Magyar Posta

2024.07.11. 14:25

Figyelemfelhívó kampány: postásnak lenni nem küzdősport

Postásnak lenni nem küzdősport szlogennel figyelemfelhívó kampányt indít a Magyar Posta a kézbesítők, a hivatalokban dolgozó ügyfélkapcsolati munkatársak védelme érdekében – írja az MTI.

MW

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a társaság budapesti székházában tartott sajtótájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A szemléletformálást, a közfeladatot ellátó személyek védelmének növelését célzó kampányt a rendőrség és a mentőszolgálat támogatja.

Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója a csütörtöki kampányindító sajtótájékoztatón elmondta,

az elmúlt években jelentősen nőtt a postai dolgozók, különösen a kézbesítők elleni erőszakos cselekmények száma, tavaly mintegy 70 atrocitás érte a postásokat, ami 10 százalékkal több, mint az előző időszakban.

A postásokat ért atrocitásokat sorolva többi között kiemelte, hogy az egyik kézbesítőt gumilövedékkel lőtték meg, volt olyan eset is, amikor egy kézbesítőt többen is körbevettek, és több mint egy órán keresztül nem engedtek tovább.

Balczó Barnabás felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz, az egyetemes szolgáltatást végző postással szemben elkövetett bűncselekmény minősített büntetőkategóriába esik, és akár börtönbüntetést is jár érte.

BALCZÓ Barnabás; GYÕRFI Pál; GÁL Kristóf
Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője 
Fotó: Mónus Márton / Forrás: MTI

Az elnök-vezérigazgató elmondta,

a Magyar Posta felmérése szerint a lakosság több mint negyede nincs azzal tisztában, hogy a közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett bántalmazás szigorúbb büntetéssel járhat. Ötöde pedig tévesen azt gondolja, hogy a postai dolgozók nem közfeladatot ellátó személyek.

Hangsúlyozta, a Magyar Posta Zrt. elkötelezett a munkavállalói biztonsága mellett. Ennek érdekében fejlesztik biztonságtechnikai eszközeiket, rendszeres tréningeket tartanak, hogy a dolgozók jól fel tudják mérni, és megfelelően kezeljék a fenyegető, veszélyes helyzeteket. Példaként említette, hogy az kézbesítők PDA-készülékeit segélyhívó funkcióval látták el így azok támadás, rosszullét vagy baleset esetén azonnal jeleznek a társaság biztonsági diszpécserszolgálatának.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője is kiemelte, hogy a jog különleges védelemben részesíti a köz érdekében, a köz javáért dolgozókat.

Hozzátette, a rendőrség számos területen működik együtt a Magyar Postával, és azért támogatják a kampányt, mert fontos, hogy a megszólítottak megértsék, közösen kell vigyázni azokra, akik a köz érdekében dolgoznak.

Az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika alapján az ORFK szóvivője elmondta, a postai dolgozók sérelmére elkövetett eseteknél a nyomozás száma 2019-ben 14, 2020-ban 13, 2021-ben 11, 2022-ben 12, tavaly 15 volt, az idén az első öt hónapban 6 ilyen nyomozást zártak el.

Az ügyek közül átlagosan minden másodikat vagy harmadikat közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett erőszak miatt folytatták le – tette hozzá Gál Kristóf.

GYÕRFI Pál; BALCZÓ Barnabás; GÁL Kristóf
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője mond beszédet a Postásnak lenni nem küzdősport szlogennel induló kampány sajtótájékoztatóján 
Fotó: Mónus Márton / Forrás: MTI

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője méltatlannak nevezte a közösség érdekében dolgozók megtámadását. A mentősöknél évente mintegy 150, jelentősebb sérüléssel, anyagi kárral járó támadás történik, ugyanakkor az apróbb atrocitások, mint például a szidás, fenyegetés szinte mindennapos.

Mindannyiunk közös érdeke fellépni a közfeladatot ellátó személyeket ért agresszióval szemben – hangsúlyozta az OMSZ szóvivője.

A Magyar Posta közölte, hogy a kampány különböző elemei közterületi, online- és médiafelületen is megtalálhatók lesznek az év hátralevő részében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában