Balatoni diákjárőrök bevetésen

Balatonfüred - A nyári szezon több újdonságot tartogatott rendészeti területen, például azt, hogy a tavalyi próbaév után idén már élesben "vetették be" a balatonfüredi Széchenyi szakközépiskola rendészeti fakultásának tanulóit, akik nemcsak szórólapoznak, hanem tevékenyen részt vesznek a bűnmegelőzésben is.

Halmos György

Ha az országban nem is elsőként, de szűkebb régiónkban mindenképpen a füredi kapitányságé az érdem, hogy a prevenciós munkába fiatalokat vontak be, az eddigi adatok alapján nem is akármilyen eredménnyel.

- Július 11-től augusztus 19-ig minden héten hétfőtől péntekig dolgoznak a fiatalok - ismerteti a tényeket a balatonfüredi kapitányság bűnmegelőzési főelőadója. Szekeres Kornél százados megemlíti azt is, hogy a fiataloknak kora délutántól a strandok hivatalos nyitva tartásáig, vagyis este hétig tart a szolgálati idejük.

- Mindennap tartunk egy  "eligazítást", ezen átbeszéljük az előző napi történéseket.  Például, ha valakinek a területén lopás történt, akkor az aznap ott járőrözőknek felhívjuk a figyelmét a korábban történt eseményekre - közölte a százados.

A diákok három feladatot látnak el váltásban: az úgynevezett bűnmegelőzési minicentrumban felvilágosítást adnak az érdeklődőknek, járőröznek a strandok parkolóiban, illetve kerékpárral a Tagore sétány és a kemping közötti területet figyelik. A bűnmegelőzés - crime prevention feliratú egyen pólóban lévő fiatalok egyébként angol, illetve német nyelven beszélnek.

- A fiatalok mindössze figyelnek, és ha a vendégek hozzájuk fordulnak, akkor tanácsot adnak, de beavatkozniuk nem szabad - hangsúlyozta Szekeres Kornél. Ha valamilyen bűncselekményre utaló nyomot látnak, akkor értesítik a felügyeletükkel és koordinációjukkal megbízott Ferencz Gábor törzszászlóst vagy az ügyeletet, ők küldenek a helyszínre járőrt.  A fiatalok a tapasztalatok szerint járőrözésükkel megzavarják, elijesztik vagy elbizonytalanítják azokat, akik a parkoló járműveket vagy a strandon őrizetlenül hagyott holmikat akarják ellopni. A diákjárőrök "vetésforgó" rendszerben, kétóránként váltják egymást, vagyis másik helyre mennek járőrözni, vagy beülnek a Kisfaludy strandnál lévő minicentrumba, így nem unják meg a munkát.

A törzszászlós rövid eligazítást tart a járőröknek, majd elkezdődik a munka az eddigi egyik legmelegebb nyári napon, ennek megfelelően  a strandok és parkolók zsúfolásig tele vannak. A beszélgetés közben kiderült, hogy a fiatalok "rosszabb", másként fogalmazva unalmasabb munkára számítottak a tavalyi diákjárőrök elbeszélése alapján, de mindegyikük kellemesen csalódott. Tavaly csak szórólapozás volt, az egyhangúbb, mint amit most csinálunk - adnak magyarázatot a fiatalok, akik többségében kollégiumban laknak, mivel a megye minden részéből érkeztek.

Bár még most is vannak a vendégek között, akik azért mennek a bűnmegelőzési minicentrum fehér műanyag asztalánál ülő fiatalokhoz, hogy a parkolási díjakról érdeklődjenek, ez nem zavarja őket; ha belegondolunk, végeredményben ez is a felvilágosítás része, hogy ott ingyenes a parkolás. Persze jó páran mentek már az asztalhoz ülőkhöz azért is, hogy köszönetet mondjanak, mert a fiatalok ébersége miatt nem kellett a kapitányságon tölteniük az idejüket a feljelentéssel bajlódva.

Sikerélményekben gazdag a diákjárőrök munkája, ami azt jelenti, hogy vannak szép számmal feledékeny autósok. Gyorsan összeszámolva legalább négy-öt olyan esetet sorolnak fel a középiskolások, amikor ők szóltak a gépkocsi tulajdonosának, hogy nyitva felejtette a járművét.

