Nem tudhattak az illegális lerakóról

Várpalota-Inota - A településen élők jelentős része nem is tudhatott arról, hogy illegális hulladéklerakó található az inotai alumíniumkohó és a Készenléti-lakótelep közelében.

Szabó Péter Dániel

A híradásokat követően rögvest érdeklődtünk az Inotal Zrt.-nél - mondta el a Napló kérdésére Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere. - A nap folyamán sikerült is beszélnem Somogyi Ferenc cégvezetővel, aki leszögezte, a cégnek semmi köze sincs a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által kifogásolt hulladéklerakókhoz. Egyrészt az általuk használt technológiának nincs ilyen mellékterméke, másrészt pedig 2007-ben vásárolták meg jelenlegi telephelyüket, a lerakókba pedig a Mal régi kohászati tevékenységéből származó salakanyagot hordták.
 
Katona Csaba hozzátette, az egyik illegális vadlerakó, amelynek létezéséről egyébként az alpolgármester sem tudott, a 8-as út és a Készenléti-lakótelep bekötőútja között található. - Mivel azonban a 60-as évekig használták csupán, mára bokrokkal teljesen benőtt terület, amelyen ráadásul egy gyalogút is keresztülvezet. Információink szerint további tározók találhatóak még a kohócsarnokkal szemközti erdős részen, a 8-as főút másik oldalán - jegyezte meg az alpolgármester.
 Mint ismert, a Kehi vizsgálata nyomán a napokban került nyilvánosságra, hogy éveken át engedély nélkül hordták a termelésből származó salakot az inotai alumíniumkohó melletti területre egy, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-vel kapcsolatban álló üzemből. A kohósalakból a csapadék fluort és cianidot mos ki, ami szennyezheti a talajvizet. Az ügyészség nyomozást rendelt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!