tette hozzá.

A külpolitika lényegét a miniszterelnök barátságok és szövetségek építésében látja. Az, hogy két ország egymással nincs jó viszonyban, nem zárja ki, hogy Magyarország mindkettővel jóban legyen. Magyarországnak az az érdeke, hogy a világgazdaság ne essen szét blokkokra – emelte ki a kormányfő.

Magyarország egyszerre tud jóban lenni az amerikaiakkal, a kínaiakkal, a japánokkal, az arabokkal, meg az Európai Unióval. Mi egy szuverén ország vagyunk

 –hangsúlyozta Orbán Viktor.

Arról, hogy a moszkvai HEPA-irodához köthető cég a szankciók kijátszásával rádiótelefonokat vitt volna be Oroszországba, a miniszterelnök azt mondta: a magyar nemzetbiztonság ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelzett.

A kormányfő a vasút és a kórházak állapotáról szóló kérdésre válaszolva jelezte: a leghatékonyabb miniszterük felelős a közlekedésért, aki bevezette az országbérletet, az egészségügyért felelős államtitkár pedig korábban maga is kórházigazgató volt.

Arra a kérdésre, hogy fog-e vitázni Magyar Péterrel Strasbourgban, Orbán Viktor azt mondta: ő nem európai parlamenti (EP-) képviselő, viszont eleget fog tenni a soros elnökségből fakadó kötelezettségnek, és az EP minden képviselőjének rendelkezésére fog állni.

A médiának nyilatkozó miniszterelnök beszédét néhány tüntető zavarta meg, akiket az újságírók intettek csendre, hogy Orbán Viktor válaszolhasson a kérdéseikre.

Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett videóban betekintést nyújt arról, milyen fogadtatásban volt része a kötcsei pikniken:

Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a helyszínen adott választ a baloldali média képviselőinek kérdéseire:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában