Madrid

2018.01.17. 18:39

Hazánk is bemutatkozik a turisztikai vásáron

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.

A spanyol fővárosban öt napon át zajló eseményen a világ minden tájáról összesen 165 ország és régió vonultatja fel turisztikai kínálatát.

A szervezők negyedmillió látogatóra számítanak a több mint 65 ezer négyzetméternyi területen rendezett eseményen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség által felállított standon elsősorban a magyar fürdőkultúrával, valamint az ország kulturális és gasztronómiai kínálatával ismerkedhetnek az érdeklődők,

a korábbi évek tapasztalata szerint ezek a leginkább vonzóak a spanyol vendégek számára.

A hivatalos adatok szerint a Magyarország iránti spanyol turisztikai érdeklődés évről évre növekszik, 2015-ben 149 ezer, 2016-ban 163 ezer spanyol turista választotta úti céljául. 2017 októberének végéig 147 ezren érkeztek Magyarországra a dél-európai országból, többen mint 2016 hasonló időszakában.

A madridi magyar nagykövetség tájékoztatása szerint mindez annak is köszönhető, hogy a hét minden napján van közvetlen légi összeköttetés a két ország között, három légitársaság is repül Budapestre több spanyol városból.

A FITUR keretében Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára madridi hivatalos látogatása során egyeztet Zurab Pololikashvili, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) új főtitkárával a Turisztikai Világnap előkészületeiről, amelynek idén Budapest ad otthont szeptember 27-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában