2020.02.14. 14:40
Horváth Lili: Évekig csak Tordai Teri lánya voltam
Egykeként nőtt fel, az édesanyja és a nagymamája nevelte. Szakmailag tökéletes női mintát hozott otthonról, ám a magánéletére rányomta a bélyegét a férfikép teljes hiánya.
Forrás: Hot!
Fotó: marthpoto
Bécsi Éva interjúja a Hot! magazinból.
Gyönyörű vagy ezekben az ezerkilencszázhúszas éveket megidéző szettekben! Olyan, mintha egy korabeli képeslapról léptél volna le. De miért szerettél volna éppen Zelda Fitzgeralddá változni?
Rajongok a múlt század húszas éveiért! Zelda A nagy Gatsby női karaktere, akinek a bőrébe bújva nagyon komfortosan érzem magam a színpadon – a Zelda, az utolsó vad nő című monodrámámban – és most, a fotózáson is. Tavaly a farsangi buliban is hasonló szettet választottam. Akik közelebbről ismernek, azt szokták mondani, hogy az egyik felem még egy régi korban él, pedig minden tekintetben modern nő vagyok. Talán emiatt is volt ennyire kellemes és gördülékeny ez a fotózás.
Az édesanyád Tordai Teri Kossuth-díjas színésznő. Mennyiben befolyásolt téged abban, hogy ezt a szakmát válaszd?
Jó viszonyban vagyunk, de sok mindenben nagyon különbözünk mamával. Ennek köszönhetően gyorsan össze tudunk veszni, de persze ezek az összezördülések soha nem tartanak sokáig. Ő egy igazi „végzet asszonya”, könnyedebb karakter, mint én. Nem készített tudatosan a színészi pályára, és én sem akartam őt utánozva színésznő lenni. Későn, tizenöt éves koromra, Földessy Margit hatására derült ki, hogy örököltem a tehetségét, és a színészet útján indulok el. Visszahúzódó, csendes kisgyerek voltam, nem szerettem szerepelni. Most is hajlamos vagyok túllelkizni dolgokat, bár ebben sokat fejlődtem mostanra.
Számomra a színpad a legjobb terápia: nagyon extrém szerepeket, különböző karaktereket játszom most is, és élvezem, hogy elbújhatok egy-egy szerep mögött.
De a hétköznapokban más vagyok. Amikor közelebbről megismernek, sokan meglepődnek, hogy mennyire „normális”, nem színésznős vagyok. A mama otthon sosem volt díva. Én is csak a színpadon vagyok művésznő – a Lili Suliban csak Lili néni.
Mit gondolsz, a kislányod követni fog téged a pályán?
Még csak ötéves, de félő, hogy sajnos igen… Imádja a színházat, beöltözik, szerepjátszik – nem csoda, hiszen két színésznő veszi körül. Decemberben megnéztük a Mary Poppinst, otthon utána hetekig én voltam Mary.
Anyukád jelenléte feszélyez, amikor egy színpadon álltok, vagy inkább megnyugvással tölt el, hogy melletted van?
Évekig mindenhol csak „Tordai Teri lánya” voltam. Ez sokáig zavart, amíg kerestem magam a pályám elején. De aztán úgy alakult, hogy játszottam egy amerikai filmprodukcióban, amiben később ő is kapott egy kisebb szerepet. Akkor fordult a kocka, és őt emlegette úgy mindenki, hogy „Horváth Lili édesanyja”. Nagyon élvezem, hogy a Nőkből is megárt... című előadásban együtt állunk a színpadon. Úgy érzem, hogy egyenrangúak vagyunk, vagyis inkább egyek, akik külön tudtak válni.
Évekig, egész gyerekkorodban csak nők vettek körül, majd miután férjhez mentél, egészen Dorka születéséig csak férfiakkal éltél. Ez a hatalmas kontraszt milyen hatással volt rád?
Mamával és nagymamámmal nőttem fel, de érdekes módon apukámmal ugyanolyan jó kapcsolatom volt a válásuk után is. Nem éltünk együtt, de soha nem voltunk haragban, így volt férfiképem, de az tény, hogy nem ismertem a férfiak világát, ami szerintem mérhetetlenül különbözik a nőkétől. A férfiak teljesen máshogy kommunikálnak. Vagyis inkább nem lelkiznek annyit, mint a nők.
A nők sokkal hamarabb és őszintébben kibeszélik magukból a fájdalmaikat és a bánatukat is, míg a férfiak nehezen nyílnak meg, és vállalják fel, ha valami bajuk van, vagy ha hibáztak.
Sok esetben emiatt alakulnak ki a párkapcsolati problémák is, és a kommunikáció félrecsúszik.
Édesapáddal mikor kerültetek bizalmas viszonyba?
Csak nemrég, negyvenéves korom után alakult ki az az igazi bensőséges, bizalmas apa-lánya kapcsolat, amire igazából mindig is vágytam. Amikor két fiam született, teljes lett a családban a férfiuralom, így bevallom: titkon nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a harmadik babánk kislány lesz.
Ebben a tekintetben megijesztett a fiaid érkezése?
Dehogy! Imádom őket! De a fiúk hamarabb leválnak – ezt már most érzem. Amióta megszülettek a gyerekek, nap mint nap tanulom velük, hogyan kell őket helyesen nevelni és jó anyának lenni. Ahogy nőnek és fejlődik a személyiségük, látom, hogy mindhárman teljesen más karakterek. A nagyobbik fiam már tizennégy éves, most fogja befejezni az általános iskolát. Külsőleg már kész férfi, a fejemre nőtt.
Kihívást jelent-e számodra mostanában az, hogy a fiúk már kamaszkorba értek?
Őszintén szólva egy kicsit tartottam a kamaszkortól. Sok humor kell hozzájuk. Természetesen emlékszem rá, hogy én milyen kamasz voltam, és hogyan éltem meg ezt az időszakot, de azért azok mégis teljesen más idők voltak. A fiúk ebben is nagyon mások, már most nagyon macsósan viselkednek, szerintem a kishúguk kimondottan jó hatással van rájuk. Dorkán tökéletesen megtanulhatják, hogyan kell bánni egy igazi nővel. A most ötéves pici lányom máris rendreutasítja a fiúkat, ők pedig mindenben a kedvében járnak. Nagyon jó dolga van a kisasszonynak, és szerintem ez hosszú távon sokat jelent majd mindhármójuk életében. Dorka fogja őket mindig összetartani.