Jó hír az autósoknak

2024.08.02. 09:46

Újra a szomszédos országok átlaga alatt a magyar üzemanyagárak

A kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az NGM pénteki közleménye szerint a háborús üzemanyagárak letörésével a lakosság jelenleg 41 forinttal olcsóbban tankolhat benzint és 45 forinttal olcsóbban dízelt az áprilisi és februári csúcsértékeihez képest.

Az üzemanyag-kereskedők által tanúsított együttműködés és árpolitika hozzájárul a családok megvédéséhez és a növekvő kereslet által segíti a fogyasztás helyreállását.

Az NGM bejelentette azt is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének javaslata alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium egyetértésével sor került az üzemanyag-statisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására, amelynek keretében a heti összehasonlítás helyett havonta történő statisztikai összevetésekkel valósul meg az üzemanyagárak nyomonkövetése. A pontosított módszertan szerinti első havi összehasonlítás a júliusi adatokat tartalmazza, amelyet a KSH a pénteki napon tett közzé.

Az NGM ezeket az adatokat ismertetve közölte: az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára július hónapban 612 forint volt, ami 8 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 620 forintos júliusi átlagáránál. A dízel üzemanyag havi átlagára Magyarországon 621 forint volt, ami 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 624 forintos átlagáránál.

Júliusban Magyarországhoz képest a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára, és a dízelolaj tekintetében is hasonló trend figyelhető meg – fűzték hozzá a KSH alapján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, ami megfelel a kormány szándékainak. A kormány elvárása, hogy a magyar családok védelme érdekében az üzemanyag-kereskedők, a jövőben is a szomszédos országok átlagára alatt tartsák az üzemanyagárakat, ezért továbbra is bízik az üzemanyagkereskedők együttműködésében – olvasható az NGM közleményében.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában