Látni a tengert és együtt utazni apával

Sok kamionos apuka nyáron magával viszi gyermekét, akiknek meghatározó élmény marad a közös utazás. Lajtafalvi Ferenc tubatanári hivatását cserélte fel a kamion fülkéjére, három évvel ezelőtt. Édesapja a helyijáratozás mellett belföldi fuvarokat vállalt, gyermekként elkísérte őt. Abban az időben ez nagy esemény volt, szerette azokat az utakat, mondja. Eszter lánya megörökölte e szemléletet, korán megfertőződött, így nem volt kérdés számukra, vele is kipróbálja. S ha tetszik, miért ne, gondolták.

Az édesanya, Adrienn először féltette az akkor – tavalyelőtt volt az első közös útjuk – hétéves lányt, de amikor épségben hazaértek, többé már nem izgult. Próbaúton Debrecenben jártak, jól sikerült, a kislánynak nem volt honvágya és jól bírta a kétnapos nomád életet. „Nagyon tetszett, mondtam apának, beszélje meg a főnökével, és ha lehet, vigyen el egy külföldi útjára is. Soha nem láttam még a tengert! Nagy vágyam volt, hogy megpillantsam. Meg egész évben nagyon keveset látjuk egymást apával, ezért is örültem, hogy vele tudok lenni. Élmény volt számomra az első külföldi út, Ausztriában és Németországban voltunk. Aztán Dániában, ahol apa is először járt. Csábító volt a tengerpart, de hűvös volt, ömlött az eső végig, nem volt értelme kiszállni sem a fülkéből” – újságolja Eszter. Ha jó idő is van, első a munka, haladni kell, amíg a fuvar célba nem ér. Németországban az út belecsúszott egy hétvégébe, ami számukra nagyon jól jött. Sikerült jó parkolóhelyet találni, mert nem mindegy, milyen távolságra esik a bolt, a városközpont, a strand. Az idei nyáron apa és lánya Olaszországban és Lengyelországban járt, mindkét országban szép, maradandó közös élményeik voltak. Az Észak-olaszországi Savonában sokat sétáltak, megnézték az erődöt, sétányokat fedeztek fel és Eszter végre fürödhetett a tengerben. A talpraesett kislány jól bírja a nomád életet.

Eszter palackpostát dobott a tengerbe, izgatottan várja, mikor és ki válaszol neki
Fotó: Müller Anikó Hanga

A nyári kamionos korlátozások miatt hétvégeken többször előfordul, hogy édesapjának éjszaka kell vezetnie. „A kamionos élet nem fenékig tejföl. Nagyon oda kell figyelni a higiénés szabályok betartására, különösen egy kislány esetében. Neki konzervet sem lehet mindig feltálalni vacsorára. Az első pár napban a hazaiból élünk, aztán friss árut vásárolunk. Egyszerűbb ételeket szoktunk főzőcskézni is, levest, sajtos spagettit. A szállásunk a fülke. Eddig még semmi probléma nem volt az útjainkon, de ha baj van, megnyugtató, van hova fordulni. Biztonságot nyújt, hogy tudom, egy telefon haza és rögtön megszervezik a hazajutást. Németországban élő sógorom is bármikor segít” – mondja Ferenc.

Hogy mi volt Eszter legnagyobb élménye, túl azon, hogy együtt lehetett édesapjával? „Antwerpenben egy füzetbe írogattam, magyarul, angolul, lapjait kitéptem, összecsavartam, palackpostákat készítettem, és a kikötőben a tengerbe dobtam. Még nem érkezett válasz, de izgatottan várom! Szoktam mesélni az élményeimről az osztálytársaimnak, van, akit érdekel, van, akit nem, pedig sokan el sem tudják képzelni, mivel jár egy ilyen út, minden nap máshol virrad ránk. Láttunk komoly kamionbalesetet és hatalmas erdőtüzet Lengyelországban.” Eszter nemsokára tízéves lesz. Jó tanuló, vonzódik a művészetekhez, egy országos textil-bőrös-kézműves versenyen második helyezést ért el, szövött nyakláncával és gyöngyözött-varrott terítőjével. Olyan pályára készül, ahol ezeket az adottságait kamatoztathatja, de a kamionozás mindig a szívében fog élni.