Hagyományos termékeikből élnek az erdővidéki Bodosban (videó)

Ahogy az itt született Egyed Ákos történész, akadémikus fogalmazott, számára szülőfaluja egy élő laboratórium volt a nagy történelmi összefüggések megértésében.

– Olyan természeti feltételekkel rendelkezett Bodos, hogy nem tudta a földművelés és állattenyésztés eltartani a felszaporodott népességet, amelyik egy kicsit hatszázas lélekszámon felül is volt az 1910-es évekre. A pénzkeresetet vagy kőműveséggel, vagy fuvarral oldották meg – mondta a most Kolozsváron élő tudós.

Bár mind a kőművesség, mind a fuvarozás már a múlté, s a ma félezernél kevesebb lakosság egy része a közeli Baróton, vagy távolabbi városokban, esetleg külföldön keresi kenyerét, a kézműves hagyományok ma is élnek. Igaz, kissé más formában, mint hajdanán.

Dávid Alpár műhelyében, amely közel három évtized alatt valóságos manufaktúrává nőtte ki magát, érezni lehet a kézműves hagyományok hangulatát. Nem csak azért, mert az itt méretre készülő bocskai kabátokért, attillákért, népi viseletekért messze földről eljönnek a megrendelők, hanem azért is, mert a családban a mesterséget apáról fiúra öröklő szokás Dávidéknál maga a valóság.

– Amikor úgy döntött, hogy néprajz szakra megy, amit el is végzett, akkor már azt is eldöntötte, hogy szeretné tovább vinni a műhelyt – mesélt fia döntéséről a szabómester.

Ifjabb Dávid Alpár viselettörténet iránti érdeklődését és immár szakértelmét a másik három embernek is munkát adó bodosi műhelyben tudja kamatoztatni. Annál is inkább, mert édesapjától a szabómesterség csínját-bínját is eltanulta.

– Viseleteket rekonstruálunk, amit szeretünk nagyon, folyamatosan vannak új kihívások. Azt vesszük észre, hogy most már nem csak a gyakran használt erdélyi piros-fekete csíkos viselet érdekli az embereket, hanem egyre inkább szeretnék felkutatni, hogy milyen volt pontosan a dédnagymamája viselete – magyarázta a fiatal néprajzkutató, ifjabb Dávid Alpár.

Néhány házzal odébb Dávid Ildikó – aki stílusosan bodosi népviseletben fogad – kis műhelyében a mézeskalács készítésének rejtelmeibe nyújt betekintést. A családi vállalkozásban a kürtőskalács készítése a másik fontos tevékenység, de közeli piacokon értékesíthető sütőtök lekvár, nyalókák, és szörpök is készülnek, hiszen a nagy vásárok, lakodalmak – a járványhelyzet miatt – itt is szünetelnek.

– Nagy szeretettel készítem termékeimet, tiszta szívvel és lélekkel, igyekszem a régi hagyományokat megőrizni, és az igazi, házias ízvilágot is újból életre kelteni – ecsetelte Dávid Ildikó.

Bodos dimbes-dombos vidéke földművelésre kevésbé, ám gyümölcstermesztésre sokkal inkább alkalmas. Igaz, az időjárási viszonyok miatt itt elsősorban az alma terem meg. A falu híres szülöttje, Budai József pomológus, akinek nevét a helyi iskola is viseli, itt kezdte meg messze földön ismert fajtanemesítő tevékenységét. S napjainkban Egyed Csaba nyugalmazott erdőmérnök jóvoltából, az őshonos gyümölcsfajták termesztése ismét reneszánszát éli. Legalábbis Bodoson és a környéken, ahol az igényesebb fajták helyett a kevésbé piacos, ám sokkal ízletesebb gyümölcsök termesztését választják a gazdák.

– Évi száz-százötven csemetét oltok be, általában vadalanyra. Díjmenetesen osztom szét mindazoknak, akik ezt igénylik. Van rá igény, hála Istennek, mert főleg a helybeliek, a bodosiak, nagyon ragaszkodnak ezekhez a régi fajta gyümölcsökhöz – emelte ki a szakember.

Olyan, mint a bodosi lakodalom – tartja egy régi magyar közmondás, ami arra utal, hogy ebben a kis székely faluban még a mulatságot is a kimértség jellemezte. Mert ahol a természet a megélhetéshez szükséges erőforrásokat szűkebben mérte, ott a pazarlás nem engedhető meg.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók