Még sosem volt ilyen

2019.02.23. 12:30

Egyedülálló felmérés készül a magyarok egészségi állapotáról

Több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázist készítettek debreceni kutatók a lakosság, azon belül az északkelet-magyarországi romák egészségi állapotáról, a vizsgálódás folytatódik – közölte a Debreceni Egyetem (DE).

Forrás: Shutterstock

A közlemény emlékeztet arra, hogy az egyetem népegészségügyi kara 2016-ban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) 1,5 milliárd forintot nyert a kutatásra, amelyben a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkozott.

A program keretében külön hangsúlyt kap az északkelet-magyarországi romák egészségügyi állapotának felmérése, eddig ugyanis a cigányságnak sem az egészségi, sem pedig a halálozási mutatóiról nem voltak megbízható adatok – közölte Ádány Róza professzor, a kutatás vezetője.

Ilyen jellegű felmérést még soha nem végeztek Magyarországon

- tette hozzá, megjegyezve, hogy a kutatás, amelybe kétszer 500 embert vonnak be,

  • a dohányzási, alkoholfogyasztási, táplálkozási szokásokat, a fizikai aktivitást feltáró kérdőíves felmérésből,
  • a túlsúly, az elhízás mértékének meghatározására szolgáló fizikális és laboratóriumi vizsgálatsorozatból, illetve
  • az adatok feldolgozásával a genetikai tényezők és az egészségügyi állapot összefüggéseinek feltárásából áll.
  • A pályázati programban részt vevő hat munkacsoport a népegészségügyi kar irányításával azonosítja a legnagyobb súlyú népbetegségekre: a szív- és érrendszeri, bizonyos daganatos, valamint a cukorbetegségre hajlamosító állapotokat, kockázati tényezőket, és népegészségügyi cselekvési tervet határoznak meg mérséklésükre.

    A nemzetközi szinten is újszerű kockázatbecslő eljárások alkalmazása és az azok eredményei alapján meghatározott beavatkozások révén érdemben javulhat a magyar lakosság egészségi állapota, ezáltal pedig a gazdaság teljesítőképessége

    - olvasható a közleményben, amely leszögezi: a projekt második évében zárult reprezentatív, kérdőíves, fizikális és laboratóriumi vizsgálatokon alapuló felmérés eredményeként már rendelkezésre áll egy széleskörű, már több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázis.

    A szűrővizsgálatok hatékonyságának növelését is célul tűzték ki a debreceni kutatók: a régió két súlyponti kórházának adatait felhasználva mintegy 12 ezer olyan beteget azonosítottak, illetve vettek gondozásba, akiknél egy gyakori genetikai betegség, az úgynevezett familiáris hypercholesterinaemia (öröklődő zsíranyagcsere-zavar) veszélye állhat fenn. Ennek a betegségnek a szűrése hazánkban még nem megoldott. Hiánypótló a hátrányos helyzetű lakosság mentális egészségének és egészségműveltségének felmérése is, amit 1200 fős mintán végeznek el a projekt keretében, az adatok elemzése jelenleg is tart – közölte az egyetem.

    Borítóképünk illusztráció

     

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!