Követeléskezelés

2019.09.03. 14:56

A középkorúaknál nőtt, a fiataloknál csökkent az adósok száma

Az adósok 51 százaléka a 40-59 éves kor közötti lakosságból került ki.

A középkorú lakosság körében nőtt az adósok száma, a fiatalok viszont tudatosabbak lettek az EOS Csoport kutatása szerint, amelyben a társaság több százezer, 2018-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg saját követeléskezelő állományában.

A kintlévőség-kezelő EOS csoport kedden közölte, hogy

az adósok 51 százaléka a 40-59 éves kor közötti lakosságból került ki, 29 százalékuk a 20-39 évesekhez tartozott, az adósok 20 százalékát pedig a 60 év feletti korosztály tette ki 2018-ban.

Az előző évvel összehasonlítva a középkorú, illetve a 60 év feletti adósok száma 2, illetve 1 százalékponttal emelkedett, miközben a fiatalok aránya 3 százalékponttal visszaesett.

Az EOS szerint az adatok azt jelzik, hogy a fiatalabb korosztály egyre nagyobb tudatossággal kezeli pénzügyeit, és igyekszik tartozásait mielőbb törleszteni.

Az átlagos befizetéseket tekintve a legnagyobb törlesztő összeg, 27 300 forint a banki tartozásoknál jelenik meg. A telekommunikációs tartozásoknál átlagosan 17 500 forintot, a közüzemi tartozásoknál pedig átlagosan 15 700 forintot regisztráltak.

Az átlagos befizetések értéke 11 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest.

A közlemény idézte Kraszna Tamást, az EOS Magyarország fedezetlen követeléskezelési osztályának vezetőjét, aki kifejtette:

minden fél számára fontos, hogy a tartozást a lehető legrövidebb időn belül kiegyenlítsék, mivel az azzal kapcsolatos várható jogi költségek az adóst terhelhetik.

Az EOS Magyarország éppen ezért azon dolgozik, hogy korai szakaszban sikerüljön minden fél számára elfogadható egyességet kötni. A jogi szakaszba került adósságoknál 2018-ban az egy ügyre jutó átlagos várható jogi költség mintegy 58 ezer forintot tett ki.

gtz gjé

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában