A két évtizede kerekesszékes Hegedűs Árpád szerint soha nem szabad feladni

Nem született szerencsés csillagzat alatt a 62 éves férfi, aki 14 esztendős korában elvesztette az édesanyját, majd 21 évesen eltemette nagymamáját is. Egyedül maradt a családi házban. Hiába kért halasztást a honvédségtől, nem kapott. Kénytelen volt eladni az összes állatot, bedeszkázta két évre a ház ablakait, majd bevonult. Még szerencse, hogy akkor már ott volt mellette Kati, akit általános iskolás kora óta ismert. Leszerelés előtt összeházasodtak. Két fiuk született.

A mezőgazdasági kovács végzettségű családfő előbb a helyi tsz-nél, majd a bányánál dolgozott. Ez utóbbi munkahelyén nyolc évet a lakatosműhelyben húzott le, majd következett 15 kemény év a föld alatt lakatosként. Sosem felejti el azt az augusztus 30-át – 1996-ot írunk –, amikor felhívták a műhelybe, hogy híddaruzza be a brikettprést. Az 500 kilós vastömeg máig tisztázatlan körülmények között kiakadt a kampóból, s a földre zuhant. Szerencse, hogy nem esett Árpádra, de így is súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett: eltört a 6-os és a 7-es csigolyája. A győri idegsebészet egyik kiváló orvosa, Skaliczki Zoltán (az ismert kézilabdaedző testvére) műtötte meg, de csodát ő sem tudott tenni: a kovácsmester szegycsonttól lefelé béna maradt, kerekesszékbe kényszerült. Futottak orvostól orvosig, sok éven át élt bennük a remény.

– Akkor úgy gondoltam, jobb lett volna meghalnom. Ma azt mondom: de jó, hogy élek! Amit elsősorban a feleségemnek, Katinak, és a gyerekeimnek köszönhetek, akik a mai napig segítenek nekem. A régebben megsérült sorstársaim is öntötték belém a lelket, akikkel a rehabilitációm alatt a budakeszi intézetben találkoztam.

Ma már én segítek másoknak lelkileg talpra állni, hogy fogadják el a sorsukat, találják meg az élet más terültén a boldogulásukat. Tudom, könnyű ezt mondani, én is megszenvedtem az első pár évet. Naponta tornáztam, feleségem masszírozta a lábam, hátha Negyvenhárom évesen fel kellett tennem magamnak a kérdést: akkor most mihez kezdesz?

Az egykori kovácsmester soha nem mondott le a méhészkedésről, de az ugyebár csak nyáron jelentett hasznos elfoglaltságot. A 37 éves Zoltán fia vagy másfél évtizeddel ezelőtt szó szerint házhoz hozta a megoldást. Még 2001 telén beugrott a falu Kari bácsijához, hogy ellesse tőle a kosárfonás mesterségét. Az otthoni gyakorlásba az apja is bekapcsolódott, akinek igencsak megtetszett ez az elfoglaltság. Sőt, több mint hatvan órás tanfolyamon vett részt, ahol kiderült, vastag kovács ujjak ide vagy oda, nagyon ügyesen fonta a vesszőket. Három évvel később az első Pécsi Kosárfonó Fesztiválon a kezdők közül ő bizonyult a legjobbnak. Ez újabb lökést adott a munkához, s még gyakrabban vitte el portékáit vásárokba, falunapokra. Jó reklámnak bizonyult, amikor párja a különböző kosarakat felakasztotta a kerítés mellé felállított létrára. Sok asszony tért be hozzájuk, s rendelt leginkább a Tisza mellett termő, amerikai fűzből készült kenyeres, gyümölcsös tálat, bevásárlókosarat. Napjainkban nagy divatja van a konyhai polcokon, szobákban található fonott dobozoknak, amelyeket van, amikor telefonon rendelnek meg tőle, megadva a méreteket. Persze ő is készít nyers veszőből vékákat tüzelő hordáshoz, kerti munkákhoz.

– Ne kérdezze, hogy egy-egy termékem mennyi idő alatt készül el, ugyanis nem nézem az órát. Ha szorít a határidő, belehúzok – mondja nevetve Árpád. – Örömömet lelem ebben a munkában. Hiszen megtaláltam életem értelmét a balesetem után. Szívesen elmegyek bemutatókat tartani, s persze kimondhatatlanul boldoggá tesz, ha dicsérik a portékáimat. És ami még feldobja az életet derűsebb oldaláról szemlélő férfit, az a sport. Tíz éve már annak, hogy először részt vett Zánkán a mozgássérültek életmód- és sporttáborában, ahol ismét találkozott Navratil Sándor kerekesszékes teniszezővel, Dudar neves szülöttével. Ő mutatta meg neki azt a speciális kerékpárt (handbike), amelyet kézzel kell hajtani. Ez a sport segítette abban, hogy a felső teste ismét erős legyen.

Majd minden nap megteszi a faluban a 15 kilométeres utat a kézi meghajtású biciklijével (Fotó: Mátételki András)

Szüksége is van a kemény izmokra, ugyanis amikor egyedül indul útnak a számára átalakított (a féket és a gázt kézzel irányítja) automata-sebességváltós Skoda Fábiával, a kerekesszéket úgy emeli be a mellette lévő ülésre. Ezért is tudott részt venni három éven át a keszthelyi maraton és félmaratonon (21 kilométer) futóversenyen, ahol a kerekesszékesek is indulhattak. Ő mindannyiszor a második helyen végzett. Egyszer két másodperc híján szorult le a dobogó legfelső fokáról.

Háromszor vágott neki a Balatont részben körbekerülő útnak, ahol egy-egy alkalommal 240 kilométert tett meg társaival három nap alatt. Igyekszik naponta letekerni a faluban a szokásos 15 kilométerjét, hogy edzésben legyen, de a versenyzéssel már pár éve felhagyott.

Büszke arra, hogy 39 éves Árpád fia folytatta az otthoni műhelyben a kovácsmesterséget, no meg, hogy a kilenc éves, ügyes kezű Zsófi unokája szívesen eljár vele a vásárokba. A 25 méhcsalád gondozásában már részt vesz az ötéves Matyi unokája.

– Ha az életemről kérdeznek, a magam példája mellett meg szoktam említeni a Rajkán élő barátomat, Bélát, aki tíz évig élt begubózva. Sikerült neki is kikapaszkodnia a gödörből, ma versenyszerűen teniszezik. Vagy ott van Ferenc cimborám, aki láb nélkül, egy kézzel él, de – bármennyire is hihetetlen – Karácsondon 16 hektáron gazdálkodik, azaz irányítja a mezőgazdasági munkákat. Szóval önsajnálattal, nem megyünk semmire. Meg kell találnunk a nehéz helyzetből is a kiutat, hogy ismét értelme legyen az életünknek. Sosem szabad feladni.