betegség

2019.01.08. 07:16

Évente akár 100 ezren is elkaphatják a bárányhimlőt

A vakcina elleni kereslet az utóbbi években megduplázódott.

Megjelent az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kétévesnél fiatalabb gyermekek bárányhimlő (varicella) elleni védőoltásához szükséges vakcinatender; a kétoltásos séma szerinti védőoltáshoz a gyógyszergyártóknak első körben 95 ezer vakcinát kell június 15-ig biztosítaniuk, valamint újabb 90 ezer oltóanyagot 2019. december 15-ig – írta a Világgazdaság kedden.

A védőoltás várhatóan ősztől lesz a Nemzeti immunizációs program része – közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a lap érdeklődésére.

Magyarországon két gyógyszergyártó cégnek van forgalomban bárányhimlő elleni védőoltása. A vakcina elleni kereslet az utóbbi években megduplázódott, 2017-ben csaknem 75 ezer oltóanyagot adtak el, míg a korábbi években csak évi 35 ezret értékesítettek Magyarországon. A társadalombiztosítás által egyelőre nem támogatott ampullák ára valamivel több, mint tízezer forint, a védettséghez kétszeri oltás szükséges.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente 38-40 ezer bárányhimlőst regisztrálnak, a gyermekorvosok pedig évi százezerre teszik a fertőzöttek számát – írta a lap.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!