- A strand hangosbemondójánál már megismernek minket, hiszen ha lehúzott ablakú vagy nyitva felejtett járművet találunk, akkor bemondatjuk a rendszámot, míg egyikünk a kocsinál várakozik - ismertetik az eljárás menetét. Leginkább olyan esetekről van szó, amikor a családos, a strandoláshoz nélkülözhetetlen holmikkal felpakolt sofőr nagy igyekezetében elfelejti bezárni a járművet. Volt már olyan is, amikor az autóhoz visszaküldött gyerek nem nyomta meg kocsi távirányítóján a gombot, és az  összes ajtó nyitva maradt.

- A múltkor egy gyanús autó tűnt fel a parkolóban, többször is körbementek, de látszott, nem parkolóhelyet kerestek - elevenítik fel a diákjárőrök az egyik hét elején történt eseményt. - Feltűnt, hogy nagyon figyelik a kocsikat, ezért telefonon leadtuk a rendszámot. Később derült ki, hogy a jármű ellen nemzetközi körözés volt kiadva. Ez azért már izgalmasabb, mint a szórólapozás...

A fiatalok munkájára szükség van, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a közelmúltban, az első igazi kánikulai hétvégén számos gépkocsit törtek fel a Balaton-parti parkolókban. A feljelentésekben szerepelnek ellopott laptopok, fényképezőgépek, mobiltelefonok, bankkártyák, illetve pénztárcák.

A rendőrség tájékoztatása szerint már nemcsak a gépkocsiban látható helyen hagyott tárgyakért, értékekért törik be az ablakokat, hanem a csomagtartót is kifosztják, mint ahogy legalább féltucatnyi eset bizonyítja ezt. Mint megtudtuk, az utóbbi napokban több olyan bűncselekmény történt, amikor célzottan a gépkocsi csomagtartóját törték fel a tettesek, akik jó pár esetben  nem is csalódtak.

Volt olyan eset, amikor egyszerre két laptopot is elvittek a járműből, akadt olyan csomagtartó, amiben bankkártyát találtak a tettesek, és arról 100 ezer forintot vettek le. A gépkocsifeltörések egy részében az utastérben hátrahagyott tárgyak az ülés alatt, illetőleg a kesztyűtartóban voltak "elrejtve".

Tavaly nemegyszer előfordult olyan eset is, amikor előbb a strandtörölköző alá rejtett indítókulcsot lopta  el a tettes, majd a kulcs birtokában nem sokkal később a hozzá tartozó és a parkolóban hátrahagyott gépkocsit is "meglovasította".

Kevés tolvajt érnek tetten, akiket elfognak, azok többnyire azt mondják, hogy a sértettek könnyelműsége adott ihletet nekik a bűncselekmény elkövetésére. Persze  voltak, akik előre megfontoltan készültek a lopásra, és  akadt olyan gyanúsított is, aki a Balaton és a Velencei-tó strandjainak tucatjait felkeresve tömegével tulajdonított el őrizetlenül hagyott táskákat készpénzzel.

A diákjárőrök feladatai

A turnusok minden hétfőn kapitányi eligazítással kezdődnek, illetve mindennap tartanak a szolgálat kezdete előtt egy-egy rövidebb megbeszélést is.

A tavalyihoz képest duplájára, 33-ról 75-re emelkedett a diákjárőrök száma.

Július 11-től augusztus 19-ig minden héten hétfőtől péntekig látnak el szolgálatot a fiatalok.

Parkolókat, strandokat, kempinget ellenőriznek, emellett kerékpárral is járőröznek.

 

Bevallom őszintén, hogy van egy adag félsz bennem, amikor bemegyek a vízbe és már alig látom a leterített fürdőlepedőt. Persze egy bizonyos  távolság után végképp elveszítem szem elől, és már nem is érdekel. Bízom a "lepedőszomszédokban". Végül is csak a kocsikulcsot féltem és a kocsit, már régen leszoktam arról, hogy nagyobb összeget vigyek strandra, és a mobil is otthon marad, a papucsért meg ugye nem kár. Hajlandó lennék fizetni a széfért is, de azon a strandon, ahová rendszeresen járunk, nincs ilyen. Van ellenben egy bűnmegelőzési plakát a bejáratnál, miszerint a strand széfje biztonságosabb, mint a törölköző...

Halmos György

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!