Foci

2009.03.07. 03:28

Rangadóval rajtolnak

<b>Megyei körkép</b> - A hétvégén elrajtol a labdarúgó NB III 2008/2009-es szezonjának tavaszi folytatása. Az első idei fordulóban mindjárt egy Veszprém megyei rangadót is rendeznek: a Tapolca vasárnap az Ajka-Padragkút csapatát fogadja.

Nagy Terka

Az ajkai csapat öt győzelemmel, egy döntetlennel és kilenc vereséggel a tabella tizedik helyén telelt, ami egy újonc számára nem számít rossz eredménynek, de az egyesületnél nem szeretnének változtatni a szezon előtti célkitűzésen: a biztos bennmara-dást kell elérni.

- Kissé felemásra sikerült a felkészülésünk, az edzéseket rendes körülmények között tartottuk meg, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt több edzőmérkőzés is elmaradt - összegzett Kozma Csaba.

Az együttes edzője szerint fizikális téren és taktikai szempontból nem lesz gond a Padragkúttal. - Ha a felkészülés mentális része is összeáll, akkor jó eredményeket érhetünk el, nagyon fontos, hogy a játékosok hogyan hangolódnak rá az adott mérkőzésre, mennyire lesznek koncentráltak - tette hozzá a tréner.

A Padragkút öt játékossal (Tóbiás Zoltán, Polhammer Sándor, Hauzer Tibor, Nagy Laszló, Balázsi Barnabás) erősített a télen, hárman (Fonnyadt Balázs, Simon László, Homlok Csaba) távoztak a keretből, Ihász Gábor pedig abbahagyta a futballt.

TapolcaGyenge első fél éven van túl a tapolcai labdarúgócsapat, amely a bajnoki szünetre mindössze egyetlen együttest tudott maga mögé utasítani. Az is igaz viszont, hogy a harmadik helyezett Lipót legyőzésével pozitív érzésekkel zárta az őszt a társaság, ráadásul a felkészülésről is jó hírek érkeztek.

- Le a kalappal a játékosok előtt, nagy elánnal és bizonyítási vággyal vetették magukat a munkába - dicsérte fiait Kutasi Gábor edző, hozzátéve: szerencsére sem betegség, sem sérüléshullám nem sújtotta a csapatot. - Köszönet az illetékeseknek azért, hogy használhattuk a sportcsarnokot és a pályát - jegyezte meg a tréner, akitől megtudtuk: játékosai a szokásos felkészülési terepek mellett spinning-edzéseket is látogattak a minél jobb erőnlét elérése érdekében.

Az időjárási probléma természetesen a tapolcaiakat is érintette, a gárda 12 edzőmérkőzéséből mindössze hatot tudott lejátszani, de ezek elérték a céljukat. - A fiatalok is egyre motiváltabbak, kezdenek beérni. Szeretnénk jó rajtot venni és vasárnap itthon tartani a pontokat. A bennmaradás a célunk, de a szívünk mélyén arra vágyunk, hogy maradandót alkossunk és stabil NB III-as csapattá váljunk, mert ennek a társaságnak van jövője - hangsúlyozta.

A Tapolca volt válogatott labdarúgóval erősített a szünetben: a folytatásban az együttesben szerepel majd a korábban a Ferencvárosban és a francia első osztályban is futballozó Lendvai Miklós, mellette Nagy Zoltánt és Demény Norbertet igazolták le. Kutasi Gábornak szintén kiváltották a szükséges papírokat, de az edző csak akkor száll be játszani, ha nagyon szükséges.

A Tapolca-Ajka-Padragkút rangadó vasárnap 14 órakor kezdődik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!