Látta, hogyan készülnek a hústermékek - életmódot váltott

Vegyszermentesen növényt termeszteni, az állatok természetes igényeihez legközelebb álló tartástechnológiák alkalmazásával tenyészállatot és vágóállatot előállítani.

Herendről indultunk, telefonon kaptuk az instrukciókat, merre menjünk. Azt azonban nem sejtettünk, mi vár minket az út végén. Előbb csodálkozás, majd félelem, majd izgatottság a sorrend az érzéseimben. Először is egy hatalmas birtokra érünk, legalább akkora kutyákkal. Az egyik a kollégám autójához érve úgy nézett be az ablakon a sofőr szemébe, hogy még ágaskodnia sem kellett. Bizony, a bukovinai pásztorkutyák hatalmasak, tekintélyt parancsolnak, ám nagyon barátságosak is. Amint engedtek kiszállni, máris követelték maguknak a simogatást.

Fából épült házhoz értünk, a terasz oldalán végig napelemek, később megtudom, így van áram a házban. Fával fűtenek, tekintve a környék adottságait, nem is meglepő, ez a lehető leglogikusabb megoldás, a vizet pedig kutak adják. A gyerekek magántanulók, és ahogy megyünk végig a birtokon, nem is csodálom. – A magántanulóságnak nem az az oka, hogy itthon segíteniük kell, vagy nincs kedvük iskolába járni. A mi igényeinknek nem felel meg az oktatási rendszer, itthon, tőlünk – velünk – sokkal inkább azt tanulják meg, amire szükségük is van – magyarázta Tibor.

Nagy Tiborné és gyermekei fogadtak minket és vezettek körbe a gazdaság egy részén, amíg a házigazda haza nem ért. – 2011-ben költöztünk ide – meséli az asszony. – Csak és kizárólag régi, magyar parlagi fajtákat tartunk, tenyésztünk. Azt szeretnénk elérni, hogy a régi tanyagazdaságok idején jól működő, önellátó gazdaságot vissza tudjuk állítani. Birtokunk is az egykori szentgáli tanyavilághoz tartozó helyen terül el.

Több részre oszthatjuk a Nagy-birtokot, az első, ahova bepillantást nyerünk, az új gyümölcsös. Egyhektárnyi terület, ahova régi, a környékbeli tanyákon még most is megtalálható alma- és körtefajtákat telepítettek. – A gondozási, gyomlálási munkákat elvégzik majd a tyúkok. Legfeljebb koronát fogunk csak igazítani – mesélte a háziasszony. Mindenféle vegyszer, permetszer és műtrágya nélkül termesztenek zöldségeket és gyümölcsöket. A fogolyszínű magyar tyúkok, amelyek eredetileg 66-an lennének, de kettőről időközben kiderült, hogy kakas, napi 30 tojással ajándékozzák meg gazdáikat.

Időközben megjött a házigazda is, aki kiemelte, nem birkákat, hanem juhokat tartanak. – A Kárpát-medencében őshonos juhokat tartunk, cikta és cigája juhfajtákat. Körülbelül háromszáz juhunk van, és ezek szaporulatai. Gyapjújukat az alacsony felvásárlási ár miatt nem értékesítjük, egy egyesületnek adjuk, akik gyapjúkülönlegességeket készítenek belőlük. De mi magunk is próbálkozunk hasznosítani belőle, most építettünk egy kis faházat, annak a szigetelését oldottuk meg gyapjúval, később elválik, hogy sikerült – mesélte Tibor.

Mikor a gazdát arról kérdeztem, miért döntött emellett az életmód mellett, gondolkodás nélkül felel:  – 14 éves voltam, amikor láttam, hogy milyen körülmények között készülnek a nagyüzemekben a húskészítmények, akkor eldöntöttem, megpróbálom, hogy lehet-e másképp is. Azóta egyébként húst sem eszek. Mi elsősorban tenyészállatokkal foglalkozunk, de ha olyan egyed akad, ami nem alkalmas a továbbtenyésztésre, azt levágjuk. Termelői piacokon vagy helyben lehet vásárolni a termékeinket.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csak parlagi fajtákat tenyésztenek és igyekeznek olyan környezetet teremteni mind az állatok, mind a növények számára, amelyek a legkisebb beavatkozással járnak a természet folyamataiba. – Úgy szeretnénk mindent kialakítani, mintha bele sem avatkoztunk volna, hogy a természetet hagyjuk érvényesülni – meséli Tibor, miközben a terepre szabott autóban ugrálunk át a lovakhoz és a szarvasmarhákhoz.

– Hucul lovakat, magyar szürke szarvasmarhát és bivalyt is tartunk. Bár ez a kora tavaszi idő a legeseménytelenebb időszak az állatok életében, ekkor is megéri kilátogatni hozzájuk – mondta a házigazda, miközben leparkolta az autót a legelő közepén. – Úgy etetjük őket, hogy a dombtetőre lerakjuk a kibontott bálákat és kigurítjuk őket. Az állatok pedig gondoskodnak róla, hogy minden eltűnjön – teszi hozzá nevetve.

Amíg beszélgetünk, egyre bizalmasabbak a lovak és a bivalyok, közelebb jönnek. A bivalyborjúk szépen tornasorba állva, lopva figyelnek minket, míg a lovak teljesen közel férkőznek. Megbökik kezünket, jelezve, most már megbíznak bennünk, simogathatjuk őket.

Lenyűgözve a látottaktól, feltöltődve a friss levegőtől és élménytől, kiszakadva a mindennapok sodrásából távozunk, azon gondolkodva, vajon mi meddig bírnánk kiszakadni a civilizációból.