Vegyészmérnökből idegenvezetővé képezte magát - Az évek során beutazta a Földet

- Eredetileg vegyészmérnök vagyok - mondja Chikán András. - Negyedéves voltam, amikor az akkori barátnőmmel úgy határoztunk, beiratkozunk egy idegenvezetői tanfolyamra. Elvégeztük a tanfolyamot, én lettem a legjobb. Azzal jutalmaztak, hogy már másnap csoportot vezethettem a Veszprém-Zirc vonalon.

Chikán András a perui Machu Picchunál

- Mit választottál diplomázás után?

- Az egyetem után három évig laktunk Veszprémben a feleségemmel. Ameddig a szabadságomból futotta, csoportokat vezettem. Aztán Hollóházán vállaltam munkát. Itt kapcsolatot kerestem az egyik utazási irodával, így lett NDK-s, lengyel, csehszlovák helyismeretem. Tíz év elteltével visszajöttünk Peremartonba. Megkerestem a megyei idegenforgalmi szervezetet. Volt egy nyugatnémet kapcsolatuk, művészeti együtteseket utaztattak Magyarországra. Amikor tehettem, őket vezetgettem. Majd újra Hollóháza következett, ahonnan üzleti utakra nyílt lehetőségem.

- Él még a hollóházi porcelán iránti szerelmed?

- Nem, az elmúlt egyik napról a másikra, én pedig elővettem a másik szakmámat, az idegenvezetést. Tíz éve már, hogy csak a vezetésre koncentrálok. Az utóbbi években legtöbbet Peruba és Mexikóba utaztam az európai tél idején. Tavaly körülbelül száz napot töltöttem Latin-Amerikában.

- A spanyol nyelvű országokhoz spanyol nyelvtudásod is van?

- Nem tudok spanyolul. Életpályám során sokat dolgoztam német és angol nyelven, mindkettőt elég jól megtanultam. Ezenkívül minden célország nyelvén megtanulok rengeteg szót, a legfontosabb mondatokat. Meg persze létezik testbeszéd is, így az alapvető feladatokat mindenütt meg tudjuk oldani.

A Titicaca-tó vizén egy hagyományos, nádból készült csónakban

- Ha Peru kerül szóba, például én, aki még nem jártam ott, például az Andok völgyeiben, fennsíkjain élő színes ruhás, kalapos asszonyokat látok magam előtt. Meg a hegyekbe felkapaszkodó, jókora kosarakat cipelő lámákat, rosszul öltözött, csillogó szemű gyerekeket.

- A fejlődő országokban tett kirándulásokon az utazási irodák gondosan törekednek arra, hogy az utasok a lehető legkényelmesebben, biztonságban érezzék magukat. Ezért elegáns, jó szállodákban lakunk, és modern, légkondicionált buszokkal utazunk. Az ablakból nézzük a másik oldalt, az elmaradottságot, a nyomort. Ha nagy ritkán akad lehetőség bepillantani az ott élők mindennapjaiba, azt látjuk, hogy még a bemutatásra szánt házak is nagyon-nagyon el vannak maradva a mi Európánktól. Az utasok gyakran hiányolják, hogy nincs kapcsolatunk a valósággal, de szerintem jobb így. Egyszerűen nem illik mások nyomorát érdekességként figyelni.

A Peruban található Cuzco városának egy idős és egy fiatal lakója

- Mi az, ami először eszedbe jut, amikor Perura gondolsz?

- Oda elutazni számomra már csak annyit jelent, mint amikor Peremartonból Hollóházára jártam dolgozni. Hatalmas élvezettel, szórakozásként végzem ezt a munkát, de már elveszett az első rácsodálkozás élménye. Helyette viszont óriási élmény volt rájönni, hogy minden mindennel összefügg, ha nem is földrajzi, de kultúrtörténeti értelemben. Elmondhatatlan, mit éreztem, amikor Mexikóváros egyik könyvesboltjában bóklászva olvastam, hogy a főváros legnagyobb színházának függönyét egy magyar művész, Maróthy Géza tervezte. Az ilyen és hasonló élmények jelentkeznek akkor, ha egy-egy országra gondolok. Nem vagyok az ezotéria híve, de bármilyen az időjárás a Machu Picchun, az mindig olyan sejtelmes. Ott határozottan úgy érzem, sokkal több van jelen annál, mint amit látunk.

- Ha engem valakihez olyan szép évek fűznének, mint téged a feleségedhez, biztos nagyon ideges lennék a távolléted minden percében. Ani hogyan szokott elengedni egy-egy hosszú út előtt?

- Úgy húsz év már, hogy kialakult ez a sok távolléttel járó életmódunk. Mindkettőnknek nehéz volt hozzászokni. Neki kárpótlást nyújtanak a gyerekeink, és most már az unokák, s nemritkán az is előfordul, hogy eljön velem egy-egy útra. Nekem pedig minden utazás végén, a hozzá történő hazaérkezés jelenti a legszebb élményt.